Olyan, mintha két lengyel filmet látnának a nézők egy mozijegy áráért. Maria Sadowska azt a dramaturgiai megoldást választotta, hogy úgy mutatja be a dubajozásnak nevezett lánykereskedelmet, ahogyan azt a valóságban megéli egy lány, akit behálóz az erre szakosodott temérdek kerítő egyike. A film eleje a csillogásról, a csodaszép tájakról szól, a drága ruhák és drága éttermek, szállodák, szórakozóhelyek fiataloknak kétségkívül vonzó világáról. Annyira csillogó és villogó ez a világ, annyira sok a szép (korunk magazinjai által diktált szépségről van szó) ember, táj és tenger, hogy egy kicsit már kezd is sok lenni a jóból a nézőnek. De ez valószínűleg a valóságban is így van.
A lengyel filmrendezőnő éppen azt a szédületet ábrázolja a film elején, amelynek révén behálózzák fiatal, jószerivel éppen nagykorúvá váló lányokat. De ez csak az egyik része a csalinak. A másik persze a pénz.
El is hangzik a kérdés: mennyiért lennél hajlandó lefeküdni valakivel? Aztán azzal is szembesülünk, ahogy becsapják a lányokat. Mert azt mondják nekik, hogy annyi pénzt kereshetnek, amennyit máshol egy év alatt. Vagy öt év alatt. Vagy annyit, amennyi egy beteg rokonuk életmentő műtéte. Vagy egy drága egyetem teljes tandíja. És persze azt hazudják a lányok képébe a minden erkölcsi gátlást nélkülöző kerítők, hogy a lányok persze majd mondhatnak nemet, ha nem tetszik valaki vagy valami.
És a fiatal lányok elhiszik. A nézőt pedig egyre jobban hatalmába keríti a szorongás. Mert tudja jól, hogy mindebből semmi nem igaz. A lányok pénzének nagy része a kerítőknél landol, nemet nem mondhatnak, mert kifinomult manipulációs technikák és brutális drogok révén mindenre rá tudják venni őket.
Maria Sadowska filmjének második része (amely olyan, mintha egy másik film kezdődne) a pokolról szól. A rablásról. A fiatal és élettel teli lányoktól a dubajozás ugyanis elvesz mindent. Elveszi testi és lelki kincseiket, letörli a mosolyt az arcukról. Kiégeti őket napok alatt, pokollá teszi életük hátralévő részét. A film hitelesen mutatja be, hogy egy női test csak úgy árusítható ki, ha a nő elveszti a lelkét. Könnyelműségre nevelő korunkban ezt az üzenetet a lehető legtöbb csatornán el kellene juttatni a kamaszkorba lépő fiataloknak. A prostitúcióval szerzett pénz nem könnyű kereset, mert egy lány életét örökre tönkreteszi. És nemcsak azért, mert a legfontosabb erkölcsi törvényeknek ellentmond, hanem azért, mert teljesen megszünteti az önbecsülést.
A prostitúció tárggyá teszi a nőt, és akit tárgyiasítanak, annak a lelke visszafordíthatatlan sérüléseket szenved. A Lányok Dubajban viszont még messzebbre megy. Azt is bemutatja, hogy a szexen kívül miről is szól még a dubajozás valójában.
Megalázások soráról. A szó szoros értelemben állattá teszik a lányokat, a legmegalázóbb, nyomdafestéket nem tűrő perverz dolgokra kényszerítik őket, amely után a film egyik szereplője konkrétan öngyilkos is lesz. Arthur Reinhart operatőr vizuálisan is ábrázolja azt, hogy egy lány végletekig történő megalázása kifordítja önmagából a világ rendjét. Mielőtt a lány belép a szállodai szobába, hogy életét örökre tönkretegye, az operatőr a feje tetejére állítja a világot.
Végtelenül megrázó a nézőnek azt látni, hogy mindezek után a lány öngyilkos lesz, de azt is tudni kell, hogy hány lány él tovább élőhalottként.
El is hangzik a filmben, hogy nem lehet a jéggé változott szívű lányt megmenteni semmilyen új szerelemmel, mert a felolvasztott szív elfolyik. A tárgyiasított, megalázott, állati sorba taszított, használt és kihasznált lányok szív nélkül élnek tovább. Ráadásul aki ilyen módon keres bármennyi pénzt is, az már soha többet nem fog örülni a pénznek. Mert soha többet nem fog igazán örülni semminek sem.
Borítókép: Jelenet a filmből (Forrás: Vertigo Média Kft.)
