Hiszek Magyarország feltámadásában! – 111 éve született Szeleczky Zita

Szeleczky Zita, a magyar hangosfilm történetének leghelyesebb naivája nemcsak színpadon és filmen alakította tökéletesen szerepeit, de a saját életében is meglehetősen gyanútlannak bizonyult. A második világháború vihara az ő karrierjét sem kímélte. A 27 éve (1999. július 12.) elhunyt színésznőt családjának kriptájában, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nekézsenyben helyezték örök nyugalomra.

A Magyar Hollywood Tanács, Nekézseny Község Önkormányzata és az Együtt Nekézsenyért Egyesület közösen emlékezett meg a 111. évforduló alkalmából Szeleczky Zitáról a nekézsenyi sírbolt és az emlékház előtt. A megemlékezésen Uj-Tózsa Csabáné polgármester és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke mondott beszédet.

A megemlékezők Szeleczky Zita síremlékénél

A nagy színésznő Szeleczky Manó (Emmánuel) és Négyessy Amália lányaként született, középiskolai tanulmányait pedig a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban végezte, ahol 1933-ban érettségizett. Szakmai pályafutása gyorsan ívelt felfelé: 1936 és 1944 között 26 magyar, valamint egy olasz–magyar koprodukcióban készült film női főszerepét játszotta el.

Diplomáját 1937-ben szerezte meg a Színművészeti Akadémián, ám már ezt megelőzően, 1936-tól a Nemzeti Színház ösztöndíjasa, majd rendes tagja lett egészen 1941-ig. Tehetségét korán elismerték, hiszen 1939-ben elnyerte a Farkas–Ratkó-díjat. Magánéletében is fontos mérföldkőhöz érkezett 1940. június 8-án, amikor házasságot kötött a nála három évvel idősebb Haltenberger Gyula gépészmérnökkel.

Színházi karrierje során több neves intézményben is megfordult: 1942 és 1943 között a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, 1944 elején a Madách Színházban vendégszerepelt, majd ugyanezen év őszén ismét a Nemzeti Színház tagja lett.

Szeleczky Zita mindig hitet, vigaszt és reményt nyújtott

1945-ben elhagyta az országot, a népbíróság távollétében elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt azért, mert 1944 novemberében egy ún. „Hungarista Est” keretében elszavalta a Föl a szent háborúra! című, az orosz támadás elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a Magyar Rádió is közvetített. 

Előbb Ausztriában és Olaszországban élt, majd 1948. június 5-én érkezett Buenos Airesbe, ahol később megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Szeleczky Zita irodalmi műsoraival, verses, zenés összeállításaival később rendszeresen szerepelt az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában az ottani magyar közösségek összejövetelein, rádió- és tévéműsorokban is. 

Az 1956-os forradalom leverése után rádiószózatot intézett a világ asszonyaihoz. 

Édesanyjuk halála után nővérével Los Angelesbe költöztek. Ott már a saját stúdiójában készített hangfelvételeket, népszerűsítette a magyar irodalmat, verset mondott, énekelt, mesekazettákat készített a gyerekeknek.

Negyvenöt év távollét után, 1990-ben látogatott először Magyarországra, majd ezt követően rendszeresen eleget tett a hazai felkéréseknek. Előadóesteken szerepelt, filmvetítéseken vett részt, interjúkat adott, rajongóival, tisztelőivel találkozott. Az emigrációban végzett munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 

A színésznő számára a legnagyobb elégtételt azonban a Legfelsőbb Bíróság 1994-ben meghozott ítélete jelentette, amely Szeleczky Zitát bűncselekmény hiányában a népellenes bűntett vádja alól felmentette és a Budapesti Népbíróság korábbi ítéletét megsemmisítette. 

Amikor 1998-ban Érd Város Önkormányzata jóvoltából otthonra lelt a Pest megyei településen, hazaköltözött. Nyolc hónappal később érdi otthonában hunyt el, 84 éves korában. A nekézsenyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Síremlékén ez áll:

Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban… Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!