Idén húszéves a népszerű előadás

Immár húsz éve, hogy időről időre felcsendül Az éj zenéje a Madách Színházban. Andrew Lloyd Webber egyik ikonikus alkotását, Az operaház fantomját 2003-ban, Szirtes Tamás rendezésében állította színpadra a teátrum. A magával ragadó dallamokban bővelkedő, lélekig hatoló és látványos előadás azóta is rendületlen népszerűségnek örvend. A jubileum kapcsán a legendás Fantomot megformáló három kiváló művészt, Csengeri Attilát, Posta Victort és Sasvári Sándort kérdeztem egyebek közt az általuk életre keltett karakterről és az előadáshoz kapcsolódó emlékeikről.

20231024 Budapest Madách Színház Az Operaház fantomjai Csengeri Attila, Posta Victor, Sasvári Sándor Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

A három művész számtalan emlékezetes pillanatot őriz az elmúlt évekből (Fotó: Mirkó István)

A művészek azt is elárulták, hogy melyek a kedvenc jeleneteik a darabból. 
– Az utolsó húsz perc, mert ott az érzelmek nagyon széles amplitúdóját kell megélnie a Fantomnak. Akkor vagyunk a legtöbb ideig a színpadon, és a folyamatos jelenlét mellett jól fel lehet építeni az érzelmi ívet. Ez szerintem katartikus része az előadásnak, képes könnyeket csalni az ember szemébe – vallotta Sasvári Sándor, akinek véleményét a másik két színész is osztotta. – Nekem emellett Christine és a Fantom duettje a másik kedvencem – teszi hozzá Csengeri Attila.
Az elmúlt húsz év alatt természetesen maguk a színészek is rengeteget változtak, értek. Különösen igaz ez a legfiatalabb Fantomra, Posta Victorra, aki csupán a húszas éveiben járt, amikor először életre kelthette a szerepet, és aki saját bevallása szerint eleinte egy kicsit küszködött is emiatt.

Annyi élettapasztalata van ennek a figurának, annyi csalódás érte, amit egy húszéves srácnak komoly kihívást jelent megjeleníteni a színpadon. Mindenképpen jót tesz a Fantom karakterének, ha van mögötte egy kis érettség, és ahogy telnek az évek, egyre komfortosabban érzem magam a szerepben

– osztotta meg érzéseit Posta Victor. Azt az időszakot is felidézte, amikor Baselben, zongoraművészként közreműködött Az operaház fantomja előadásában. Mint mondta, akkor még zeneakadémistaként csatlakozott a csapathoz két évad erejéig.
– Nemcsak mi változtunk sokat – az én hangom például sötétedett, a hajam pedig ennek kompenzálásaként világosodott –, de egy újabb generáció nőtt fel ezen az előadáson. Zsanna lányom például nagyjából másfél éves volt, még a karomon ült, amikor a szövegkönyvért jöttem, most pedig már 22 éves, Corvinust végzett ifjú hölgy – tette hozzá Csengeri Attila.
– Az én lányaim, Emília és Léna egy-, illetve ötévesek voltak a bemutató idején. Emlékszem, mennyire örültek, amikor egy alkalommal ők nyomhatták meg a gombot, ami leengedi a csillárt – idézte fel az emlékezetes pillanatot Sasvári Sándor.
A színészeket arról is faggattam, hogy milyen különlegességekkel készülnek a november 3-i jubileumi előadásra. A titkokról nem rántották le a leplet, de annyit elárultak, hogy sok-sok meglepetésben lesz majd részünk.

Borítókép: Együtt a három Fantom, Sasvári Sándor, Posta Victor és Csengeri Attila (Fotó: Mirkó István)