A közel negyedórás dokumentumfilm bemutatja a magyar film történetének korai kihívásait, beleértve a nitrocelluloid filmtekercsek gyúlékonyságát, amelyek számos tragikus tűzesetet idéztek elő a némafilm korszakában. Az épségben megmaradt tekercsek sem voltak biztonságban: ezeket értékes ezüsttartalmuk miatt sokszor inkább újrahasznosították, ennek következtében szintén sok filmes remekmű elveszett.
A filmek pusztulása a gépházban is folytatódott: sokszor maguk a gépészek vágták ki a nekik tetsző jeleneteket, emiatt különösen nagy veszélyben voltak a pikáns részletek.
A dokumentumfilm kiemeli olyan filmstúdiók kulcsszerepét, mint Janovics Jenő kolozsvári műhelye, ahol világhírű rendezők, többek között Kertész Mihály és Korda Sándor kezdték pályafutásukat. Annak ellenére, hogy alkotásaik világsikert arattak, számos korai munkájuk eltűnt az idők során.
A hangosfilm megjelenése fordulópontot jelentett a filmek kulturális megítélésében és megőrzésük fontosságában, de elmaradt a filmarchívumok létrehozása, ami Magyarország némafilmjeinek több mint 90 százalékának elvesztéséhez vezetett. Ez történt a legelső megrendezett magyar némafilmmel, A táncz című alkotással.
A dokumentumfilm részletesen beszámol a második világháború alatti és utáni kihívásokról, különösen a háború alatt borospincékbe menekített filmek tragédiájáról és a politikai cenzúráról.