Az esemény házigazdája Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet főigazgatói kabinetvezetője, a két kötetet sajtó alá rendező hadtörténész volt, aki vendégeivel, Kovács Attila Zoltánnal, az Erdélyi Szalon Kiadó vezetőjével és Korsós Zoltán nyugalmazott egyetemi docenssel, Korsós József vezérkari százados fiával beszélgetett.
Miért különlegesek a vezérkari tisztek?
Elhangzott, hogy még ma is tartja magát az a pártállami tévhit, miszerint a tiszti kasztrendszer kiváltságosainak számító vezérkari tisztek a második világháború során dőzsölve, jól fűtött házakban, térkép felé hajolva, az arcvonaltól biztonságos távolságban osztogatták parancsaikat a küzdő csapatoknak, holott a valóságban osztoztak a hadra kelt sereg sorsában, és amikor a helyzet úgy kívánta, maguk is fegyvert ragadtak, közülük jó páran hősi halált haltak. Babucs Zoltán rámutatott, hogy helyzetükből adódóan a vezérkari tiszteknek nagyobb rálátásuk volt a hadieseményekre, ezért írásaik jóval pontosabbak és lényegretörőbbek, mint a csapattisztek ilyen jellegű munkái.
Második világháborús levéltári forrásokban nem bővelkedünk, ezért Korsós József vezérkari százados hadinaplója igazi kuriózum, hiszen a székesfehérvári 2. gyalog tábori póthadosztály anyagi vezérkari tisztjeként vett részt a Székelyföldtől Kassáig tartó harcokban, számtalan adalékkal szolgálva seregteste és a magyarországi hadszíntér történetéhez. Az amerikai hadifogságban leírt napi bejegyzései is ludovikás tiszthez méltók és vezérkari alaposságúak, még az elszenvedett megpróbáltatásokon keresztül is átsüt soraiból a problémák megoldására való törekvés, a tiszti kötelességtudat, a bajtársiasság, a hazafias érzület és nemzetének szeretete
– mondta a hadtörténész. Korsós vezérkari százados 1945 után megtűrt, másodrangú állampolgárként élt Magyarországon. Vele kapcsolatos emlékeit fia, Korsós Zoltán zoológus idézte fel.
Kovács Attila Zoltán, a kiadó vezetője a katonai és civil naplók, visszaemlékezések fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyek a győztesekkel szemben a vesztesek igazságát hirdetik. Számukra ezért is bír jelentőséggel az ilyen jellegű munkák kiadása, mert az események résztvevőinek vagy elszenvedőinek gondolatai és élményei teszik igazán emberközelivé a történelmet.
Amíg a szovjet hadifogság témakörében vaskos a memoárirodalmunk, ez kevésbé mondható el a nyugati hadifogságról, hiszen 1989-ig erről is hallgatniuk kellett az onnan hazatérteknek, akik hosszú évtizedeken át viselték a nyugatos szégyenbélyeget. Korsós vezérkari százados is közéjük tartozott, míg Kertész Imre vezérkari őrnagy, a Honvédelmi Minisztérium 7. közlekedési osztályának beosztott vezérkari tisztje az emigráció keserű kenyerét választotta. Már Ausztráliában írta meg az amerikai hadifogsággal kapcsolatos élményeit, amelyek jól kiegészítik Korsós vezérkari százados hadinaplóját, hiszen 1945-ben a két vezérkari tiszt ugyanazon amerikai őrizet alatt lévő franciaországi táborokban sínylődött.
Arra a kérdésünkre, miért különlegesek a vezérkari tisztek, Babucs Zoltán Eszenyi László vezérkari százados gondolatait idézve válaszolt: „A vezérkar a bizonyos tekintetben privilegizált tisztikarnak is »kiemelt« rétege volt, amint azt manapság mondanák. Vezérkari tisztnek lenni nem bármikor megváltoztatható állást jelentett, amint az ma is fennáll az angolszász haderőknél, hanem egy elit testülethez való tartozást, amelynek a honvédségen belül éppúgy, mint a polgári társadalomban, komoly tekintélye volt.
Vezérkari tiszt csak ezredesi rangban lévő csapattisztnek lehetett alárendelve, viszont törzstiszti rangban levő csapattisztek szolgáltak vezérkari őrnagyok alá beosztva. (…) A nyakunkon viselt piros-fekete bársonyparolit tisztelettel fogadták minden társaságban. A kiválasztottság a testület létszámában is kifejezésre jutott. A kereken 10 000 magyar hivatásos tisztből 1944. február 1-jén – az utolsó »sematizmus« kiadásakor – összesen 222 mondhatta magát a vezérkar tagjának. Valamennyien éreztük, hogy kiváltságos helyzetünk fenntartásának alapja az egység és az egymás iránti szolidaritás.”
A két magyar vezérkari tiszt munkája – amelyeket gazdag kép- és dokumentummelléklet gazdagít – kiváló korkép, amely bemutatja a második világháború utolsó időszakát, és a nyugati hadifogság kendőzetlen ismertetésével hű tükörképét mutatja annak, milyen volt a győztesek igazi arca.
