időjárás 16°C Mihály 2022. szeptember 29.
logo

Dél-Korea a Mesterségek Ünnepének díszvendége

Bényei Adrienn
2022.08.16. 12:10 2022.08.17. 12:46
Dél-Korea a Mesterségek Ünnepének díszvendége

A Koreai Kulturális Központ alapításának tizedik évfordulója alkalmából a Mesterségek Ünnepe idei díszvendége a Koreai Köztársaság. Augusztus 19. és 21. között koreai mesterek mutatják be a távol-keleti ország kézműveshagyományait a budai Várban. A Mesterségek Ünnepe a népművészek hagyományos találkozója, amelyet az idén harminchatodik alkalommal rendez meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. Az eseményt idén is a budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és a Tárnok utcában, a Szentháromság téren és a Dísz téren, csaknem ezer kézművesmester részvételével.

A nagyszínpadon tradicionális hangszerekkel, táncokkal és rigmusokkal várják a látogatókat, ahol naponta két alkalommal hagyományos koreai zenei és táncprodukciókat mutatnak be. A repertoárban szerepel többek között színházi maszkos tánc, vidám, energikus dobtánc és a királyi udvarok táncstílusát bemutató előadás is.

Az érdeklődők egy divatbemutatón csodálhatják meg a hanbokokat, vagyis a koreai népviseletet vasárnap. A több száz éves öltözet számos rétegből áll, szinte teljesen eltakarva viselőjét, így szépségére és jó ízlésére helyezi a hangsúlyt. A hanbok színeivel üzenni is lehet, mivel különböző jelentéssel bírnak.

 A kék szín például a stabilitást szimbolizálja, a fekete a kreativitást, a fehér színt pedig csak az arisztokraták viselhették. A gyerekek népi játékokat próbálhatnak ki a családi játszóházban – olvasható a Koreai Kulturális Központ közleményében. Ebben kiemelik, hogy két nemzet között a legerősebb kapocs egymás kultúrájának megismerése és szeretete, így az idei Mesterségek Ünnepén Dél-Korea tíz olyan standja is helyet kap, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a hagyományos koreai művészettel.
Az esemény fő szervezője, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően kilenc koreai mester érkezik Magyarországra. 

A kézművesek a kalligráfia, a templom- és népi festészet, a koreai foltvarrás, a pirográfia, a kerámiaművészet és a papírfonás mesterségébe is bepillantást nyújtanak. 

A koreai sorozatokból sokak számára ismert paloták színpompás falainak hangulata a budai Várban is megelevenedik, ahol a Dancheong épületfestészet legjavát is bemutatják a mesterek. A látogatók megismerkedhetnek a koreai népi festészet, a Minhwa főbb szimbólumaival is, például a tigrissel, amelyről úgy tartják, hogy megvédi tulajdonosát és családját a gonosz erőktől, és egészséget, boldogságot hoz. Többek között a Jiseung papírfonás technikáját is ki lehet próbálni a helyszínen a Koreából érkező mesterek útmutatásával.

A vásárban bárhol felbukkanhat a koreai és magyar művészekből álló tánccsoport, amelynek tagjai színpompás ruhákban, tradicionális koreai hangszerekkel és örömöt sugárzó mozdulatokkal járják körbe a standokat. 

Több helyen kínálnak majd eredeti koreai street food fogásokat és más hagyományos, egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes ízvilágú ételkülönlegességeket.

Borítókép: Koreai népviselet (Fotó: Europress/AFP)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.