Négy évvel ezelőtt, Balatonalmádiban rendeztek nagyszabású kiállítást Kerényi Imre emlékére. A tárlatot a rendező, színigazgató halálának első évfordulójára időzítették a szervezők, s igyekeztek mindent megmutatni, mindent felidézni a nagyszerű alkotó életművéből. A kiállítást összeállította és az eseményt megnyitó emlékestet Balatoni Mónika vezette, Kerényi munkatársa volt, a Madách Színház dramaturgja, rendezője, egy készülő Kerényi-kötet szerzője, így olyasvalaki, aki hagyatékának értékét összességében tudja látni.
Bár ma sok emlék kavarog mindannyiunk fejében Kerényi Imrével kapcsolatban, érdemes felidézni azt, hogy színházi alkotóként ő már pályája derekán megkerülhetetlen szereplő, amolyan egyszemélyes intézmény lett. Azok közé tartozott, akik létre hozták a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek nagy színházi felívelését, azok egyike volt, akik mindig újat, eredetit és persze fontosat akartak mondani
– fogalmazott a hajdani pályatárs.
Ne is szaladjunk innen tovább anélkül, hogy fel ne idéznénk Kerényi talán legfontosabb művét, a Csíksomlyói passiót. Balogh Elemérrel hozták létre a különleges darabot a ’80-as évek elején. A mű a csíksomlyói ferences rendi kolostor misztériumjátékai alapján készült, felöleli az egész emberi üdvtörténetet Lucifer bukásától, az Ember felemelkedéséig azaz Jézus Krisztus kereszthaláláig. A dramatizált játék eredeti változatait a 18. században a ferences diákok adták elő nagypénteken és más vallási ünnepeken, Kerényiék azonban kibővítették régi imádságokkal és énektöredékekkel, melyekhez végül Rossa László írt zenét.
A darab az 1981-es bemutatót követően – a pár évvel később megszülető István a király mellett – egy egész nemzedék kulturális identitását határozta meg.
– Amiképpen Novák Ferenc koreográfiája is! – egészíti ki Balatoni.
S miközben nekünk, a közönségnek életre szóló élményt adtak rendezései, színházpedagógusként is emlékezetes maradt.
– Nagyon karizmatikus ember volt – emlékezett vissza Balatoni Mónika. – Éppen azt a lelkesedést tudta átadni, ami a színház jelentett számára: a színház erejébe vetett hitet, precizitást, óriási munkabírást és kitartást, amit hordozott. Színészpedagógiai munkájában éppen olyan sikeres volt, mint hajdani rendezőként. A teljesség igénye nélkül tanítványai azóta meghatározó alakjai lettek a hazai színházkultúrának: Igó Éva és, Funtek Frigyes, Hirtling István, Mácsai Pál, Nagy-Kálózy Eszter, Szervét Tibor, Dolhai Attila vagy Hevér Gábor… Végzős hallgatóiból sokakat a Madách Színházhoz szerződtetett, tanulva Ádám Ottótól, hogy a tehetséggondozás éppen olyan fontos, mint egy színház igazgatása. Ahogy ő megfogalmazta:
A fiatalok lendületet, frissességet adnak egy társulatnak!
Ugyanakkor 2002 után magával ragadta a politika. Hajdani dramaturgja szerint Kerényi gyakran „kistotálban és nagytotálban” gondolkodott. A nagytotál lett számára a politika. Noha ez igazán 2010 után teljesedett ki nála. Küldetéstudattól fűtve, a nemzeti, polgári felemelkedés eszméért lelkesedve vetette bele magét a politikába, és környezetét ugyanúgy magával ragadta karizmatikus ereje, ahogy a korábbi színházi munkatársait vagy tanítványait. Ám azt is tudjuk, hogy már a kétezres évek elején, amikor a Fidesz ellenzékbe került, az akkori színházi elit teljességgel elutasította Kerényi közéleti lelkesedését.
Azt mondta: hirtelen sok inaktív telefonszáma lett, sokan hátat fordítottak a barátok és pályatársak közül
– emlékezett Balatoni Mónika, felidézve azt a tényt is, hogy a Budapesti Színházigazgatók Egyesülete, melynek létrehozásában Kerényi is aktívan részt vett, akkor kijelentették: Kerényi Imrével a továbbiakban semmilyen formában nem kívántak együtt dolgozni.
A polgári körök megszervezésének aktív tagjaként, a színházat már kicsit maga mögött hagyva, egyre több közéleti műsort, cikket jegyzett. Érdeklődését már nem a színház kötötte le. 2010-től pedig egyértelműen politikai szerepet vállalt, és hitt abban, hogy ezen a területen is tud értéket teremteni, harcokat és kudarcokat vállalva.
Végül Balatonalmádi csendjében, a Magtár építésében elfogyott az ereje, egyre inkább felesége, lányai, vejei és unokái biztosították az értéket a vívódó lélek számára.
Voltak azonban olyanok, akik rajongással fogadták szerepvállalását. Orbán Viktor miniszterelnök így búcsúzott tőle, öt évvel ezelőtt a Fiumei úti sírkertben:
Azt tanítottad, hogy olyan emberekre van szükség, akik értik, hogy egy előadás, egy könyv, egy újságcikk, de még egy ország is csak akkor ér valamit, és csak akkor működik, ha alkotói egész személyiségüket hozzáadják. Akik büszkén és teljes felelősséggel vállalják, hogy ez a szöveghasáb, ez a jelenet, ez a kötet, ez a zászló, ez a címer én vagyok. Hittél abban is, hogy egy magyar film, színházi előadás, könyv vagy műalkotás lényegénél fogva arra való, hogy elmélyítsen minket a hazaszeretetben, hogy jobb, igazabb, bölcsebb magyar emberré lehessünk általa.
Mégsem politikai teljesítménye marad emlékezetes, hanem színházi zsenialitása. Dehát ez érthető. Ahogy Balatoni Mónika fogalmazott:
A színház és a politika is gyakorta a hatásokkal, hatáskeltéssel dolgozik, de ez utóbbi más rendszerben és más szabályokkal. A politikus és művész lét egy emberben nem fér meg. 80 éves lenne szeptember 28-án, színházi hagyatéka elvitathatatlan.
Borítókép: Kerényi Imre Fazekas István Béres című drámájának próbáján a budapesti Újszínházban 2016. február 24-én (Fotó: MTI/Kallos Bea)
