Hogy az antik görög mitológia napjainkban is számos popkulturális termék ihletője, azt aligha lehet tagadni – talán elég, ha a Wonder Woman című szuperhősfilmre, a Percy Jackson kalandjait elmesélő regényfolyamra, vagy a God of War című számítógépes játékra gondolunk. És a Knights of the Zodiac (A zodiákus lovagjai) legfőbb cselekményszervező eleme szintén az, hogy az Olümposz – valamikori? – lakói közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk.
A film egyik főszereplője, a Seiya nevű utcakölyök ketrecharcosként éli a napjait, ám az egyik összecsapás hevében rálel egy – csak kozmóként emlegetett – rendkívüli erőre, majd kisvártatva egy Sienna nevű, fiatal lány oldalán találja magát, akiben ott él Athéné.
Ha a háború és a bölcsesség istennője végleg átvenné az uralmat Sienna felett, ellenségei nyomban harcba szállnának ellene. Ezért segítőkre, védelmezőkre van szüksége –
ők a lovagoknak (másutt szenteknek) nevezett kozmóhasználók, akik egy-egy állatövi jegytől nyerik a kozmót, vagyis a csillagok erejét.
Seiya tehát egy közülük, csakhogy még nem képes uralni a frissen felfedezett erőt (váratlanul a Star Wars messzi-messzi galaxisába csöppentünk volna, vagy mi?), másfelől semmi kedve Sienna mellett maradni: legfőbb vágya, hogy megtalálja évekkel korábban elrabolt nővérét, Patriciát.
Siennát ugyanakkor kétségek gyötrik: a testében rejtőző Pallasz Athéné ereje szűkebb és tágabb környezetének előnyére vagy hátrányára válna-e?
Nem ártana, ha mielőbb tisztába jönnének önmagukkal, és választ találnának az őket foglalkoztató kérdésekre, mert minden jel arra mutat, hogy a Siennában megbúvó Athéné erősödése csak egyet jelenthet: a háború kitörését…
Elméletileg tehát két fejlődéstörténetnek kellene a film középpontjában állnia.
A forgatókönyvírók azonban elmulasztották átgondolni a súlypontozás kérdéseit,
és egyértelmű, hogy – az eddig leginkább a Vaják-franchise egyik producereként ismert – Tomasz Baginski rendezőnek sem volt különösebb víziója az általa elvállalt munkát illetően.
A zodiákus lovagjai így helyenként B filmbe hajló, gyenge közepes alkotás lett, papírmasé figurákkal, kínosan erőltetett párbeszédekkel, többször látott fordulatokkal, és helyenként tisztességes, többnyire viszont elnagyolt számítógépes effektekkel.
A két legnagyobb sztár, Sean Bean és Famke Janssen semmi érdemit nem tud kezdeni a rájuk bízott – közhelyeket pufogtató, ellentmondásosan viselkedő, zavaros motivációjú – karakterekkel, de ez nem az ő hibájuk: igazából csak az a kérdés, miért nem ragaszkodtak hozzá, hogy a forgatókönyvírók újraírják a szkriptet.
Ráadásul a kezdetben izgalmasnak tűnő ókori görög mitológiai háttér a játékidő előrehaladtával csaknem teljesen elhalványul. Számos tényező ugyanakkor a tudományos-fantasztikus jelleget erősíti,
vagyis a készítők végeredményben kissé furcsa, zavaros fantasy-sci-fi elegyet kínálnak.
A cselekmény talán legmeghatározóbb eleme ugyanakkor a 2019-es X-Men-filmből ismerős, A zodiákus lovagjai legalább egy tekintetben Sötét Főnix-utánérzésnek minősül.
Pedig nem kellett volna így lennie: a forgatókönyv Kurumada Masami 1986 és 1990 között huszonnyolc részben megjelent mangáján alapul, amelyből ’86 és ’89 között 114 epizódból álló rajzfilmsorozat készült (melyből 2019-ben két évados, digitális remake-et forgattak).
Mára mind a manga, mind az anime klasszikusnak számít a maga műfajában, központi alakjuk, Seiya pedig olyan népszerűnek bizonyult, hogy több spin off-sorozatban is felbukkant, a számítógépes játékokról nem is beszélve.
Akik tehát a képregény- vagy a rajzfilmsorozat ismeretében azok élőszereplős adaptációjaként nézik A zodiákus lovagjait, alighanem egy klasszikus meggyalázásának értékelik az alkotást.
(És csakugyan, a mangák és az animék kiterjedt univerzumában a Seiya-sorozat önálló, zárt világ, összetettségének, részletgazdagságának érzékeltetéséhez hasonlóan tiszteletteljes és lelkes hozzáállás kellett volna, mint amilyennel Peter Jackson annak idején vászonra varázsolta J. R. R. Tolkien Középföldéjét.)
A zodiákus lovagjai előzetese – angolul
A zodiákus lovagjai így összességében a kihagyott lehetőségek filmjeként értékelhető. Egyedül harci jeleneteinek koreográfiájára mondható, hogy nagyjából rendben van, és
a magyar nézők összbenyomását alighanem az is javítja, hogy a háttérben olykor felismer néhány fővárosi utcát vagy épületet – filmet ugyanis jó részt Budapesten forgatták.
A befogadók többsége ettől még vélhetőleg azt gondolja majd, amikor feláll a képernyő elől: a készítőknek ezért kár volt tekintetüket az Olümposzra emelni!
(Knights of the Zodiac. Feliratos japán–amerikai–magyar fantasy/akció/kalandfilm. Játékidő: 112 perc. Rendezte: Tomasz Baginski, 2023. Elérhető a Sony-, az Amazon-, valamint a YouTube-filmek kínálatában.)
