Megváltozott, mit jelent a fiatalság

A Karc FM Poétikon című műsorának január 22-i adásában Viola Szandra szerkesztő-műsorvezető Péczely Dórát látta vendégül, akivel a Tízig aludni című kortárs és kortalan novellákat tartalmazó antológiáról beszélgettek. A kortárs és klasszikus novellákat tartalmazó kötet a mai 35 év alatti korosztályt érintő életfeladatokba nyújt betekintést.

2023. 01. 23. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tízig aludni című könyv egy négyrészes antológiasorozat lezáró kötete, megelőzte a Szívlapát, a Lehetnék bárki és a Szevasz című kötet. A sorozatban egymás mellett szerepelnek mai és kortárs szerzők. Péczely Dóra onnan kapta ezt az ötletet, hogy fiatalokkal való beszélgetéseiből kiderült, sok ember szeret sok klasszikus költőt olvasni, a kedvencek József Attila, Kosztolányi Dezső és Pilinszky János. Péczely korábban azt gondolta, hogy a kortárs költészet könnyebben utat talál egy fiatal olvasóhoz, de a fenti tapasztalat nyomán úgy döntött, hogy a kettőt összehozza. 

A jelenlegi kötetben 35 év alatti magyar szerzők novellái és klasszikusok olyan elbeszélései szerepelnek, amelyeket 35 éves korukig írtak. A „klasszikus” manapság szigorúnak hat, ezért a szerkesztő kiváltotta a játékos hangzású „kortalan” jelzővel.

A sorozat versantológia párjában 30 év volt a korhatár. Vajon igaz-e az a toposz, miszerint a költő akár huszonévesen is zseni lehet, a prózaíró később alakul ki? Péczely szerint ez statisztika alapján is megfigyelhető, és személyes tapasztalat is alátámasztja. A prózaírók, mire kötetük lesz, addigra harminc körül járnak.

Vajon vannak-e erre a korcsoportra jellemző, tipikus témák? Péczely tapasztalata szerint igen, a sorozat negyedik darabjánál már tudatosan azokból a tapasztalatokból indult ki, amelyeket olvasóktól, középiskolai tanároktól gyűjtött. 

De hozzá kell tenni, bár fiatal szerzők írásai olvashatók a válogatásban, amelyek a fiatalokat érintő témákat dolgozzák fel, azért felnőttek is veszik ezeket a könyveket. Ennek oka a gazdag merítés, az első kötet például százötven verset tartalmazott.

Témáját tekintve a Tízig aludni című kötetben található anyaciklus, apaciklus és olyan friss téma is, mint például az, hogy mi történik egy fesztiválon. Még ha a fesztivál csak háttere egy meredek történetnek, ehhez a témához egy 17-18 éves jobban tud kapcsolódni, mint egy bonyolult nyelvű, elméleti hátterű szöveghez.

Viola Szandra felvetésére, miszerint mást jelent ma és száz évvel ezelőtt harmincöt évesnél fiatalabbnak lenni, Péczely egy Csáth Géza-novellát hozott fel. Csáth helyszíne a bordélyház, ezzel a helyszínnel nemigen lehetett az utóbbi öt évben kortárs novellát olvasni. A szexualitás a kortárs irodalomnak is nagy témája, a nyugatosok azonban másképp dolgozták fel. Például Móricz Zsigmondtól egy párválasztásos történet került be, ami a nők helyzetét is tükrözi. Móricz azért is jelentett kihívást a szerkesztés során, mert Péczely szeretett volna olyat találni Móricz korai írásművészetében, ami kevéssé ismert szöveg és közel áll a mostani trendekhez, problémákhoz. Az antológiában szereplő novella ennek megfelel, hiszen olyan, ma is élő problémákat jár körül, mint az, hogy milyen nehéz párt választani, milyen társadalmi folyamatok befolyásolják, ki kinek a párja, és hogy akár nem is vesszük észre, ki a hozzánk való, mert álomvilágot építettünk fel, és csak az éles helyzet mutatja meg, ki a hozzánk illő.

A klasszikusok és kortársak összevetése előhozza azt a kérdést is, hogy a fiatalság határát ma hová tesszük. Mintha szeretnénk a fiatalság időintervallumát kitágítani, ez különösen a nőkre igaz. Péczey elmondta, hogy bár a nők helyzete nem a kötet központi témája, de az anya, a nagymama helyzete, a szerelmi viszonyok kapcsán a nők helyzetének változása követhető az elbeszélésekben. Például hogy egy anya hogyan viselkedik a családban, milyen ereje van, hogyan változott meg a státusa. A kötet azt is segít tudatosítani, hogy a fiatalok ma miért érzik magukat kiszolgáltatottnak.

A tanulás, félbehagyott egyetemek, az élet megalapozásának kihívása, az ideiglenes munkák nehéz helyzetbe állítják a fiatalokat, és kívülről még azt is hisszük, hogy ez a legboldogabb időszak.

A műsor itt hallgatható meg.

Borítókép: Péczely Dóra (Forrás: Wikipédia)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.