– A 90-es években egy határőr azt mondta nekem, hogy csak a holttestén át jutok be Magyarországra – meséli, majd egy 80-as évekbeli rendelkezéssel folytatja, amely két-három évig is hatályban volt, és évenkénti két határátlépést engedélyezett. – Az NDK-ba vagy Lengyelországba mehettünk akárhányszor, Magyarországra nem. Mindig vágyakozva néztünk át ezen a hídon, aztán vagy átmehettünk rajta, vagy nem – emlékszik vissza. Úgy véli, hogy vannak azonban kegyelmi időszakok – mint amit most is élünk –, amikor senki nem korlátozza az egymással való találkozást határon innen és túl.
„Vágyakozva néztünk át a hídon”
Soha ennyi magyar közösség még nem jelentkezett Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző felhívására, aki idén negyedik alkalommal kérte a világ magyarságát a Kézfogás című dalának együtt éneklésére a nemzeti összetartozás napja alkalmából.

Június 3-án 11 órakor még a forgalom is megáll majd néhány percig az idén százharminc esztendős komáromi Erzsébet hídon, ahol Szarka Tamás helyi iskolásokkal énekli majd el a Kézfogás című szerzeményét, amelyet jó ideje a nemzeti összetartozás himnuszaként emlegetnek.
Az esemény mindenki számára nyitott, ugyanakkor Szarka Tamás közösségi oldalain élőben online is figyelemmel követhető lesz. A Duna fölött, a világ legbékésebb módján, énekkel fejezzük ki, hogy a magyarság legfontosabb élő szövete az összetartozás, amely megjelenik a kultúránkban, hitünkben, vallásunkban, nyelvünkben, szokásainkban – fejti ki a zenész, aki szerint az összetartozás érzése olyan fontos, akár a levegő, hiszen ez ad gyökeret és erőt.
Borítókép: Szarka Tamás (Fotó: Gálos Viktor)
További Kultúra híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!