– Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, de mint általában, tavaly is kiváló és emlékezetes évet zárhatott a Magyar Állami Népi Együttes. Jóllehet nem ünnepeltünk kerek évfordulót, s igazán különleges események sem történtek velünk, mégis egy művészeti együttes mindennapjainak számos fontos szegmensére – mint bemutatók, felújítások, országon belüli és Kárpát-medencei turnék – szívesen emlékezünk.
Felújítottuk a talán legkedvesebb előadásomat, a Hajnali holdat, ami az édesanyám élettörténete is egyben.
Utolsó éveit vele tölthettem, s szülém csak mesélte a végeláthatatlan történeteit, a magyar asszonyok sorsának momentumait. Több mint fél évtizede állítottam színpadra, de úgy tűnik, aktualitásából semmit sem veszített, a női léleknek, a nők életciklusainak lírai bemutatása. Azért is különleges ez az előadás, mert az együttes női tánckara gyakorlatilag végigtáncolja, verseli, énekli.
Szeptemberben mutatta be az együttes a Nagyvárosi vándorok című tánckoncertjét.
Különleges produkció: társulatunk az utolsó Magyarországon, ahol a cigányzenének még megvan a respektje. Ennek alapja, hogy kiváló cigányzenészek dolgoznak nálunk a zenekarban. Vezetőjük, Radics Ferenc volt az előadás szerkesztője, s mintegy természetes és szükségszerű folyamatként egyik tehetséges fiatal táncosomra, tanítványomra, Farkas Máté rendező-koreográfusra bíztam a színpadra állítást. A siker olyannyira egyértelmű, hogy a következő, februári előadást is táblás ház mellett játsszuk.
Fontos volt számunkra a Kárpát-medencei megjelenésünk, ennek szellemében novemberben egy hat előadásos turnén vettünk részt Erdélyben, javarészt a Székelyföldön.
Két előadással, a már említett Hajnali holddal és a Kolozsvári piactéren produkcióval léptünk színpadra. Az is különlegessége volt ennek a vendégjátéknak, hogy ekkor Sepsiszentgyörgyön rendezték meg a XXXIII. Népzene- és néptánctalálkozót, s ennek a jeles eseménynek lehettünk díszvendége.
Egy egzotikus utazást azért kiemelnék, a társulat a Magyar rapszódia című összeállításával – szintén mint díszvendég – a kínai Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal.
Az ötmilliós város mintegy kétszáz kilométerre esik a fővárostól. Szívet melengető volt, hogy a Selyemút Nemzetközi Központ mintegy kétezer fős nézőtere mindkét alkalommal megtelt, s a közönség hangos ovációval fogadta bemutatónkat.
Egy fontos kezdeményezésünket is megemlíthetek:
a drámapedagógiai nevelés keretében a döntően gimnazistákból álló fiatalokat szólíthattuk meg, akik talán nincsenek közel a hagyományos kultúrához, de nyitottak és érdeklődők, s ha megfelelő módszerekkel ismertetjük meg velük a mi sajátos néptáncvilágunkat, akkor ez megérintheti őket.
Ehhez viszont szakembereket kellett bevonnunk, akikkel szoros munkakapcsolat alakult ki. Háromlépcsős folyamat volt: az osztályokban az együttes táncosai helyzeteket alakítottak ki a fiatalokkal, ami már rávezetett az előadásra. Ezt követően megnézték a Szarvasének című produkciót, majd egy utófeldolgozó beszélgetéssel mélyítettük el a látottak élményét.
Január 6-án pedig újévköszöntőnkkel lépünk fel a Müpában, az előadás középpontjában a család áll.
Mindnyájan tudjuk, hogy a család milyen erős kohéziót jelent: a tudások átörökítésének talán a legerősebb fóruma.
Borítókép: A Hajnali hold egy jelenete (Fotó: Dusa Gábor)
