„Azonnal igent mondtam, úgy éreztem, most vagy soha” – új szerepben Balla Eszter

Első egész estés koncertjére készül Balla Eszter színésznő december 2-án a Budapest Jazz Clubban. Az idén Kaszás Attila-díjjal elismert művész és a Swing a la Django színházi koncertestjén Budapest számos szegletének, épületének, ismert és ismeretlen helyének titkai tárulnak fel tragikus, vicces, abszurd történeteken keresztül. A színésznővel egyebek mellett arról beszélgettünk, mennyire áll közel hozzá a jazz manouche műfaja, hogy húsz év szabadúszóság után milyen ismét társulathoz tartozni, de arról is kérdeztük, mi a véleménye a filmes szcénát is elért megosztottságról.

Balla Eszter színésznő első egész estés koncertjére készül Fotó: Havran Zoltán

– Az, hogy énekeljen a színpadon, nem jelenthet kihívást, hiszen zenés osztályban végzett a Színművészeti Egyetemen, számos zenés darabban láthattuk-hallhattuk már, de ez azért nem egy szokványos terep.

Fotó: Havran Zoltán

Igen, nagyon izgatott, egyben hihetetlenül boldog vagyok, hogy megtalált a Budapest Jazz Club ezzel a felkéréssel. Sorsszerű, hogy ez most történik velem, hiszen amióta elvégeztem a színművészetit, a fejemben volt, hogy jó lenne egy önálló estet csinálni.

Sokáig nem volt bátorságom hozzá, aztán ötlet szinten ugyan voltak elképzeléseim ezzel kapcsolatban, sok minden kavargott a fejemben, de ezek a gondolatok nem álltak össze egységgé. Amikor megszülettek a gyerekek, akkor pedig az időhiány miatt tettem félre ezt a dolgot. De mindig ott volt bennem a vágy, hogy legyen egy önálló estem, és pozitív irigységgel figyeltem azokat a kollégákat, akik meglépték ezt. Idén keresett meg a Budapest Jazz Club azzal, hogy indul egy sorozatuk, amelyben színésznők mutathatják meg énekesi oldalukat. Azonnal igent mondtam, úgy éreztem, most vagy soha, ezzel a lehetőséggel élnem kell.

– Milyen koncepció mentén született meg a műsor?

– Körülbelül másfél éve kért fel Kordos Szabolcs, hogy olvassak fel részleteket az Egy város újabb titkai című könyvéből a kötet bemutatóján. Ebben Budapest számos szegletének, épületének, ismert és ismeretlen helyének titkait tárja fel tragikus, vicces, abszurd történeteken keresztül. Rényi Ádámmal, a 21. Század Kiadó (e kiadó gondozásában jelent meg a kötet – a szerk.) társtulajdonosával kezdtünk el beszélgetni arról, mi lenne, ha ezek a történetek adnák a koncert vázát. Nagyon tetszett az ötlet, a hosszabb leírásokat pár perces, tömörebben megfogalmazott sztorikká alakította, ezek között fognak majd elhangzani el a dalok. 

Azért is tartottam fontosnak ezt a formát, mert nem vagyok énekesnő, mindenképp szerettem volna színészileg is hozzátenni az előadáshoz.

– És hogy jött képbe Swing a la Django?

– Volt egy közös előadásunk a Swing a la Djangóval Vagy a szívem dobbant címmel, amit ugyancsak a Budapest Jazz Clubban játszottuk egy évig. Ekkor dolgoztunk először együtt, és vált nyilvánvalóvá, hogy nagyon közel áll hozzám ez a stílus. Amikor felmerült a koncert lehetősége, egyértelmű volt, hogy velük szeretném megcsinálni. Megkerestem őket, és nagy örömömre igent mondtak.

– Könnyedén mozog a Django Reinhart-féle gipsy-jazz, a jazz manouche műfajában?

– Igen, otthonosan érzem magam benne, de nem szeretném magam összehasonlítani képzett énekesnőkkel, akik a műfajt a jazzkonziban vagy a Zeneakadémia jazz tanszakán sajátítják el. Nyomokban ismerem a stílusjegyeket, de nagyon más a színpadi előadásokban alkalmazott énektechnika, legyen szó például egy musicalről vagy operettről, mint az, amit a jazzénekesnők tanulnak. Én inkább előadóművészi szempontból igyekszem megközelíteni ezeket a dalokat.

– Most, hogy húsz év szabadúszóság után leszerződött a Centrál Színházhoz, prózai szerepek is bőven megtalálják. Műfaji preferencia alapján tesz eleget felkéréseknek, vagy nem válogat?

– Amíg szabadúszó voltam, sem válogathattam annyira a szerepek között. Itthon, ebben a szakmában szerintem ez keveseknek adatik meg. Ami jött, azt vállaltam. A minőség viszont mindig fontos volt számomra, nem mondtam igent olyan produkcióra, ami az én mércém szerint nem volt megfelelő színvonalú. A Centrálnál valóban szerepelek zenés és prózai darabokban is, előbbire példa a Fekete Péter és a My Fair Lady, utóbbira Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabja. Nagyon szeretem ezt a műfaji sokszínűséget.

– A társulatiság mennyiben változtatta meg az életét? 

– A kevésbé pozitív része, hogy kevesebb időt tudok együtt tölteni a gyerekekkel, mert több előadásom van. Ugyanakkor 10-12 évig takaréklángon dolgoztam, és főként rájuk koncentráltam. Most, hogy nagyobbak, már meg tudom velük beszélni, miért döntöttem így, és ezt el is fogadják. A maradék együtt töltött időt persze próbálom még inkább minőségivé varázsolni, szóval megpróbáljuk ezt az arányt normálisan, egészségesen kezelni. Nem dolgozom minden este, próbálom magam kontroll alatt tartani, és ez egyelőre sikerül is.

– A Centrál repertoárján klasszikus és modern darabok is szerepelnek – úgy fogalmazott korábban, hogy szereti, hogy a rendezők nem erőszakolják meg a műveket. Ez mit jelent? Egyenesebb, tisztább, érthetőbb, a befogadást megkönnyítő utat kell találni a nézőkhöz? 

– Ez a megközelítés is érvényes lehet. Én inkább azt értettem ezalatt, hogy nekem kevésbé értelmezhető, ha Shakespeare Rómeó és Júliájában a szereplők egy Trabantból szállnak ki bőrdzsekiben vagy ha egy isteni musicalben aktuálpolitikai kérdéseket boncolgatnak. Azt nem bánom, ha modernizálnak vagy átgondolnak egy előadást, ugyanakkor ezek épp elég jó és eredeti darabok, amelyek nem kívánják meg, hogy további rétegeket pakoljanak rájuk. Ezt értem megerőszakolás alatt. Egy darab akkor is tud élő és mai lenni, ha az adott kort idéző kosztümben, gyönyörű díszletek között mozognak a szereplők.

– Nemrég megkapta a Kaszás Attila-díjat, ami egy összetett elismerés, hiszen a szakma tesz ajánlást, majd a közönség választja ki a díjazottat. Hogyan fogadta? 

– Nagyon örültem neki. Eddig is békében voltam az életemben azzal, hogy lehet, hogy én díjak nélkül fogom ezt a pályát végigcsinálni, a szakmai elismerések ugyanis elkerültek. Fantasztikus, hogy a színészeknek megadatik, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapnak a közönségtől, de ha a szakma is megerősít abban, hogy van értelme annak, amit csinálsz, az különösen jó érzéssel tud eltölteni. Ilyenkor meg lehet állni egy pillanatra, és végiggondolni, mi történt idáig. Kicsit ránéztem az elmúlt húsz évemre, átgondoltam a jó és a rossz részét is, szóval már csak emiatt is jó volt megkapni a díjat. Hogy kicsit számot vethettem az életemmel.

Fotó: Havran Zoltán

– A tévénézők a S.E.R.E.G. című katonai minisorozatban láthatták legutóbb a TV2-n. Mit gondol, a mai streamingdömpingben mennyire lehet működőképes egy ilyen formátum?

– Erre nem tudok releváns választ adni, ugyanis nem nézek tévét. Maximum edukációs célzattal kapcsolom be, hogy képbe helyezzem magam, hol tart ma a tévézés, milyen tévéműsorok futnak stb. Streamingelni is csak ritkán szoktam, mert nincs rá időm, de azt tudom, hogy sokan leülnek fix időpontban a tévé elé megnézni egy sorozatot. Még nem érkezett visszajelzés arról, hogy a S.E.R.E.G.-et hányan nézték, a késő esti műsorsávban kapott helyet, de azt nem tudom megmondani, hogy ez a tévénézési szokások szempontjából előnyös volt-e vagy sem. Nagyon élveztem ezt a munkát, és bízom benne, hogy a sorozat majd más felületeken is elérhető lesz.

– A közösségi oldalán kapott hideget-meleget amiatt, hogy elvállalt egy szerepet ebben a produkcióban. Szakmai döntéseiben, választásaiban közrejátszott valaha a politika? És hogyan viseli a filmes szcénában (is) tapasztalható megosztottságot? 

– Soha nem magyarázkodom és egyáltalán nem politizálok. Van véleményem a családon belül, megbeszélem a barátaimmal, de ez senki másra nem tartozik. És mivel nálam ez egy alapvetés, ezt el is várnám az emberektől. 

A posztom alatt megjelent kommentáradattal körülbelül két percig foglalkoztam, pontosan azért, mert mélységesen elhatárolódom a nyilvános politikai megnyilvánulástól.

Nekem nem ez a dolgom, és a személyiségem sem bírja el az ilyen megnyilatkozásokat. Megváltoztatni senkit nem fogok, vitába szállni pedig nem fogok senkivel.

– Bőven akad olyan színész, aki kötelességének érzi, hogy megnyilatkozzon egy-egy politikai kérdésben.

– Ez is lehet egy út, de tőlem ez nagyon távol áll. Ugyanakkor soha nem véleményezem azt, aki ezt teszi. Én más dolgokba állok bele, például a fogyatékkal élőket érintő kérdésekbe. Tény, hogy ránk, színészekre jobban figyelnek, tulajdonképpen én is használom az ismertségemet arra, hogy eljuttassam az emberekhez olyanok hangját, akikét kevésbé lehet meghallani. Valószínűleg ugyanezt gondolja az, aki politizál.

– Mennyire tud lelassulni, az adventre hangolódni?

– Most még inkább a felpörgési szakasz van, de lesz lelassulás is. December közepén kezdem el próbálni a Proof – Egy bizonyítás körvonalai című darabot Puskás Tamás rendezésében, amit nagyon várok. A két ünnep között viszont nem próbálunk, és nincs is túl sok előadásom, úgyhogy sokat fogok tudni pihenni. Az évad második fele könnyebbnek ígérkezik, és nagyon szeretném, ha ez a koncert nemcsak egyszeri alkalom lenne, hanem meg is tudnánk utaztatni.