Lélekutak címmel indít sorozatot a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány. A kéthavi rendszerességgel megrendezett jótékonysági sorozat célja, hogy olyan személyiségeket mutasson be, akik életükkel, munkásságukkal követendő példaként szolgálnak, valamint hogy felhívja a figyelmet a szórványban élő magyarsággal kapcsolatos problémákra. Meghívott vendég Böjte Csaba testvér (képünkön), a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, akivel Lukácsy György beszélget hitről, gyerekkorról, életről, a magyarság fennmaradásával kapcsolatos sorskérdésekről. A műsort pedig a Mérnök zenekar tolmácsolásában felcsendülő mezőségi dallamok színesítik, valamint XVI. századi zsoltárokat is hallhat majd a közönség a Gödöllői Református Kórus előadásában. A Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványt röviden Zsigmond József, az alapítvány elnöke mutatja be.
December 12-től mozikban a Demjén-film
A romantikus vígjátékban feltűnik mások mellett Törőcsik Franciska, Ember Márk és Marics Peti.