(A megoldás, miszerint az addig félelmetes, kőkemény antagonista a végén összeomlik, és gyáva rinyálógéppé alakul, már-már közhelyes.)

McCall motivációja ugyanakkor más, mint az előző két részben: míg az elsőben az orosz maffiának okoz „némi” (értsd: jelentős) emberveszteséget, a másodikban egy barátból ellenséggé vált, volt kollégáján állt bosszút, a harmadikban valami másért küzd: új otthona védelmében lép fel a kisvárost terrorizálókkal szemben.
E cselekményelem a westernek világát idézi – amelyben általában a seriff vagy más bátor szívű, gyors kezű férfiak védik meg a települést az utcáin feltűnő banditáktól –, és a készítők mintha a szereplők ruháinak megválasztásakor is e műfaj szabályait tartották volna szem előtt. A westernfilmek többségében ugyanis már a főbb karakterek kalapjának színe elárulja, hogy viselőjük a törvény melyik oldalán áll, s morális értelemben jó vagy rossz-e?
A védelmező 3. egyes jeleneteiben Denzel Washington szürke fejfedőt visel, tudatva a színkód megfejtésében járatos nézőkkel,
hogy karaktere a törvényest a törvénytelentől, a helyeset a helytelentől elválasztó, köztes mezsgyén jár, és kizárólag a saját etikai kódexét követi.
(Mindez összhangban áll a film egy jelenetével, amelyben a városka orvosa megkérdezi Roberttől, hogy jó, avagy rossz ember-e, mire ő azt feleli, hogy nem tudja.)

Szintén említést érdemel, hogy az alkotók – a városka lakóinak vallásosságára reflektálva – hogyan helyezik el a főszereplőt a világi és nem világi dolgok viszonyrendszerében. Az egyik szereplő megjegyzi: „Szerintem Isten nem törődik velünk”. McCall azonban – bár nem isten, és amint ebből az epizódból is kiderül, embernek sem tökéletes – nagyon is törődik a helyiekkel.
Az olyan – különösebben nem magyarázott – képességeinek gyakorlásával, mint a titkos telefonszámok ismerete, a rejtett lakcímek felderítése, a riasztórendszerek észlelése és kiiktatása kvázi mindenhatóvá válik a közösség (valamint a nézők) szemében
– és akkor arról, amiben a legjobb, még nem is beszéltünk.
A McCall ténykedését bemutató akciójelenetek véresek és leleményesek, de számuk meglehetősen alacsony, és – az akciófilmek általános sémáitól eltérően – nincsenek túlesztétizálva: rövidek és lényegre törők. A rendező bizonyára azt kívánta érzékeltetni, hogy a címszereplő számára az ilyesmi magától értetődő, már-már természetes dolog, nem érdemes hosszan foglalkozni vele.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!