A téma egyik aktualitását az adja, hogy Vajna Ádám nemrég érkezett haza Prágából, ahol a Visegrádi irodalmi rezidenciaprogram ösztöndíjasaként töltött három hónapot. Vajna elmondta, hogy szinte helyi ember szemével volt alkalma Prágára tekinteni, mert a lakótársa a cseh rezidens író volt, és a többi, lengyel és szlovák ösztöndíjas író is otthonossá tette számára a várost.
A közép-európai és a magyar kultúrát gyakran hasonlónak tartják, ennek a hasonlóságnak a mibenlétéről faggatta a költőt Viola Szandra. Vajnának összehasonlítási alapja is van, mert skandinavisztika szakon végzett, és norvég fordítóként gyakran mozog északi emberek társaságában.
A közép-európai kulturális közösségben rögtön feltűnik, hogy megértjük egymás humorát, valamint, hogy hasonló az ismeretlenhez való hozzáállásunk. A közép-európai kollégákkal például hamarabb terelődik a szó személyes témákra.
Bergen városa szerepel a legfrissebb verseskötetben, sőt, a város verscímadóvá is vált. Bár Bergen sokkal kisebb, mint Prága, és borzalmas az időjárása, a legtöbbet itt esik Európában, Vajna az egyedülálló atmoszféra miatt kedveli. A városról szóló verset a leginkább alanyi versének tartja, azaz a saját valóságához eddig leginkább közel álló szövegnek.
A rezidenciaprogramokon, amilyen a Visegrádi irodalmi rezidenciaprogram, az ösztöndíjason múlik, hogyan tölti az időt. Mivel Vajna társasági embernek tartja magát, igényelte az irodalmi programokat, és azokon keresztül ismerkedett az emberekkel, a várossal. De lehet azt is választani, hogy a szerző három hónapig csak a szobájában ül és ír.
Vajna Ádám a versírást nem veszi magától értetődőnek a 21. században, ebből következik az is, hogy manapság nem lehet a Petőfihez hasonló vátesz-szerepbe helyezkedni, és hogy Vajnát folyamatosan foglalkoztatja az irónia. Az irónia rákérdez arra, van-e joga a költőnek ahhoz, hogy beszéljen. A hagyománnyal muszáj megküzdeni olyan értelemben, részletezte Vajna, hogy elvárás az olvasó részéről, hogy a vers a nagy nemzeti témákat és az igazságot dolgozza fel. Ez a küzdelem azonban nem zavaró teher, hanem, ahogyan Vajna nevezte, „édes küzdelem”, melynek során kezdeni kell valamit a magyar kultúrkinccsel, amelybe az anyanyelv által kerül bele a szerző.
Vajna a fő feladatának azt érzi, hogy a sémákat elmozdítsa. A versírás „nem rólam szól, hanem az irodalomról, a kultúráról”, mondta Vajna. Később kiderült, az eddigi munkáiban tudatosan vissza is tartotta saját személyiségét a versekből. Készülő verses regényében azonban a saját élményeit is igyekszik feldolgozni egy 19. századi új-zélandi ornitológus történetén keresztül.
Vajna klasszikusokhoz való viszonya kapcsán kifejtette, hogy fontosnak tartja, hogy a magyar klasszikusokat a megfelelő történeti összefüggésben ismertessék meg a diákokkal, és készen kapott értelmezések helyett az irodalmi művekről való gondolkodásra ösztönözzék őket, hogy majd felnőtten is vegyenek le könyveket a polcról. Az ideális olvasó az, aki mer bízni a saját ítéletében, amikor olvas.
