Miért kellenek hősök?

Szobor, kultuszhely, síremlék, érdemtörvény, emléktörvény – csak néhány lehetőség azok közül, amelyekkel kultuszt teremt hőseinek az utókor. De hogy pontosan miképpen zajlik az efféle kultuszépítés, miért érezzük fontosnak, hogy megóvjuk, sőt példát adó mintaként magasba emeljük nagyjaink emlékezetét, azt azok tudhatták meg, akik figyelemmel kísérték a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár kedden rendezett, rendkívül tartalmas műhely-konferenciáját.

Forrás: Youtube

Andrássy Gyula emlékműve, Budapest első lovas szobra. Fotó: Fortepan

Ligeti Dávid szerint az egész korszakot áthatotta a negyvennyolcasok kontra kiegyezéspártiak küzdelme. Nos, Andrássy alakja az utóbbiakat támogatta.  
A negyvennyolcasok sem akartak alul maradni. Ők a Rákóczi-hagyományt elevenítették föl. Csontjainak hazahozatala, újratemetése, díszes emlékművek, szobrok felállítása szerte az országban, a kuruc hagyomány újrafelfedezése – Kincses Katalin Mária – szerint – mind a szabadság és a függetlenség szimbólumaként kapott helyet a nemzeti kultuszkörben a XX. század legelején.
A magyarság emlékezetét meghatározó küzdelmek még olyan területekre is kiterjedtek, ahol nem nagyon számíthattunk nemzetiidentitás-politikára. Kovács Kálmán az 1906–1907. évi református Bocskai-ünnepségek kapcsán arról beszélt, hogy sokáig a nemzeti ellenállás képviseletét hagyományosan magukénak tudták a protestáns közösségek. A század elején azonban rá kellett döbbenniük, hogy a magyar katolicizmus is felvállalta a nemzeti eszméket. A katolikusok megkeresték a maguk nemzeti hőseit, még katolikus kurucokat is találtak, így a nemzeti eszme történeti képviseletét elvesztették a protestáns közösségek. 
 

Grantner Jenő szobrászművész a Klebelsberg Kunó-emlékmű modelljével. Fotó: Fortepan

Az újabb sorsforduló újabb kérdéseket és újabb kultuszépítő igyekezetet hozott. Trianon utáni időszakból két alakot elevenített föl a konferencia. Anka László Apponyi Albert kultuszának kiépüléséről beszélt. Ujváry Gábor pedig arról, hogy hogyan ítélte meg a maga kora Klebelsberg Kunó munkásságát. Miközben az Apponyi-kultusz, bármennyire is erőteljes gesztusokkal épült, hamar semmivé lett, azonközben a Klebelsberg-örökség ma is eleven hagyomány. Annak ellenére vagy talán éppen azért, mert a maga korában a miniszter munkássága viták kereszttüzébe került. Miközben sokan a legnagyobb kultúraszervezőnek látták, a német baloldal Vorwärts című lapja így írt róla: „megrögzött reakciós, a Bethlen kabinet házi liberálisa… Ébredő magyarok és zsidóbarát liberalizmus, parlamenti demokrácia és százszázalékos fasizmus, sötét klerikalizmus és modern irodalom – ez Klebelsberg…”
Végül a húszas-harmincas években kialakult európai hőskultuszra válaszul a kommunista mozgalom elkezdi felépíteni a maga hőseit. A Komintern hőse lesz a bolgár Dimitrov, aki a Reichstag-perben szerez hírnevet, a spanyol Dolores Ibárruri, aki a spanyol polgárháború alatt válik az ellenállás jelképévé, az olasz Gramsci és a Komintern szerint a legjobban kiépített kultusszal bíró vezető: Rákosi Mátyás. Hogy azután a valóságban mennyit értek ezek a kultuszok, arról nem sokat mondott a korszakot elemző Drócsa Izabella.
A kétszáz esztendőt átfogó konferencia arra mutatott rá, hogy minden közösségnek szüksége van arra, hogy megtalálja azokat az alakokat, akikben a sarkalatos erényeket tisztelheti, de talán ennél is fontosabb, hogy legyenek olyan hősei, akik a közösség egészét testesítik meg, akik megteremtik az identitás, az együvé tartozás élményét. Szerencsés az a közösség, amelyiknek nem kitalált kultuszfigurái, hanem hiteles nagyjai vannak. 
Aki a részletekre is kíváncsi, itt megnézheti a műhely-konferenciát. 

Borítókép: Szakály Sándor főigazgató köszönti a műhely-konferencia résztvevőit (Fotó: YouTube)