A konferencia előzményeiről érdeklődtünk először Sándor Ildikótól. – Amikor két éve átvettem a Módszertani Műhely vezetését, belefogtunk egy stratégiai tervezésbe, hogy a saját tartalmainkat, szakmaiságunkat és a szakmán belüli pozíciónkat újra definiáljuk – kezdte az ismertetést a néprajzkutató. – Az egyik feltárt hiány az volt, hogy a tudományosság, a felsőoktatás, a szakma elméleti vetülete és a néptánc, népzene, népi kézművességgel dolgozó gyakorlati oldal között meggyengült a párbeszéd, a szakmai kapcsolat az elmúlt években. Azt gondoltuk, hogy mi ebben a híd szerepét szeretnénk betölteni és megerősíteni, újraindítani, majd segíteni, hogy ez a kapcsolat folyamatos legyen. Ezzel a rendezvénnyel és ennek elődjével, a nyári egyhetes szakmai táborunkkal ezt az együttműködést segítjük – mondta. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy különböző izgalmas munkaformákkal dolgozzák fel az e problémakör köré csoportosuló témákat. Sándor Ildikó elmondta, hogy a szokványos konferenciához képest, ahol jellemzően frontális előadások és szekciók vannak, ők kevés egyirányú ismeretközvetítést alkalmaztak. Szokatlan, rendhagyó munkaformákban dolgoztak, amelyek nagyon kreatívak és ahol az elméleti és gyakorlati szakemberek, akik ritkán szoktak együtt gondolkodni, partnerként tudtak diskurzust folytatni.
– Ez a célunk teljesült. Eljöttek, akiket szerettük volna, hogy eljöjjenek. Ezért nekik vagyunk hálásak – sorolta Sándor Ildikó. – Másrészt, hogy megtaláltuk azokat a munkaformákat, amelyek segítségével két nap folyamatos együtt gondolkodás folyt. A tartalomhoz pedig az említett nyári táborunk adta meg az inspirációt. Ott az előkészítés során próbáltuk felmérni, hogy mik azok a témák, ahol a legtöbb támogatásra van szüksége a népművészettel foglalkozó szakembereknek. Az egyik lehetséges irány meg is fogalmazódott. Mi, akik a folklorizmussal foglalkozunk, mindig visszanyúlunk a hiteles forrásanyaghoz. A táncosok archív filmeket használnak, hogy megtanulják a néptáncanyagot. A zenészek Bartók, Kodály és az utána következő generációk hangzó felvételeiből, a paraszti énekesektől, muzsikusoktól tanulnak. Úgy gondoljuk, fontos lenne, hogy ez a forrásanyag ne csak megkössön bennünket, ne csak reprodukálni tudjuk, hanem a mába is adaptáljuk. Meddig mehetünk el a változtathatóságba? Ez egy örök dilemma lesz – hangsúlyozta.
