Molnár Sándor 1936. január 19-én született a Borsod megyei Sajóládon. 1955–61 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Budapesten.
1958-ban a vezetésével létrejött Zuglói Kör közel tíz éven át működött, szellemi otthont nyújtva a haladó szellemiségű művészeknek. 1962-ben megismerkedett Hamvas Béla filozófussal, a vele kialakult mester-tanítványi viszony volt életének egyik legmeghatározóbb kapcsolata. 1966-ban megszületett a festőjóga elmélete. A tradicionális világnézetből, filozófiákból táplálkozó elmélet az öt elem fázisára bomlik: a föld elem az anyagi világ félig-meddig figuratív ábrázolása; a víz elem az érzelmek kavargó örvénylése; a tűz elem a tomboló szenvedélyek lángolása; a kristály elem a szellem szilárd, geometrikus világa; és végül az üresség – vagy levegő elem – a kitisztuló, lecsillapodó visszahúzódás, a visszavezető út Istenhez. Erre a művészetfilozófiai keretrendszerre építette fel munkásságát, minden korszaknak körülbelül egy évtizednyi időt szánva.
Molnár Sándor 1986-ban vendégtanár volt a nimes-i Képzőművészeti Főiskolán, 1990–2005-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt. 1992-ben megkapta a Munkácsy-díjat, 2005-ben pedig a Kossuth-díjat. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2004-ben a Nemzeti Színház örökös tagjának választották, 2013-ban érdemes, 2019-ben kiváló művész lett.
A nagyszerű festőművészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
Borítókép: Molnár Sándor Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász-, festőművész budapesti műtermében 2014-ben (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)
