A Blokád képviselheti Magyarországot a 95. Oscar-díj-átadón

Tizennyolc film közül választotta ki a Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottsága a Blokád című filmet, hogy képviselje Magyarországot a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában. A Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével, Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében készült alkotást a hazai mozik október 20-tól vetítik.

Magyar Nemzet
2022. 09. 08. 18:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A filmes világ alighanem legnagyobb presztízsű megméretésén az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet, mely listát 2023. január 24-én hozzák nyilvánosságra. Ezt követően a beválasztott mozifilmek legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért 2023 márciusában versenyre kelhetnek Los Angelesben. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint ebbe a kategóriába minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1. és november 30. között mutatnak be az adott országban.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben a Nemzeti Filmintézet  (NFI) filmszakmai döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr vett részt. Nagy versenyben volt a Blokád, ugyanis a héttagú bizottság tizennyolc magyar mozifilm közül választotta ki az október 20-án mozikba kerülő alkotást.

A Blokád című film parádés színészi gárdával készült: Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják a főszerepeket. A forgatókönyvet Köbli Norbert jegyzi, a rendezői székbe Tősér Ádám ült. 

Köbli Norbert forgatókönyvíró szerint a Blokád hihetetlen, de igaz történet – egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal.
Tősér Ádám rendező pedig vallja:

Miközben Magyarországon a szovjet megszállás végóráit éli, egy váratlanul kibontakozó krízisen és egy emberi drámán keresztül meséli el a film, ahogy egy társadalom kezdi megtanulni, hogy a demokrácia nemcsak a szabadságról, de a kötelességekről és a felelősségvállalásról is szól.

A film elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit, amikor Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek az utcákon a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából kiábrándulva blokád alá vonják Budapest városát, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori ’56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve egy kórteremben.

Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is. 

A Blokád című film leginkább attól különleges, mert elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit és Magyarország első, demokratikusan megválasztott kormányának miniszterelnökét, Antall Józsefet, mind politikai, mind magánéleti szinten

– hangsúlyozta Lajos Tamás producer.

Tekintsék meg a film előzetesét:

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Szvacsek Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.