Mintegy kilencven műalkotással találkozhat a nagyközönség az elmúlt ötven év egyik legjelentősebb Bosch-kiállításán a Szépművészeti Múzeumban.
A németalföldi festő különleges világát megelevenítő, a késő középkor szellemi és vizuális kultúráját megidéző tárlaton a mester teljes festői életművének közel felét, tíz saját kezű festményét és rajzait csodálhatjuk meg.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a kiállítás sajtóbejárásán elmondta, hogy a tárlat azért is számít igazi szenzációnak, mert Hieronymus Bosch-tól körülbelül húsz festmény és ugyanennyi rajz maradt fenn, s
az életműnek csaknem a felét, köztük a bruggei Utolsó ítélet triptichont, A bolondok hajóját, a Királyok imádását, az Ecce Homót is sikerült elhozni Budapestre.
Bosch a középkor alkonyán, az újkor hajnalán született a korabeli Európa egyik leggazdagabb államában, a Burgundiai Hercegségben. Ebben az átmeneti korban, melyben rendkívüli műalkotásai megszülettek, még élt a középkor ördögökben, angyalokban hívő világnézete, de már birtokában voltak a valósághű ábrázolás azon eszközei, amelyekkel a túlvilágot és a pokoli látomásokat megjelenítette. A tárlat hét szekcióban tárja elénk Bosch életművét és a korszak művészetét. Azokat az örök emberi témákat járja körül, amelyeket a művész oly eredeti módon, enigmatikus képi nyelvezettel fogalmazott meg alkotásain: az erény és a bűn közötti választás, a hit és az igazság kérdései, a vágyak korlátlan megélése és féken tartása vagy az emberi lét szellemi minőségének kérdése.
Tóth Bernadett kurátor izgalmas kontextusban mutatja be Bosch munkáit, hiszen az életmű előzményeihez kapcsolódó alkotások, valamint műhelyének és követőinek legjellegzetesebb remekműveit is megtekinthetjük.
A főművek közül először A bolondok hajója című festménnyel találkozunk, amely egy mulatozókkal teli csónakot ábrázolva mutat rá az esztelenül a romlás felé haladó emberiség végzetére. A kortársak gyarlóságát és balgaságát figurázza ki az egyik legkorábbi Bosch-kép, a Kőoperáció, valamint a Szemfényvesztő című, saját kezű vázlat és a téma megfestett változata a mester egyik követőjétől.