Szörényi Levente Hazatérése az Utazásból

Szörényi Levente már túl volt az Utazás című első szólólemeze körüli hercehurca megpróbáltatásain, amelyen való együttzenélésnek köszönhetően létrejött a Fonográf együttes, amikor hat év után újra szükségét érezte, hogy megmutassa alkotói és előadói arcát úgy, hogy a koncepciót ő maga kivitelezi, természetesen a Fonográf együttes aktív közreműködésével, Szörényi Szabolcs zenei rendezésében.

rbt

Mivel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) nem ment bele abba, hogy Bródy Jánossal közös dupla albumot jelentessenek meg, salamoni döntés született: ugyanazt az arculatot követő – grafikus: Szyksznian Wanda –, zöldessárga, néhol kékes beütésű portréval és egyező betűtípussal jelent meg mindkét szerző önálló korongja. Az egymástól jelentősen eltérő hangszerelésű és hangulatú LP-k közül Szörényi Leventéé volt az, amely a magyar népi hangszereket beemelte a rockzenébe, utóbbi nagy javára. Ahogy a Muzsikás együttes is profitált jócskán abból, hogy a Nem arról hajnallik, amerről hajnallott… című nagylemezüknek Szörényi Levente volt a zenei rendezője.

Nem lehet hit nélkül alkotni

A lemez nyitószáma, A hitetlenség átka Szörényi Levente – és persze Bródy János – egyfajta ars poeticája: „Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet”. Ez persze nemcsak az Istenhitet, hanem az egymásban és a zeneszerzésben, alkalmasint a beatgenerációban való hitet is jelenti, és valószínűleg még oly sok minden mást, amit a befogadó képzel a számhoz. A hangzás egészen speciális, mondhatni úttörő jellegű: Koltay Gergely töröksípon, Sebő Ferenc tekerőlanton játszik, míg Levente egyik gitárját olyan torzító effekttel látták el, mintha dorombon játszana. Az akusztikai csel mindenesetre bevált, az ember úgy érzi, mintha egy erdélyi táncházban húznák a talpalávalót. Nem is állunk messze az igazságtól, hiszen az erdélyi Déva várának mondája elevenedik meg az ezt a számot is tartalmazó Kőműves Kelemen című rockballadában, amelyet 1982-ben mutattak be a Pesti Színházban, és még abban az évben megjelenhetett nagylemezen is. A Szarvasűzés kifejezetten népzenei alapokon nyugszik – a dudaszólót Kozák József, a Táltos, majd a Süvöltő folkegyüttes oszlopos tagja játssza –, és nem nehéz benne felfedezni Bartók Béla Cantata profana című oratórikus művének eszmei mondanivalóját. A vokál igen sokszínű, a végén pedig kánonba megy át, és rocktörténeti érdekesség, hogy a dal minden szólamát Szörényi Levente énekelte fel. A fülbemászó dallamú vokál elejétől a végéig kíséri a dalt, amely keretes szerkezetű, akár csak maga a nagylemez. Az ember néha úgy érzi, az egész magyar sorsközösség ebben az egy dalban sűrűsödött össze: a népvándorlás forgatagából ilyen misztikus hangulatban válhatott ki a magyarság, mint amit ez a magasröptű, lélekemelő dal sugároz magából. Az Eljön majd a napnak hosszabb története lett, mint azt talán a szerző a lemezre való felvételkor gondolta, ugyanis jócskán átfazonírozva, áthangszerelve, de mondandóján mit sem változtatva 1985-ben megjelent egy kislemezen is a peremertoni és a berhidai földrengés károsultjainak megsegítésére Szörényi Levente,

A lemez a Fonográf együttes aktív közreműködésével és Szörényi Szabolcs (hátul) zenei rendezésében valósult meg
Fotók: Fortepan/Urbán Tamás

Koncz Zsuzsa, Vikidál Gyula, Varga Miklós és Kováts Kriszta előadásában. Az eredeti szám Szörényi Levente hajlításokkal teli énekével kezdődik és csak másfél perc elteltével szólal meg benne a dob. Az alapvetően optimista hangvételű, és kitartásra buzdító dalban Presser Gábor tangóharmonikázik, sőt a zenemű az ő játékával fejeződik be. A dalszöveg a katonaéletre utal, ami nem véletlen, mert felhasználták a Hajdúk című Kardos Ferenc-filmben.

Petőfi részben betiltva

A Száraz még a föld című dal maga a megtestesült harmónia, tökéletesen alkalmas a feszültség oldására. Kifejezetten illeszkedik a darabhoz Halmos Béla hegedűjátéka, amely a vége felé némileg keményedő gitárhangzás ellenére kitűnően belesimul a dallamba. Amivel az Illés próbálkozott, azt a szerző itt viszi tökélyre: a népzene és a rock végérvényesen frigyet kötött. Végül is nem csodálnivaló, ha figyelembe vesszük, hogy már az ősidőkben is előfordult, hogy egy lagziban a beatszámok után az Illés népzenével szórakoztatta a nagyérdeműt (mégpedig 1967. március 18-án Diósjenőn). Ez a dal elhalkulva fokozatosan megy át a Petőfi ’73-ba, amely az azonos című, szintén Kardos Ferenc-film zárószáma. Furcsa módon a cenzúrának ezzel is baja volt, nem mehetett a Petőfi-vers szövege a lemezre, ahogy korábban is csak instrumentálisan rögzíthette az Illés ezt a számot. Úgy látszik, Petőfivel a cenzúrának mindig is baja volt: korábban a Nemzeti dal jutott a betiltás sorsára szövegestül-zenéstül – 1980-ban még mindig íróasztalfiókban nyugodott a dal kottája, holott 1973-ban a KISZ és a Hazafias Népfront V. kerületi bizottságai rendelték meg a művet –, 1984-ben pedig Hobónak származott kellemetlensége abból, hogy két Petőfi-verset is rátegyen a Vadászat albumára, amiből egy sem valósulhatott meg. A Petőfi ’73-ban Bródy János steel-gitárján kívül tárogató, trombita és üstdob is felcsendül.

A hatalom dilemmája

A B oldal első számát, a Hazatérés instrumentális nótáját – a szó jó értelmében – szinte szétfeszíti a zenei sokszínűség: Szörényi Szabolcs basszustémája szinte mindvégig vezérli a darabot, de a doromb-gitár és a Koltay Gergely által fújt töröksíp ugyancsak színezi a hangképet. Néhol egyébként az az érzése az embernek, hogy a Vadnyugaton van, és mindjárt eldörren egy colt, szinte hallani lehet a paripák vágtatását. A benyomás egyébként nem véletlen, a dal ugyanis – igaz, másféle hangzásban, de – a XVII. század utolsó éveiben játszódó A trombitás című 1979-es Rózsa János-film főcímzenéjeként is funkcionált. A népies motívumokat elhagyva a Hírek egy igazi kiérlelt rockszám, a végén egy nagyszerű gitárszólóval, ami plasztikusan mutatja be a hatalom dilemmáját a korabeli médiával kapcsolatban, a hírek ugyanis természetükből fakadóan nehezen kezelhetők, ha egyszer elszabadulnak, akkor nehéz őket kordában tartani, és biztonságos zárat sem lehet ellenük emelni. Ez egy demokráciában természetes, a kádári agitpropos világban azonban nem így gondolták, egyetlen szócsövön igyekeztek minden alapvető információt eljuttatni a társadalomhoz. Csoda, hogy ez a dal nem veszett el a cenzúra zegzugos útvesztőiben, miközben ugyanezen a lemezen Petőfit tiltották.

Szörényi Levente és csapata minden művészi potenciált a lemezbe sűrített

A rockzene eufóriája után Az utánzókhoz első fele ismét visszatér az akusztikus pedál-steeles country-beütésű hangzáshoz, míg a második rész felhőtlen örömzenélésbe torkollik. Itt valahogy sikerült Petőfit elfogadtatni az igen magas tiszteletű zsűrivel – kiadás előtt az MHV-ben még volt egy kötelező úgynevezett lehallgatás, a Bródy-szövegeket pedig ezenkívül még a felvételek elkészítése előtt maga Bors Jenő cenzúrázta, igaz megengedte Bródynak, hogy érveljen bizonyos megfogalmazások mellett –, valószínűleg azért, mert itt nem feltétlenül a rendszer kritikája zajlott, hanem a pályatársak kevésbé tehetséges részéhez szólt, illetve énekelt néhány keresetlen szót Levente. Részleges cenzúrát kellett viszont elszenvednie a következő, Hej, barátom című dalnak, amennyiben az egyik versszakot le kellett hagyni belőle, mert abban sötét erdőről volt szó, és Erdős Péter nem tudta elképzelni, hogy ez a strófa nem róla szól – pedig tényleg nem. Amikor a hatalom már részben kibillent a kezéből, 1985-ben a Fonográf 1984. decemberi Sportcsarnok-beli búcsúkoncertjén rögzített felvételről kiadott lemezen már mehetett a szélesebb nagyközönség elé is az eredeti szöveg. A dal igazi kuriózum, Gryllus Dániel tárogatózik rajta. A szintén a két évvel későbbi rockballada bemutatóját megelőlegező, a Sebő–Halmos-duót is porondra hívó Kőműves Kelemen balladája biztosítja, hogy a lemez a végén oda jusson, ahol elkezdődött: a nemzeti érzés felemeléséhez, a nép- és a rockzene ötvözéséhez, a történelmünkből fakadó borongós magyar öntudat felélesztéséhez. Szörényi Levente és csapata mindezt mívesen, minden művészi potenciált a lemezbe sűrítve tette meg.