„Itt hagyott minket »A« Sajdik Feri. 95 éves korában elhunyt a legnagyobb magyar karikaturista” – közölte Pápai Gábor a saját Facebook-oldalán.
A magyar karikaturisták doyenjét 95. születésnapján Szerényi Gábor köszöntötte hétvégi magazinunk, a Lugas hasábjain:
Lehet korunk indulatokkal, sötét, baljós tünetekkel, nyomasztó feszültségekkel teli, ő mindig bölcs mosolyra apelláló karikatúrával nyilvánul meg. Kossuth-díjas rajzoló, akit két évvel ezelőtt a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzet Művészének választott. A legnagyobb alkotók közé tartozik Sajdik Ferenc, mert valamennyi nézőjének azt sugallja munkáival: ebben a próbára tévő világban mégiscsak él egy eredendően szívbéli kedves humor
– írja Szerényi Gábor. A teljes szöveg ITT érhető el.
Sajdik Ferenc 1930. augusztus 21-én született a németországi Neuenhagen bei Berlinben. Édesanyja balerina, édesapja, Sajdik Sándor sikeres zsoké volt, akinek nevét ma Dunakeszin utca viseli. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban és Görögországban. Az elemi iskolát utóbbiban, a polgárit Dunakeszi-Alagon végezte. Ennek oka, hogy kisiskolás volt, amikor a család Görögországba költözött, de egy hónappal később az apja egy szakmai vita után – állítólag összeveszett a lovásszal – elment Dániába, a többiek pedig maradtak a görögöknél. Miután a németek elfoglalták Dániát, édesapját 1941-ben hazaküldték, így az egész család hazatért Magyarországra.
Tanulmányait a budapesti Török Pál utcai Iparrajziskolában, majd a Grafikai Iparrajziskolában folytatta, ahol nyomdásznak készült. Itt találkozott először a karikatúrával, ami meghatározta későbbi pályafutását. 1949-től egy nyomdában volt litográfus, ahol nevető és síró fejekkel kezdte a rajzolást.
Életpályája során mintegy 300 könyvhöz készített illusztrációt, és számos karikatúrája jelent meg különböző kiadványokban.
1955-ben a Rádió- és Televízióújság tördelője és rajzolója lett, amelyet követően közölni kezdte karikatúráit az 1960-as években hetente félmilliós példányszámban megjelenő vicclap, a Ludas Matyi, 1965-ben pedig belső munkatársa lett a szatirikus hetilapnak. Harminc éven át hétről hétre ontotta a szellemes rajzokat. A rendszerváltás utáni harmadik évben a lap megszűnt, de Sajdik karikatúrái még hosszú évekig megjelentek számos magazinban és napilapban – többek között a Képes7 című hetilapban –, de egyre inkább a rajzfilmek kerültek előtérbe munkásságában.
