Zenekari jubileumát ünnepli a Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Változatos zenei kínálattal várja a klasszikus zene kedvelőit az új koncertévadban a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME). Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 80 éve alapított szimfonikus zenekar hazai és külföldi, nemzetközi szinten is elismert művészek szereplésére építi hangversenykínálatát a 2023/24-es koncertévadban, amelyben két születésnapot is ünnepel. A szimfonikus zenekar 80 éves, Vásáry Tamás elnök-karmester pedig betölti 90. életévét.

Munkatársunktól
2023. 05. 02. 13:00
rádió
Ismertették a Magyar Rádió Művészeti Együttesei koncertévadának műsortervét Fotó: Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Mint a közleményben leírták, bemutatták az új évad bérleteit is: a Lehel-bérlet öt, a Dohnányi-bérlet hat előadásból áll majd a Müpában és a Zeneakadémián. Az ősztől induló hangversenyévadban az együttesek elnök-karmestere, Vásáry Tamás négy koncertből álló önálló bérlettel jelentkezik, a Sapszon-bérlet négy hangversenyén pedig a kóruszene kedvelői élvezhetik a Magyar Rádió Énekkarának előadásait. A zene világnapján tartandó koncertet a világhírű Riccardo Frizza vezényli, a hangverseny sztárvendége a 2022-es Van Cliburn-zongoraverseny győztese, a dél-koreai Jun Csan Lim lesz. 

A Petőfi-emlékévhez is csatlakoznak

A következő évadot meglepetéssel kezdi az MRME. Augusztus 27-én a Petőfi-emlékév alkalmából műsorra tűzik Hubay Jenő 100 éve, 1923-ban bemutatott Petőfi-szimfóniáját. A korabeli sajtóban így írtak erről: „E szimfónia mintegy betetőzi a jelenkor hódolatát a szabadság nagyszerű költője előtt. Hubay óriási apparátust mozgatott meg ez alkalommal, több mint ötszáz szereplő működik közre a szimfónia előadásában. A filharmonikusok kibővített zenekara, az Operaház énekkara, a Palestrina-kórus és egy gyermekkar helyezkedik el a színpadon, a hangszerek erdeje szinte félelmetes hatást kelt. A szimfónia valósággal végigvonul Petőfi életén, fölcsendülnek a költő dalai, amelyek életének valamelyik fordulóját jelzik. Az első tétel a születést, a második tétel a szülőföldet, a harmadik Petőfi szerelmét, Júliát, a negyedik a szabadságharcot, a halált és megdicsőülést ábrázolja.” 

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Bartók rádió pályázatot hirdetett magyar és határon túli magyar zeneszerzők számára gyermekkari művek komponálására. A győztes pályaműveket a Magyar Rádió Gyermekkórusa ősszel a Petőfi-év részeként műsorra tűzi és a Bartók rádió a későbbiekben stúdiófelvételt készít belőlük. Az ősbemutató hangverseny és egyben a díjátadó ünnepség december 17-én lesz a Zeneakadémia nagytermében. 

A  honlapon megtekinthető a teljes 2023/24-es évad programfüzet, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek bérletei pedig már megvásárolhatók kedvezményes áron a honlapon és az ismert jegyirodákban.

Borítókép: Ismertették a Magyar Rádió Művészeti Együttesei koncertévadának műsortervét (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.