Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek – egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozóknak és pedagógusoknak – a munkáját az Újszínház jövő kedden.
Köszönjük! – az Újszínház előadása a pandémia hőseinek tiszteletére
Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek a munkáját az Újszínház jövő kedden.
A Köszönjük! című esten többek között Kosztolányi Dezső, Reményik Sándor, Ady Endre és Juhász Gyula versei szerepelnek. Emellett Karinthy Frigyes, Moldova György és Illyés Gyula prózai művei, valamint bohózati jelenetek, kuplék, sanzonok, operett- és musicalrészletek, könnyűzenei slágerek hangzanak el – közölte a színház az MTI-vel. A gála fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
A közlemény szerint az Újszínház társulata kötelességének érezte, hogy köszönetet mondjon mindazoknak, akik erőn felül szolgálták és szolgálják munkájukkal a koronavírus idején az embertársaikat. A színes, változatos és meglepetésekkel teli műsorban a teátrum teljes társulata részt vesz.
– A koronavírus okozta veszélyhelyzet esetén Magyarországon példaértékű volt az összefogás. Ez azt bizonyítja, hogy bármilyen területen képesek vagyunk a közös gondolkodásra, a közös munkára. Azt szeretném, ha senki nem felejtené el mindazokat, akik ebben a nehéz időszakban mindent megtettek azért, hogy az adott körülmények között mindennapjainkat segítsék. Mivel mi színészek vagyunk, művészettel tudjuk leginkább kifejezni a hálánkat – mondta korábban Dörner György, az Újszínház igazgatója.
Az est irodalmi szerkesztője és dramaturgja Bártfay Rita, a koreográfus Szelőczey Dóra, a zenei szerkesztő Ullmann Krisztina.
A gálaestre az Újszínház elsősorban az egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozókat és a pedagógusokat várja. Egy ember két jegyet igényelhet ingyenesen a gálaestre.
Alaptalanul vádolhatták meg az Újszínház igazgatóját
Kilenc hónap elteltével sem zárult le az a felügyelőbizottsági vizsgálat a Dörner György vezette Újszínházban, ami egy állítólagos zaklatási ügy miatt indult – értesült szeptember közepén a 888.hu. Az internetes hírportál felidézte: az egész ellenzéki sajtó attól volt hangos 2019 végén, hogy egy korábbi alkalmazott szexuális zaklatás ügyében feljelentést tett a színészszakszervezetnél. Kiemelték, hogy a feljelentő Szántó Péter volt, aki 2016-ban Herczeg Tamás rendezővel együtt írt pályázatot az Újszínház igazgatói posztjának megszerzésére, majd amikor nem sikerült elnyerniük, röviddel később el is hagyta a színházat.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ruttkai Éva sosem engedte el igazán Gábor Miklóst
Legendás szerelmek elevenednek meg a Budapest Jazz Club színpadán.

Megnyílt a Velencei Biennálé magyar pavilonjának kiállítása
Fókuszban az emberi tudás és a kreativitás.

A szőlő és a bor védőszentje járja be a Tokaji Borvidéket
Idén is megrendezik a tokaji Szent Orbán-zarándoklatot.

Ezek a világsztárok váltják egymást a Margitszigeti Színház színpadán
Hamarosan kezdődik a szabadtéri teátrum 2025. évi szezonja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyurcsány Ferenc lemond és elválik Dobrev Klárától

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

Ha kell, az ország hosszában átfésülik a folyót: 10 éves kislány zuhant a vízbe, ellepték a rendőrök a rakpartot

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ruttkai Éva sosem engedte el igazán Gábor Miklóst
Legendás szerelmek elevenednek meg a Budapest Jazz Club színpadán.

Megnyílt a Velencei Biennálé magyar pavilonjának kiállítása
Fókuszban az emberi tudás és a kreativitás.

A szőlő és a bor védőszentje járja be a Tokaji Borvidéket
Idén is megrendezik a tokaji Szent Orbán-zarándoklatot.

Ezek a világsztárok váltják egymást a Margitszigeti Színház színpadán
Hamarosan kezdődik a szabadtéri teátrum 2025. évi szezonja.