Nagy Gábor a következő szavakkal összegezte tárlata fő üzenetét. „A kiállítás anyaga korunk pásztorembereinek életét mutatja be. A legkorábbi felvételek 1998-ban készültek Pál Istvánról, a Nógrád megyei pásztorról, az utolsó hagyományőrző dudásról – mesteremről. A többi felvétel 2015-től napjainkig ábrázolja a dél-alföldi és felvidéki pásztorok mindennapjait, munkáját, használati tárgyait, a pásztorok őrzött és őrző állatait – a pásztorok életét. A pásztornemzedékek többgenerációs tapasztalata mély rétege a hagyományos tudásnak. A viseletük, a természetközeli életük és természetismeretük, a jelenben a modernitáshoz való alkalmazkodásuk sajátos, a pásztorokra jellemző kultúrát alakított ki. A Rokonok cím utal a pásztoroknál megfigyelhető jelenségekre: a foglalkozás általi és a vér szerinti kapcsolatokra és a kutató, a fotós megközelítésére. Kunkovács László szerint akkor készülhet jó fotó, ha elég közel kerül a fényképész az alanyaihoz, a többszöri látogatás és az együtt töltött idő meghozza, hogy már ne a fényképezőgép jelenlétére figyeljenek, hanem attól függetlenül végezzék munkájukat, így lehet életszerű a fotó. A néprajzi fotó egyben dokumentál és láttat, üzenetet is közvetít, nem kizárólagosan információt, hanem mondanivalót.”
Fotókon a tradicionális pásztorélet talán utolsó hazai képviselői
A pásztorélet nemcsak a hagyományos mezőgazdaságnak mint gazdasági ágazatnak, hanem a kultúránknak is része, sőt annak talán legmélyebb gyökerei éppen oda vezetnek vissza. Az ószövetségi zsidó népnek a törvényt közvetítő Mózes pásztor volt, a görög és római pásztorköltészet bukolikus tradíciói egészen a huszadik századi irodalmunkig hatottak, amelyeknek örökségét például Radnóti Miklós is tudatosan és magas művészi szinten vállalta, klasszikus formai keretekben elkészített eclogáinak megírásával.

(Nagy Gábor Rokonok – pásztornemzedékek című kiállítása 2021. augusztus 1-jéig tekinthető meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!