Danny ugyanakkor hiába születik bele az iparba, van, amiben épp ez nehezíti meg a dolgát: a feje felett ott lebeg a folyamatos teljesítménykényszer, miközben a luxusélet törékenyebb, mint gondolnánk, és nincs olyan érzelmi támasza sem, mint a haknikból élő Ricknek.
Danny szerelmi szála Havanna Rose Liu karakterével vázlatos maradt, ám mintha pont ez lenne a lényege: egy közhelyes bulvárinterjú során tudjuk meg, hogy ez a nagy csinnadrattával beharangozott szerelem elmúlt, kihunyt, mintha nem is lett volna soha – ezzel rátapintva az ipar lényegére.
Mégis, Carney újfent vegyes képet mutat: bár a fiatal Danny számára mindez még megnehezíti a valódi, elmélyült kapcsolódások lehetőségét, a hallgatóság képes a saját javára fordítani egy jó sláger erejét. Az Életem legjobb száma hamiskás magyarázkodás nélkül villantja fel, hogy sokszor tényleg jobb kisembernek lenni, ha van hozzá szemünk, és hogy mennyire nyomasztó vagy üres lehet a csillogás is, ha csak egy termék vagy, anélkül hogy pálcát törne Danny fölött. Neki is szurkolunk, és hiába juthat eszünkbe számos film, ami hasonló húrokat penget, Carney úgy játszik az ismerős témákkal, ahogy rajta kívül csak nagyon kevesen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!