Szurcsik József legújabb kiállításán nyugtalanító tájképekkel késztet gondolkodásra

A közelmúltban nyílt a Hírös Agórában Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész első önálló kiállítása Kecskeméten. A Nyugtalan idők című tárlaton nyugtalanító tájakat szemlélhetünk meg, amelyekről hiányoznak az emberek, az állatok.

Fotó: Éberling András

A lokálpatrióta Szurcsik József

Szurcsik Józsefet angyalföldi műtermében kerestük fel, amely mindenütt magán viseli a közeledő kiköltözés jeleit. Nincs mit tenni, az egykori Láng Gépgyár épületeinek helyére lakóparkot épít a tulajdonos.

Szurcsik József a műtermében.                     Fotó: Éberling András

Eltörölni az emberi alakokat

– A XIX. századi ipari környezet lassacskán eltűnik a városból, hiszen szinte minden megújul körülöttünk a XXI. század első negyedében – köszöntött a festőművész, aki elárulta: szereti a helyszínt, hiszen a környéken született és ugyanott él ma is.
Nincs mit csodálkozzunk azon, ha már gyermekkorában magával ragadta az ipari környezet hangulata, ami később nyomot hagyott művein. A műterem méretei megengedték számára, hogy új anyagokkal merjen kísérletezni, méretben pedig merjen nagyot álmodni. A bejárattal szemben néhány Covid-időszak előtt született munkája fogad, köztük a Szubsztancia című tájkép.
– Ez volt az első tájkísérlet, amikor a figurális képeim szereplői mögött megjelenített, tájjellegű idézetek elől kivontam az embereket, s maradt a táj – magyarázta. 

Ezen a képen hat másik figura volt, amíg le nem csiszoltam őket.

Eme kitalált, festői fantázia szülte „tájképekből” nyílt a kecskeméti tárlat, amely munkákon nem csupán emberi alakok, de állatok sem szerepelnek.
– Sőt, némelyiken már növényzet sem – árulta el az alkotó. – A lényege ennek a kvázi sorozatnak a hiány. Szembe kell nézni azzal, mi az, ami hiányzik az előrehozott hátterekből, mi minden tűnt el vagy fog eltűnni, amiről még nem is tudunk.
Mondhatni, valamiféle nyugtalanító disztópiákat festett meg a művész, aki sietett megjegyezni, hogy semmilyen módon nem kívánja illusztrálni jelen korunk eseményeit.
– Egyszerűen kiszakadnak belőlem – vallotta be, hozzáfűzve: nem lehet elmenni azon hatások mellett, amik érnek minket. Mint az ökológiai, ökonómiai, kulturális, politikai jelenségek, amik mindenkire hatnak. Minden mindennel összefügg, kikerülhetetlenül hat ránk, ami a Föld túlsó felén történik.
– Az, hogyan élünk saját, szűk lakókörnyezetünkben, ma már az sem áll magában a világban. Emellett sok minden nyomaszt mindenkit a feltáratlan múltból – fejtette ki Szurcsik József, aki éppen ezt igyekszik megfogalmazni a hiánnyal, a hiányzó hangsúlyokkal, kapaszkodókkal, amelyekről maga sem tudja biztosan, mik is azok pontosan, ellenben a hiányukat mindenképpen érzékeli s érzékelteti.
 

Olyan technikai és technológiai újítások vesznek körül, amelyek visszafordíthatóvá tennék a jelenségeket, amik nagyon rossz irányba vitték például bolygónk ökológiai helyzetét. Azonban nem arra használjuk a technikai vívmányokat, amire kellene. Ellenkezőleg. 

Egyre szélesedik az árok, ami lehetetlenné teszi a kommunikációt szemben álló csoportok, társadalmi rétegek között – fejtette ki az alkotó. – A művész és alkotás szerepe itt érvényesül igazán: arról szólni, ami mindenkit mélyen érint.
Tamáskodásomra, miszerint a művészet eleddig képtelen volt ilyen átfogó méretű társadalmi hatást kiváltani a barokk óta, Szurcsik József megjegyezte: a szakrális művészetekben számos műtárgyegyüttes született, amely formálta, átformálta közösségek, akár egész társadalmak szemléletét.
– A barokk korban rájöttek: meg kell hódítani az embereket, hogy elhiggyék, létezik akkora erő és igazság a művekben, ami érvényre juttatja a nagy szeretet egységét. És sikeresen ki is bontakoztatták ezt az akkori művészetben, mert a pozitív töltet erősebb a negatív politikai befolyásolásnál – vélekedett a festőművész.

Analóg vs. digitális világ

Véleménye nekem azt juttatta eszembe, hogy manapság az internet, a közösségi média világában elég nehéz festményekkel versenyre kelni a gyorsan és rendkívül széles körben terjedő silány, veszélyes ideológia vezérelte tartalmakkal. Szurcsik József szerint a „fogyasztó” elérésében valóban sikeresek ezek a csatornák, azonban egyáltalán nem mellékes, milyen valóságban élnek az emberek mikrokörnyezetükben.
– Egy dolog, mi zajlik a virtuális kommunikáció világában, s más, mi a való életben. Lehet szomorkodni, örülni a világhálón, de a péknél érzem az illatokat, és az alapján viszem haza a kovászos cipót, amit azután otthon elfogyasztok. Viszont, hogy tudjam, hol találom azt a péket, hogyan készül a kovászos kenyér, arról már az interneten tudok tájékozódni – fogalmazott a képzőművész, aki nem gondolja, hogy a nyomtatott könyv időszaka véget ért volna, függetlenül attól, hogy szűkül a piaca, míg a könyvolvasóké nő, mert olcsóbban és gyorsabban megszerezhetők a művek, akár a legkomolyabb irodalmi alkotások.

Szurcsik József e képeinek háttereiből fogalmazta legújabb munkáit.                 Fotó: Éberling András

– Hatalmas ajándék, hogy analóg világban szocializálódtam, de az is, hogy átélhettem az átmenetet a digitálisba, amit csodálatos kalandnak tartok – tette hozzá, majd azt is: jó maga szintén használója napi szinten az internetnek, a számítógépnek, azonban a műteremben hagyományos eszközöket használ.
– Az alkotói magányt nem lehet lecserélni semmi másra. Ez biztosítja a személyességet alkotó és műve, mű és a befogadó között. A digitális műalkotásokban természetesen éppen úgy ott a művészi minőség, alkotói gondolkodás, attitűd, ezért az éppen úgy lehet valódi, érvényes művészet – összegezte Szurcsik József.

Borítókép: Szurcsik József (Fotó: Éberling András)