– Melyik a kedvenc Kálmán Imre-operettje?
– Az összes! Édesapám mindig azt mondta, hogy az operettjei egyben a gyermekei is, s egyiket sem szerette jobban, mint a másikat. Ez pedig velem sincs másként.
– Mit gondol a XXI. századi operettjátszásról?
– Koromnál fogva nem voltam ott édesapám operettjeinek ősbemutatóin. A legtöbb mai változat hű tud maradni a zeneszerzőhöz és a librettistákhoz, ugyanakkor frissek, humorosak, pergőek. Ilyen például a legújabb miskolci Csárdáskirálynő, Béres Attila rendezése, amit most láttam. A három és fél óra elrepül.
– Milyen tervei vannak a hagyatékkal most, hogy már eltelt hetven év a zeneszerző halála után?
– A hagyaték sorsa a legfontosabb számomra. Két dolgot szeretnék látni. Az egyik az, hogy készüljön édesapámról egy állandó kiállítás, hogy lássák a fiatalok is, ki volt ő, mi az az operett, s hogy ápoljuk az emlékezetét. Nemrég voltam a Magyar Zene Házában, ami egy egészen fantasztikus hely, maga Batta András professzor úr vezetett végig, és tárgyaltunk az itteni lehetőségekről. Szeretném, ha egy interaktív kiállításon, a személyes tárgyait is kiállítva élne tovább ez a rendkívüli örökség. A másik pedig az, hogy szeretném, ha készülne egy Kálmán Imre-sorozat a Netflixen vagy a HBO Maxon, hiszen nagyon érdekes, filmre kívánkozó élete volt.
– Hogy látja, mi az operettműfaj szerepe vagy célja a mai korban?
– Először is azt mondanám, hogy szórakoztassuk az embereket. Olyan, mint egy tündérmese, mint egy gyerekmese, csak felnőtteknek. Sydney-ben voltam az operában, és a Csárdáskirálynő 2. felvonásánál, amikor Edwin és Szilvia útjai elválnak, egy gyönyörű fiatal lány elsírta magát. Kérdeztem tőle: „Miért sírsz?” Azt mondta: „Ez annyira szomorú. Azt szeretném, hogy egymásra találjanak.” Megnyugtattam, hogy várja meg a harmadik felvonást, s boldog lesz. Hiszen, mint tudjuk, a Kálmán Imre-operettekben garantált a happy end.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!