időjárás 31°C János, Pál 2022. június 26.
logo

Megsemmisítő vereséget szenvedett a józsefvárosi baloldal az időközi választáson

A kultuszteremtésről és a kultuszok jelentőségéről tartott műhely-konferenciát a Veritas Történetkutató Intézet

Miért kellenek hősök?

Rácz András
2022.05.25. 19:21 2022.05.25. 19:51
Miért kellenek hősök?

Szobor, kultuszhely, síremlék, érdemtörvény, emléktörvény – csak néhány lehetőség azok közül, amelyekkel kultuszt teremt hőseinek az utókor. De hogy pontosan miképpen zajlik az efféle kultuszépítés, miért érezzük fontosnak, hogy megóvjuk, sőt példát adó mintaként magasba emeljük nagyjaink emlékezetét, azt azok tudhatták meg, akik figyelemmel kísérték a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár kedden rendezett, rendkívül tartalmas műhely-konferenciáját.

A XIX–XX. századi magyar történeti kultuszok címmel meghirdetett tanácskozás során összesen tíz előadást hallhattak az érdeklődők. Többek közt Deák Ferencről, Bocskai Istvánról, II. Rákóczi Ferencről, Apponyi Albertről, a két Andrássy Gyuláról, Klebelsberg Kunóról, Rákosi Mátyásról vagy a „kommunista héroszokról” beszélt Drócsa Izabella, Kincses Katalin Mária, Hermann Róbert, Lajtai László, Kovács Kálmán Árpád, Hollósi Gábor, Anka László, Ligeti Dávid, Ujváry Gábor és Bertalan Péter.
Szakály Sándor főigazgató köszöntésével kezdődött a konferencia, amelyről – mivel ezen a linken bármikor megtekinthető – csak a legérdekesebb gondolatokat hoztam el ide. Kincses Katalin Mária például arra emlékeztetett, hogy a XVIII. században végre alaposan megváltozott hőseink karaktere. Korábban mitikus alakok, jobbára szentek, esetleg antik héroszok jelenítették meg a társadalom számára fontos erényeket. A romantika, no és persze az iparosodás azonban gyökeresen átalakította a kultuszok tartalmát. A XIX. századtól kezdve az erényeket nem mitikus alakok jelenítik meg, hanem konkrét személyek, hadvezérek, politikai, közösségi vezetők. És ezzel ezek a héroszok, az adott közösségek hősei lesznek, a nemzeti, közösségi identitás részeivé válnak, építve, bővítve, erősítve a közösség önazonosságát. 
Ligeti Dávid arra hívta föl a figyelmet, hogy a nagy emberekhez kötődő kultuszépítés nemcsak a romantika egyéniségideáljaival, zsenifelfogásával függ össze, hanem azzal is, hogy a széles körű iparosodás, a technika fejlődése feltette a kérdést, milyen szerepe van a világban az embernek, milyen szerepe van a történelemben a vezéreknek.   
Magyarországon József nádor volt az első politikus, akinek emlékét törvényben is megörökítették. Halála napán egyébként bizottság is alakult, hogy a legmagyarabb Habsburgnak szobrot állíttasson. Ugyanebben az időben, azaz a XIX. század második felében jelent meg a személyi kultusz kifejezés is. Németből vettük át, s eleinte személyes kultusz formában használtuk. 
 

A Petőfi-kultuszhoz kapcsolódó kiállítás nyitóterme a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fotó: Petőfi Múzeum

A nádor emlékezetét azonban elhomályosította mindaz, ami halála után következett. A legfontosabb, legerősebb és legösszetettebb nemzeti kultuszaink – Hermann Róbert előadása szerint – a negyvennyolcas forradalomhoz és szabadságharchoz kötődnek. Önálló kultusza van március 15-nek mint nemzeti ünnepnek, Kossuthnak, akinek alakját azóta sem tudta senki megelőzni a nemzeti panteonban, Petőfinek, akinek személyéhez a legerősebb irodalmi kultuszunk kapcsolódik, akinél a költői szerep és a személyes sors összefonódik, és végül önálló kultusza van a vértanúknak, az ártatlanul kivégzett honvédtábornokoknak és Batthyány Lajos miniszterelnöknek. A negyvennyolcas kultuszkör a történész szerint két okból ilyen erős. Egyrészt szinte minden család érintett volt a küzdelmekben. Mindenhol lehetett egy honvéd, egy nemzetőr, vagy valami hasonló alak, aki részt vett az eseményekben. Másrészt viszonylag közeli történelmi élményről van szó. A családi legendáriumokban a negyvennyolcas dédpapák alakja még föl-föl bukkan. És – tette hozzá a történész – egyetlen eseménynek nincs ilyen gazdag irodalmi feldolgozása. Nincs olyan valamirevaló magyar író, aki legalább egy verset, regényt, elbeszélést ne tett volna le az asztalra.Az emlékezetpolitikát azonban újra és újra módosítja az aktuális világ, így a kiegyezést követő időszakban az akkorra már kialakult nemzeti kultuszkör is kiszélesedett. Lajtai László számolt be arról, hogy Deák Ferenc ugyan igyekezett távol maradni a napi politikáról, halála után mégis ő lett a kiegyezés kultuszfigurája. Nagyszabású temetést, majd hamarosan kapott, bekerült a tankönyvekbe és megjelent a történelmi képes albumokban. A történész szerint a Deák-kultusszal a Kossuth-kultuszt próbálta ellensúlyozni a dualizmus politikai elitje. Hasonló szerepet játszott a század vége felé Andrássy Gyula is. Ő egyenesen lovas szobrot kapott (az első ilyen alkotást a fejlődő Budapesten). 
 

Andrássy Gyula emlékműve, Budapest első lovas szobra. Fotó: Fortepan

Ligeti Dávid szerint az egész korszakot áthatotta a negyvennyolcasok kontra kiegyezéspártiak küzdelme. Nos, Andrássy alakja az utóbbiakat támogatta.  
A negyvennyolcasok sem akartak alul maradni. Ők a Rákóczi-hagyományt elevenítették föl. Csontjainak hazahozatala, újratemetése, díszes emlékművek, szobrok felállítása szerte az országban, a kuruc hagyomány újrafelfedezése – Kincses Katalin Mária – szerint – mind a szabadság és a függetlenség szimbólumaként kapott helyet a nemzeti kultuszkörben a XX. század legelején.
A magyarság emlékezetét meghatározó küzdelmek még olyan területekre is kiterjedtek, ahol nem nagyon számíthattunk nemzetiidentitás-politikára. Kovács Kálmán az 1906–1907. évi református Bocskai-ünnepségek kapcsán arról beszélt, hogy sokáig a nemzeti ellenállás képviseletét hagyományosan magukénak tudták a protestáns közösségek. A század elején azonban rá kellett döbbenniük, hogy a magyar katolicizmus is felvállalta a nemzeti eszméket. A katolikusok megkeresték a maguk nemzeti hőseit, még katolikus kurucokat is találtak, így a nemzeti eszme történeti képviseletét elvesztették a protestáns közösségek. 
 

Grantner Jenő szobrászművész a Klebelsberg Kunó-emlékmű modelljével. Fotó: Fortepan

Az újabb sorsforduló újabb kérdéseket és újabb kultuszépítő igyekezetet hozott. Trianon utáni időszakból két alakot elevenített föl a konferencia. Anka László Apponyi Albert kultuszának kiépüléséről beszélt. Ujváry Gábor pedig arról, hogy hogyan ítélte meg a maga kora Klebelsberg Kunó munkásságát. Miközben az Apponyi-kultusz, bármennyire is erőteljes gesztusokkal épült, hamar semmivé lett, azonközben a Klebelsberg-örökség ma is eleven hagyomány. Annak ellenére vagy talán éppen azért, mert a maga korában a miniszter munkássága viták kereszttüzébe került. Miközben sokan a legnagyobb kultúraszervezőnek látták, a német baloldal Vorwärts című lapja így írt róla: „megrögzött reakciós, a Bethlen kabinet házi liberálisa… Ébredő magyarok és zsidóbarát liberalizmus, parlamenti demokrácia és százszázalékos fasizmus, sötét klerikalizmus és modern irodalom – ez Klebelsberg…”
Végül a húszas-harmincas években kialakult európai hőskultuszra válaszul a kommunista mozgalom elkezdi felépíteni a maga hőseit. A Komintern hőse lesz a bolgár Dimitrov, aki a Reichstag-perben szerez hírnevet, a spanyol Dolores Ibárruri, aki a spanyol polgárháború alatt válik az ellenállás jelképévé, az olasz Gramsci és a Komintern szerint a legjobban kiépített kultusszal bíró vezető: Rákosi Mátyás. Hogy azután a valóságban mennyit értek ezek a kultuszok, arról nem sokat mondott a korszakot elemző Drócsa Izabella.
A kétszáz esztendőt átfogó konferencia arra mutatott rá, hogy minden közösségnek szüksége van arra, hogy megtalálja azokat az alakokat, akikben a sarkalatos erényeket tisztelheti, de talán ennél is fontosabb, hogy legyenek olyan hősei, akik a közösség egészét testesítik meg, akik megteremtik az identitás, az együvé tartozás élményét. Szerencsés az a közösség, amelyiknek nem kitalált kultuszfigurái, hanem hiteles nagyjai vannak. 
Aki a részletekre is kíváncsi, itt megnézheti a műhely-konferenciát. 

Borítókép: Szakály Sándor főigazgató köszönti a műhely-konferencia résztvevőit (Fotó: YouTube)