Igaz ugyanakkor, hogy sok döntő(nek tűnő) fordulat található a könyvben, szinte egymást érik – de erről később. Bencsik Gábor letisztult, érvényes bölcselkedéssel felütött, gyönyörű nyelvezeten megszólaló, a prózairodalom legnemesebb hagyományait (mesélni kell!) messzemenően betartó és beteljesítő könyveit nagyon sokan szeretik a Kárpát-medencében. (Mivel két korábbi könyvét – Mari története, Lavotta János utolsó délutánja – én szerkesztettem, azokról nem írhattam recenziót, de most végre szólhatok erről az új kötetről!) Megejtőek, szépek, felkavaróak és kivétel nélkül katarzist kiváltóak a regényei, és nincs ez másképp a jelen könyv esetében sem – esetleg annyi a különbség, hogy ebben még inkább meseszerű a történet, a mesélés. (A kötet hátlapjára választott találó idézet is ezt az érzést erősíti az olvasóban, és szinte bizonyos, hogy ennyi elég is ahhoz, hogy levegye a polcról és magával vigye a könyvet:
– Jóságos Százanyám! – kiáltott föl Zsuzsánna. – Arany! A közelben lapuló pásztoroknak a lélegzetük is elakadt. Hát ezt keresték! – Arany, arany! – kiabált Balázs is, de maga is megszeppent a saját hangjától. – Arany! – suttogta, és az érmék közé markolt. – Ezek hát az éjjeli napok! Micsoda szerencse! Ujjai közt csorgatta vissza a pénzt a ládába. Zsuzsánna átkarolta a nyakát, nevetve csókolgatta. Balázs megint mélyen beletúrt a pénzbe, gyönyörű ékszerek akadtak a kezébe. Gyémántos gyűrű, rubintos diadém, igazgyöngy, násfa csillogott a tenyerén. – Ez mind a tiéd – mondta Zsuzsánnának. – Mind, mind a tiéd. Várj, fölékesítelek. Zsuzsánna ült a földön a leszálló estében sugárzó mosollyal, mint egy királynő, és Balázs sorra adta rá a ragyogó ékszereket. Hirtelen gondolt egyet, az egyik gyöngysort Balázs nyakába akasztotta. Nevetve versenyre keltek: ki tud a másikra több ékszert adni. A világról megfeledkezve játszott a vagyont érő ékszerekkel a gyerekházaspár a csillagos éjszakában. A két pásztornak eszébe sem jutott, hogy erővel elvegyék a kincset. Csak bámulták a varázslatos éjjeli tüneményt.
A könyv története egyszerű és maga is meseszerű: „Kegyes olvasó! Kérlek, engedd, hogy e könyv társadul szegődjön, föl- és elragadjon körödből, szálljon veled visszafelé az időben, míg elérkezel az Úr 1458. évébe, az ifjú Mátyás király idejébe, egy kis faluba Somogy rengeteg erdei között, Atádra. Történetünk itt és ekkor veszi kezdetét. Ha végigsétálsz az úton a két házsor között, jobbkézt magas fák övezte kőház áll. Fiatal nemespár lakja, Laskai Balázs és a felesége, Zsuzsánna. Az ő rendkívüli kalandjaikat, üldöztetésüket és megtalált boldogságukat beszéli el ez a kis könyv, úgy, amiképpen történt, semmit sem téve hozzá és semmit sem véve el belőle”, áll a fülszövegben. Miután a szerző a többszörös áttételt megvalósító keretet is tökéletesíti egy szerzői jegyzettel („A cselekmény fölépítéséhez fölhasználtam Iamblikhosz 2. századi görög író Babülóniai történetek című, elveszett regényének Phótiosz 9. századi konstantinápolyi pátriárka által írt kivonatát. Megjelent Az ókori irodalom kiskönyvtára sorozat Xenophón-kötetének függelékében, Budapest, 1975, Magyar Helikon”), elindul ez a szó minden értelmében klasszikus történet a szerelmesek szenvedéseiről, gyötrelméről és a dolgok rendeződéséről – így valójában sok meglepetést nem is tartogat az olvasó számára, mégis letehetetlenül izgalmas.
Az izgalomnak pedig nem csupán a szerző mesélni tudása az oka (jóllehet az is nagyon fontos ok, és nem győzöm hangsúlyozni, mennyire esszenciális feladata ez a mindenkori prózaírásnak, prózamondásnak – mely lehetőleg legyen mentes minden öncélú trükközéstől és posztmodern köldöknézegetős truvájkodástól!), hanem a szinte felfoghatatlanul fordulatos és szórakoztató történetszövés: mikor az olvasó már épp megnyugodna, hogy a hősök megmenekültek, vagy sajnálkozva beletörődne, hogy immár végleg elvesztek, Bencsik Gábor mindig elegánsan és a sztori logikájából ki nem mutatóan, mégis váratlanul és soha nem is gondolt módon csavar egyet a történeten, és immár azon a vágányon haladnak tovább az események – egészen a következő elágazásig. Ritkán látni ilyet, talán leginkább egy fordulatos, forgatókönyvírók tucatjai által összerakott sorozathoz lehetne hasonlítani.
És közben szólnak a szép mondatok, szólnak a soha nem zavaró, de mindig megtorpantó és elgondolkodtató, már-már anekdotikus megfogalmazások, halljuk a szerző hangját, aki a lelki folyamatok és okozatok néhány szóval való ábrázolásának nagymestere, és a szívünk elfacsarodik a szépséges gyönyörűségtől. Az élet, az ember, a lélek nagy ismerője írta ezt a történetet, és sehol nem tévedett – egyszerűen jó és az olvasót is megjavító élmény olvasni. A mesék eredetileg felnőtteknek szóltak, és történeteken keresztül mutatták meg, milyen az ember és a világ, és nem voltak restek tanítani, következtetéseket, akár tanulságokat levonni sem. Ezt teszi Bencsik Gábor is csodaszép meséjével, és csak reménykedhetünk benne, hogy sok hasonló sztori lapul még a tarsolyában (vagy Phótiosz 9. századi pátriárka kivonatai között!). Szeretettel ajánlom olvasásra.
Bencsik Gábor: A kincs. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest, 2023.
Borítókép: Bencsik Gábor
