Egy fontos kezdeményezésünket is megemlíthetek:
a drámapedagógiai nevelés keretében a döntően gimnazistákból álló fiatalokat szólíthattuk meg, akik talán nincsenek közel a hagyományos kultúrához, de nyitottak és érdeklődők, s ha megfelelő módszerekkel ismertetjük meg velük a mi sajátos néptáncvilágunkat, akkor ez megérintheti őket.
Ehhez viszont szakembereket kellett bevonnunk, akikkel szoros munkakapcsolat alakult ki. Háromlépcsős folyamat volt: az osztályokban az együttes táncosai helyzeteket alakítottak ki a fiatalokkal, ami már rávezetett az előadásra. Ezt követően megnézték a Szarvasének című produkciót, majd egy utófeldolgozó beszélgetéssel mélyítettük el a látottak élményét.
Január 6-án pedig újévköszöntőnkkel lépünk fel a Müpában, az előadás középpontjában a család áll.
Mindnyájan tudjuk, hogy a család milyen erős kohéziót jelent: a tudások átörökítésének talán a legerősebb fóruma.
Borítókép: A Hajnali hold egy jelenete (Fotó: Dusa Gábor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!