A film története a zeneipar kulisszái mögé kalauzolja a nézőket, ahol a szerelem, a humor és egy titokzatos kívánságfüzet teljesen felforgatja a szereplők életét. T.Danny első filmszerepében mutatkozik be a Megafilm Service gyártásában készült romkomban, Milánt alakítja majd, és Kádár L. Gellértet is egy új oldaláról ismerhetjük meg a Dead Flamingos zenekar frontembere, Karesz szerepében.
Már nagyon vártam, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor kipróbálhatom magam a színészetben is. Ez megvalósult, és bízom benne, nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor a moziközönség találkozhat velem. Nagyon megtetszett a filmes világ, nagyon szeretek a filmszakma közelében lenni. Ugyan a mozipremierre még várni kell, de addig is elkészült a Még egy kívánság hivatalos dalának klipje, amivel mindenki ráhangolódhat a történetre még az októberi premier előtt
– mondta T. Danny, aki a dal verzéit írta, amelyben nem csupán a karaktere, Milán ars poétikáját, hanem egy kicsit a sajátját is megfogalmazta.
„Mindig lesz, aki fújol és rám morog,
A győztesek mindig magányos vándorok,
Hiába bántott már engem is pár dolog,
A záporok közepette is táncolok.”






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!