Székesfehérvárra látogatott Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, ahol a Szűz Mária-bazilika (más néven Nagyboldogasszony-bazilika, az Árpád-házi királyok hajdani koronázótemploma) rekonstrukciójáról tárgyalt. Az Első kézből című videó-interjúsorozatban elmondta: a cél nem pusztán a székesegyház felújítása, hanem királyaink nyughelyeként szolgáló, Európában párját ritkító nemzeti emlékhely létrehozása.
A keresztény magyar állam megalapítása Székesfehérvárhoz kötődik leginkább. A bazilika jelentőségét az adja, hogy a magyar királyok koronázásának három feltétele volt: az egyik, hogy a Szent Koronával koronázzák meg, a másik, hogy a koronázás Székesfehérváron történjen, a harmadik pedig, hogy az esztergomi érsek által történjen. 1541-ig tizenöt magyar királyunkat, köztük a legnagyobbakat, Szent Istvánt, Könyves Kálmánt és Hunyadi Mátyást is itt temették el
– mondta Kásler Miklós.
A bazilika pusztulása a török időkben kezdődött, majd a későbbiek során is folytatódott, az épület föld feletti részei a 19. század elejére teljesen eltűntek. A kommunista időkben méltatlanul bántak a templom osszáriumában (csontkamra) található leletekkel, a tizenöt magyar király csontjait összekeverték. Az archeogenetika tudományának segítségével azonban napjainkban lehetőség nyílt a leletek szétválogatására és a minták azonosítására.
– Ez nem kizárólag Székesfehérvár ügye, hanem össznemzeti, Kárpát-medencei kérdés. A döntéshozók, városvezetők, civilek, valamint az érintett tudományos szakterületek képviselői mindannyian azon fáradoznak, hogy a Kárpát-medencei, sőt azon túlmutató jelentőségű nemzeti emlékhely kialakításra kerüljön – mondta a főigazgató.
Elindult az osszáriumban a magyar királyok azonosítása, és amint lehetőség nyílik a más európai országban eltemetett családtagok leleteinek vizsgálatára, belátható időn belül mind a tizenöt magyar királyt azonosítani tudjuk. Temetésük számára pedig a legmagasztosabb, legemelkedettebb helyszín az újjáépített bazilika lesz, melyet ők választottak örök nyugvóhelyül
– mondta Kásler Miklós.
Borítókép: A nagy királyaink, köztük Szent István, Könyves Kálmán, Károly Róbert, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás csontjait is rejtő osszárium a Középkori Romkertben Székesfehérváron (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)