Zenei kalandozást ígérnek a Fonó márciusi lemezbemutatói

Márciusban több lemezbemutató várja az érdeklődőket a Fonóban, rögtön a hónap első napján a Berka táncház előtt lép színpadra az Amor Fati új lemezének anyagával. Március 9-én Hajdú Klára Fúvom az énekem című zenei anyaga mutatkozik be a zenei térben. Március 22-én pedig a Lámpaláng hoz egyfajta sajátos, énekelt költészetet a házba.

2024. 02. 27. 16:39
Fotó: Felvegi Andrea
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Amor Fati albuma életigenlő vallomás a zene szeretetéről, érzelmekről, zenei otthonosságról és mindezek összefonódásáról. A lemez 2023 decemberében jelent meg, címe szójáték az énekes – Szalay Fatima – nevével, ugyanakkor tükrözi azt a tudatosságot, amely az egész lemezt jellemzi. A korongon négy nyelv szólal meg a magyaron kívül, a velünk élő, ránk leginkább ható etnikumoké. Ezek a népek sok száz éve formálják a magyar kultúrát és zenét, így a lemezen szerepelnek török, román, cigány, valamint horvát dalok is. Az autentikus magyar népzene mellett versmegzenésítés, világzene, énekelt mese is hallható a lemezen. 

Szalay Fatima első szólólemeze az év legizgalmasabb népzenei hangzóanyaga. Az énekesnőnek nagy jövő jósolható és végre egy zenekar, amelynek tagjai messziről kerülik a sémákat.

Hajdu Klára saját kvartettje tizenöt éve a jazz szakma elismert zenekara. Eddig négy lemezük jelent meg, melyeket mind a szakma, mind a közönség rajongó elismeréssel fogadott és kettő Fonogram jelölt lett. Dalaikat a magyar jazzcsatornák mellett Európától Mexikóig pörgetik a rádiók, és több mint harminc országban streamelik a hallgatók. Minden eddigi albumuk elérhető a japán lemezboltok polcain. 

A zenekar Fúvom az énekem című lemeze 2022 tavaszán jelent meg, amelyen Klára kedvenc magyar népdalai hallhatóak a quartettől megszokott hangzásban és hangszerelésben. 

A zenakar – aki először hozza a Fonó színpadára a népzenei ihletésű albumot - vendége ezúttal a Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Borbély Mihály. Ugyanezen az estén, március 9-én a Horváth „Tojás” Gábor trió is fellép, egy jeggyel látogatható mindkét koncert. 

A Lámpaláng zenéje trióból hattagú zenekarrá bővült, saját dalokkal, megzenésített versekkel, balladákkal, ráolvasásokkal és mondókákkal teremtenek kalandos zenei világot, egyfajta énekelt költészetet. 

Zenéjük előszeretettel kalandozik a műfajok erdejében: érintik a folkot, a modern country popot, a bluegrasst, időnként a rockot is. 

Tisztelegnek Weöres Sándor, Radnóti Miklós, József Attila, Pilinszky János és Nagy László költészete előtt, amelyek mellé egyenlő félként emel be kortárs verseket és saját dalszövegeket is a formáció. Az együttes 2024. március 1-én megjelenő új, ,,Egyedül a magasban” címet viselő nagylemezére egy nagyon friss, gazdag és új Lámpaláng-hangzást álmodtak meg az alkotók, amely március 22-én hallható majd a Fonóban. 

Borítókép: Több izgalmas lemezbemutató is lesz márciusban a Fonóban (Borítókép: Facebook/Fonó Budai Zeneház)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.