Programsorozattal emlékeznek Klebelsberg Kunó kultuszminiszterre

Klebelsberg Kunó kultúrpolitikus a témája a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetésnek, amelynek résztvevői Prőhle Gergely, Gál András Levente, Hatos Pál, Pál József és Ujváry Gábor.

Magyar Nemzet
2019. 11. 12. 10:18
null
Debrecen, 2018. május 27. A Debreceni Egyetem főépülete előtt áll gróf Klebelsberg Kunó politikus, 1922-1931 között vallás és közoktatásügyi miniszter egész alakos szobra. A szobor Juha Richárd szobrászművész alkotása. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén is megrendezik névadójuk tiszteletére a Klebelsberg Kunó-hetet a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában. Az egykori kultuszminiszter szerteágazó tevékenységéhez kapcsolódó eseménysorozat hétfői nyitórendezvényén Imre Zoltán kultúrantropológus, a Nagyvárad Városi Múzeu­mok művészeti vezetője új látószögből, a kívül maradottak szemszögéből vizsgálta Trianon hatását Nagyvárad irodalmára.

Kedden 18 órától Hulló szikra melege címmel kiállítás nyílik Péter Mária (1917–1975) festőművész alkotásaiból. Péter Mária Rudnay Gyula tanítványa volt, képeit 2017-ben, születésének centenáriumán mutatták be először. A korán befejezett életműből készült válogatást Szörényi László irodalomtörténész nyitja meg. A tárlat megnyitóját Ludmann Mihály művészettörténeti előadása követi a két világháború hősi emlékműveinek szobrászatáról. Az egyszerű emléktábláktól a szoborkompozíciókig sokféle változata alakult ki az emlékműveknek, erről az új szobrászati műfajról és az alkotókról szól a képekkel bőven illusztrált előadás.

Szerdán a Római Magyar Akadémia 2018–19. évi ösztöndíjasainak Róma előtt, Róma után című csoportos bemutatkozó kiállítását nézhetik meg az érdeklődők. (1928-ban a magyar állam ösztöndíjat alapított a Római Magyar Akadémián, 1931-re már körvonalazódtak a római iskola stílusjegyei és törekvései, nevezetesen, hogy az aktuális olasz törekvéseket megismerve, fiatal művészek hozzanak létre egy új stílust. A Római Iskola hagyományainak fenntartására az Emberi Erőforrások Minisztere újraalapította az említett ösztöndíjat, hogy a magyar képzőművészek lehetőséget kapjanak Rómában a szakmai tájékozódásra és kiteljesedésre.)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Klebelsberg Kunó kultúrpolitikus a témája a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetésnek, amelynek résztvevői Prőhle Gergely, Gál András Levente, Hatos Pál, Pál József és Ujváry Gábor, moderátora Süveges Gergő.

Pénteken este fél hatkor megkoszorúzzák Klebelsberg Kunó szobrát a kultúrkúria kertjében, szombaton 18 órakor a Hubay Jenő Társaság koncertje zárja a Klebelsberg Kunó-hét programjait, amelyekre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött az intézmény honlapján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.