A zenén keresztül Istenhez kapcsolódhatunk

Láthattuk mások mellett olyan előadásokban, mint a La Mancha lovagja, a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Mágnás Miska, most pedig a különleges eseménysorozat, az Orfeumi játékok részét képező Az Orfeum mágusa című darabban főszerepet alakít. Nagy Lóránt a Képmásnak adott interjújában az említett előadás mellett a pályája kezdeti szakaszáról, a zenéhez fűződő kapcsolatához és arról is beszél, miért jelent különleges kihívást a német közönség előtt szerepelni.

Az első igazán nagy szerepe A vörös malomban a Magister karaktere volt, amit idén újra alkalma nyílt eljátszani, sőt ezúttal a darabot is ő maga rendezte.

Akkor még bizonyítási vágy égett bennem, figyeltem az előttem járó kollégákra, és fontos volt, hogy megfeleljek az általuk kialakított képzetnek. Most, húsz évvel később már a saját hangomat megtalálva, önmagamból építkezve álltam bele ebbe a szerepbe. Tudom, mit szeretnék, és azt hogyan tudom előhozni

 – árulja el.  

Az interjúban felmerült az a kérdés is, hogy a musicalek, az operett, a zenés és prózai darabok közül melyik műfaj áll Nagy Lóránthoz a legközelebb, mire elmondta: a legtöbb szakirodalomban valamilyen formában elhangzik az a mondat, hogy ahol a szöveg kudarcot vall, ahová az már nem képes behatolni, tartalmat kifejezni, ott belép a zene.

Gondoljunk csak bele, életünk legfontosabb pillanataihoz is mindig zene kötődik! Altatót éneklünk gyermekünknek, énekkel kísérjük elvesztett szeretteinket utolsó útjukra, de zenével kísérjük életünk párját is az oltárhoz. A zene mindig valami pluszt idéz meg, valami kimondhatatlant szólít meg bennünk. Hogy Nietzschét idézzem: Zene nélkül tévedés lenne az élet! Én úgy gondolom, hogy a zene képes minket valami világon túli erőhöz kötni

– mondta el, majd hozzáfűzte: ha csak egy pillanatra is érezzük a transzcendencia erejét, egész életünket hozzá tudjuk kapcsolni abban az egy momentumban az istenihez.

Nagy Lóránt az is elárulta, hosszú ideig mindig volt egy kedvenc darabja, de mára ez megváltozott. Minden karakterén, minden történetén sokat gondolkozik és dolgozik, ezek mindig valami újat hoznak ki belőle, de valahogy mindig az aktuális karakter válik a kedvencévé két hónapra.

A színész több alkalommal lépett fel külföldön, Németországban és Franciaországban egyaránt. Arra a kérdésre, hogy mennyire más ott készülni, előadni, mint itthon, elárulta: a jó színészi játékon túl nagyon sok munkája van abban, hogy akcentus nélkül tudjon játszani. Essenben például nem lehet megszólalni akcentusokkal terhelt németséggel, mert a néző, ha ilyet hall, képes távozni, és a producerek ezt követően nem hívják többé.

Nagy Lórántot legközelebb a különleges eseménysorozat, az Orfeumi játékok részét képező Az Orfeum mágusa című darabban láthatjuk, és mint elmondta, nagy megtiszteltetés, egyben nagy felelősség egy ősbemutatóban címszerepet alakítani, hiszen egy igazán különleges személyiségről van szó: Somossy Károly, az Operettszínház épületének megálmodója és építtetője ugyanis nemcsak Budapestet tanította meg mulatni, hanem egész Európát is.

Somossy Károly egy érdekes, összetett ember lehetett. Néhány fénykép, dokumentum maradt csupán utána, de annál több tény, leírás, hogy mit hozott létre a századforduló Budapestjén. Alig tölti be a húszat, amikor az 1848-as szabadságharcban harcol, bajtársak halnak meg mellette, miközben reménnyel telve küzdenek a függetlenségért. Felállása az árulás és vereség utáni vérrel, könnyel teli időszakból, az alkalmazkodása lehet a kulcs a személyiségéhez. Míg mást a háború lelkileg megnyomorított, ő erőt merített ezekből a tragédiákból is, és a fővárosnak új érzületet adott. Arra buzdította az embereket, hogy merjenek újra levegőt venni, és vágyaikat elfogadva könnyedebben élni és szórakozni. Az életörömöt hirdette

 – fejtette ki a gondolatait, majd hangsúlyozta: 

a mai világban minderre nagy szükség van, hiányzik a mulatság a szó pozitív értelmében, újra meg kellene tanulnunk együtt mulatni.

A Nagy Lóránttal készült interjú teljes terjedelmében a Képmás Magazinban olvasható.

Borítókép: Nagy Lóránt Az Orfeum mágusa című darabban (Forrás: Budapesti Operettszínház)