Idén ők kapták a Junior Prima-díjakat ismeretterjesztés és sajtó kategóriában

Hat fiatalnak ítéltek oda elismerést a Junior Prima-díj sajtó kategóriájában szerdán Budapesten. A kétmillió forint pénzjutalommal járó díjat Ádám Rebeka Nóra (Mandiner), Gabnay Máté (független), Gólya Ágnes (Forbes), Kocsmár-Tóth István (Index), Koltai-Kiss Borbála (MTVA) és Koós Anna (Pénzcentrum.hu) vehette át.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 11. 09. 20:10
null
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója felidézte: a díjat Demján Sándor alapította 2003-ban, tíz éven keresztül a személyes támogatásával működött, majd átadta Csányi Sándornak, aki az OTP-n keresztül viszi tovább küldetését. 2007-ben indították el a harminc év alatti tehetséges fiatalok díjazását.

Egy harminc év alatti, médiában dolgozó fiatal számára a díj jelzés, hogy az az út, amelyen halad, jó irány

– mondta, hozzátéve: a díj ösztönzést, segítséget akar nyújtani a díjazottaknak a további pályafutásukhoz.

Kiemelte: mindenki, aki riporter, szerző, bemondó, tudósító vagy műsorvezető, beviszi a saját személyiségét is abba, amit képvisel. Nem pusztán hírolvasókról van szó, hanem olyan emberekről, akiknek van saját véleménye és értéket képviselnek.

Kitért arra, hogy a Kavosz Zrt. 2014 óta gondozza a Junior Prima-díj sajtó kategóriáját, amelynek neve az idei évben kiegészült az ismeretterjesztéssel: alkalmazkodva a modern médiához, a tartalomgyártáshoz, szélesítették a jelölhető szakemberek körét. Mint mondta, idén 28 jelölt közül választott a zsűri, amely nagy egyetértésben döntött a díjazottakról. Az elismeréseket a zsűri tagjai adták át a díjazottaknak.

Az ünnepségen Krisán László felidézte azt a mondatot, amely akkor hangzott el, amikor Demján Sándor átadta Törőcsik Mari színművésznek a Prima Primissima-díjat:

Ez az a díj, amelyet dicsőség átvenni, átadni pedig tisztesség.

A zsűriben foglal helyet Krisán László mellett Balogh Gabriella, a Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója, Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető, kommentátor, Kovács Tibor, a Ringier Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a VOSZ főtitkára és Vaszily Miklós, a TV2 elnöke.

A díjazottak az elismerést megköszönve arról beszéltek, hogy nehéz időszakot élhettek át a média világában, minden nap új kihívásokkal kellett szembesülniük az elmúlt két és fél évben.

Kiemelték, hogy mennyire fontos a pontos, hiteles és azonnali tájékoztatás, és hatalmas a felelősségük abban, hogy mit mikor és hogyan írnak le. Kitértek arra is, hogy egyre nehezebb súlyt adni a fontos témáknak. 

Ez a díj képes lehet arra, hogy értéket kölcsönözzön további munkájuknak – hangsúlyozták, köszönetet mondva szakmai közösségüknek, közvetlen munkatársaiknak is.

Mint a díjátadón elhangzott, a Széchenyi-kártya-programot irányító Kavosz Zrt. a kezdetek óta a Prima Primissima-díj egyik támogatója volt, de 2014-től önálló szerepet is vállal a tehetségek támogatásában, társalapítóként a Junior Prima-díj sajtó kategóriájának gondozója lett.

Borítókép: A díjazottak: Gabnay Máté (független), Koltai-Kiss Borbála (MTVA), Gólya Ágnes (Forbes), Koós Anna (Pénzcentrum.hu), Ádám Rebeka Nóra (Mandiner) és Kocsmár-Tóth István (Index) (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.