Navracsics Tibor szerint Veszprém a térség vezető szerepére hivatott

Az Európa kulturális fővárosa (EKF) cím jó lehetőséget adott Veszprém és a térség újrapozicionálására – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Veszprémben a tavaly végrehajtott program tapasztalatairól és a régió előtt álló lehetőségekről szóló nemzetközi konferencián.

Forrás: MTI2024. 09. 12. 18:45
Veszprém
Hoppál Péter, Can Togay János, Winkler Nóra, Navracsics Tibor és Markovits Alíz a nemzetközi konferencián Veszprémben. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: Veszprém történelmi szerepéből, földrajzi fekvéséből, karakteréből adódóan sokkal többre hivatott, mint amilyen szerepet eddig betöltött. A térség természeti adottságait nézve legalább annyira szép, kulturális és történelmi hagyományai alapján pedig legalább annyira izgalmas, mint más felkapottabb turisztikai régiók Nyugat-Európában, ahová tömegesen járnak kikapcsolódni Magyarországról is.

Veszprém
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Ragyogj tovább, Veszprém–Balaton! című nemzetközi konferencián tartott pódiumbeszélgetésen. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Veszprémben rendezték meg a Ragyogj tovább, Veszprém–Balaton! konferenciát

A tárcavezető az újrapozicionálás egyik stratégiai elemeként beszélt arról, hogy a térség vezető szerepére hivatott Veszprém legalább ugyanannyira bakonyi, mint balatoni, és arról is, hogy a Balaton környékére nemcsak üdülőhelyként kell tekinteni, hanem olyan helyként kell kezelni, ahol emberek a hétköznapi életüket élik.

Az EKF-programban cél volt a közösségek megerősítése, valamint az, hogy az európai kultúrában a speciálisan magyar, míg a magyar kultúrában az európai vonatkozásokat mutassák meg

– idézte fel.

Mint mondta, törekedtek arra is, hogy az infrastrukturális beruházásoknak sokkal kisebb szerepük legyen, mint több más kulturális fővárosi projektben, és az épületek megújítására koncentráljanak inkább. Az egyik legfontosabb szempont pedig a fenntarthatóság volt.

Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy az EKF-program 116 település összefogásával a társfinanszírozási rendszernek köszönhetően úgy jött létre, hogy nem voltak potyautasai, mindenki anyagilag is hozzájárult a sikerhez. A térség jövőjéről szólva a tárcavezető a kreatív régióvá válásról beszélt, amely egy olyan terület, ahol a gazdaságszerkezetben a kreatív ipar domináns vagy jelentős szerepet játszik. 

A kreatív régió kialakításának kihívásai közt említette az infrastrukturális összeköttetések nehézségeit, és jelezte: a Balaton körbevonatozhatóságának például elképesztő turisztikai vonzereje lenne. Rámutatott, hogy a Zirc, Veszprém, Balatonalmádi, Balatonfüred tengely már most is gyakorlatilag egy térségként működik, és egy bővebb körben, nagyjából Tapolcáig, hagyományosan erős Veszprém vonzereje. Ajka, Sümeg, Keszthely vagy a Balaton déli partja már lazábban kötődik, ezen a regionális összetartás erősítésével lehetne javítani.

Navracsics Tibor szerint a legfontosabb az, hogy a települések vezetői a jövőben is hajlandók legyenek együttműködni, valamint a képviselő-testületek, civil szervezetek és a polgárok is lássanak fantáziát az együttműködésben, és ezért mindenki vállaljon áldozatokat.

A Ragyogj tovább, Veszprém–Balaton! Európa kulturális-kreatív régiója: egy évad tanulságai, egy régió jövője című nemzetközi konferenciát Veszprémben az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központban szerdán és csütörtökön magyar és külföldi szakemberek részvételével, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és kulturális kísérőprogramokkal rendezték meg.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.