Olyan, mintha a Jupiterhez csatolnának egy marsi falut

– A Szovjetunió megszűnésével a kelet-európai problémák leértékelődtek, ezért is fontos, hogy ne csak a politika színterén legyünk jelen a világban, hanem kulturálisan is, a saját magyar történetünkkel – mondta Zelei Miklós író, újságíró. A kettézárt falu című könyvéből írt Zoltán újratemetve színdarabját egy csehországi színházi fesztiválon mutatják be németül és csehül. A világhírű falu jelenéről, az ihatatlan sörről és arról beszélgettünk, hogy ami Nyugaton abszurd, az nálunk realizmus.

Fotó: Teknos

– A gyalogos- és biciklis-határátkelő megnyitása 2005-ben megkönnyítette a helyiek életét?

– Már nemcsak a helyiek használják intenzíven a határátkelőt, hanem a száz kilométeres körzet népessége, akik ott járnak át bevásárolni, mert Ukrajnában sokkal olcsóbbak a szerszámok, a háztartási cikkek, a hamisított ruhamárkák.

A nagyszelmencieknek ez pénzt hozott, mert náluk parkol a rengeteg autó.

Kisszelmencen pedig a szemfüles ukrán és orosz „üzletemberek” azonnal rátelepedtek erre az üzleti lehetőségre: házakat, udvarokat béreltek, hogy boltokat nyissanak, komoly bérleti díjakat fizettek a helyieknek. A határátkelő-nyitásig Kisszelmenc társadalma archaikus volt, ma már nem az. A járvány miatt hosszú ideje zárva a szelmenci határ.

– Feltételezem, hogy önt mindenki ismeri ott. De ön is mindenkit.

– Mindenkinek előre köszönök, mert tudom, hogy engem ismernek. Hatszázan laknak az egyik, kétszázan a másik faluban. Hazajáró lélek vagyok ott, könyvbemutatót is tartottam, jelen voltam a határátkelő-nyitáson. Így megy ez.

– A kettézárt falu című dokumentumregénye alapján készített Zoltán újratemetve című színdarabot egy olyan helyen mutatják be július 22-én, amelyet szintén kettéválasztották az 1919-es saint-germaini békeszerződés alapján: a Gmünd nevű osztrák városka egy részét Csehszlovákiához csatolták, ebből fejlődött ki a České Velenice nevű település. Nem éppen ugyanaz a helyzet, de kísértetiesen hasonló.

– Több szempontból is jelképes ez a bemutató. Az 1989–90-es rendszerváltás és a Szovjet­unió 1991-es felbomlása után Gmünd és České Velenice egy szövetségi rendszerbe kerültek, mindkét település az Európai Unió, majd a schengeni övezet része lett, tehát a határátkeléssel nem lehetett sok gondjuk, a két város társadalma kulturálisan és gazdasági értelemben is egyesülni tudott. Nagyszelmencen és Kisszelmencen viszont egészen másképpen történt meg a rendszerváltás: az előbbi az Európai Unióba került, az utóbbi Ukrajnában maradt. Történelmi szempontból balszerencsés régió, hisz ugyanazon a nyomvonalon keletkezett az Európai Unió keleti határa, ahol egykor Sztálin vasfüggönye húzódott.

Részlet a Zoltán újratemetve című darabból Fotó: Nemzeti Színház

– Letartóztatott halott, nemzetközi temetés ugyanabban a faluban… Nekünk már nem tűnik abszurdnak ez a történet, Nyugaton talán nagyon is annak gondolják. Elmondható egyáltalán ez a képtelen helyzet úgy, hogy egy kívülálló is megértse?

– A két falu története jelképes, hisz az egész magyarsággal ez történt: szétszakítottak, elválasztottak minket egymástól. A Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben már bemutatták a színdarabot Vidnyánszky Attila rendezésében, és mindig arra vágytam, hogy ezt a magyar történetet külföldre vigyük. Örülök, hogy eljut Ausztriába és Csehországba, de még nyugatabbra is el kellene vinni, mert csak így tudjuk felhívni magunkra a figyelmet.

Tény, hogy ha valaki ezt belülről nem élte meg, akkor nagyon nehezen érti meg.

A könyvemben benne van a határátkelőhely megnyitásáról szóló washingtoni meghallgatás szövege, abban azt kérdezi a demokrata párti képviselő asszony, hogy ha se Kisszelmenc, se Nagyszelmenc nem elégedett a helyzetével, miért nem alakítanak ki egy önálló országot. Nagyon jól képzett, okos asszony volt, de körülbelül így képzelte el a világunkat. Tóth Lajos polgármester bölcsen azt válaszolta: „Azt hiszem, erre most nincs lehetőség.” A Szovjetunió megszűnésével a kelet-európai problémák leértékelődtek, örülök, ha egy ilyen előadás felkelti az érdeklődést, ezért is fontos, hogy ne csak a politika színterén legyünk jelen a világban, hanem kulturálisan is, a saját magyar történetünkkel.

– Hogyhogy a filmesek nem fedezték fel ezt a történetet? Pedig ez sorozatért kiált.

– A színházi előadás is sok helyen kiverte a biztosítékot, még Magyarországon is.

Vannak, akik nem azt tartják a nacionalizmusnak, amit ott ezekkel az emberekkel megtettek, hanem azt tartják „nacionalistának”, aki ezt megírja.

Egyszer Cseres Tiborral – A hideg napok szerzőjével – beszélgettem, és azt mondta: elvárta volna, hogy a gesztusát viszonozza egy szerb író. Nem viszonozta. Azért örülök nagyon ennek az ausztriai és csehországi előadásnak, mert ezzel szintet lépünk a történetben, egy másik világ kritikájának tesszük ki magunkat, és engem nagyon érdekel, hogy milyen visszhangok keletkeznek majd ott. Lehet, azt hiszik, hogy ez egy fantasy.

Kettévágott székelykapu a határátkelőhelyen Forrás: Wikipédia

– A kettézárt faluban rengeteg abszurd helyzetről olvashatunk. Például ha valaki a budijára akart menni, akkor ehhez át kellett lépje a határt. Egyik ismerősöm hitetlenkedett, amikor ezt meséltem neki, azt mondta, hogy csak egy közhelyről van szó.

– Pedig tényleg megtörtént. De olyan is, hogy reggel felkelt egy néni, vitte volna a sajtárt az istállóba, de ott megállította egy katona, mert az istálló egy másik országhoz került, ezért le kellett kenyereznie pálinkával, és olyan gyermekről is tudok, aki elment a nagyanyjához a másik faluba, de este már nem mehetett haza, mert közben felhúzták a határkerítést – csak húszéves korában találkozott a szüleivel. Mind-mind abszurd, és ez csak a felszíne.

Páskándi Géza azt mondta, hogy ami Nyugaton abszurd, az nálunk realizmus.

– Némi vigaszra ad okot, hogy, mint ön írja, „a sör már jobb, de még ihatatlan”. Most milyen?

– Most már ihatóbb. Amúgy ez a munkácsi sörgyárt minősítő „népítélet”, ezt mondogatták róla a szovjet időkben. Ahhoz már nagyon lezüllöttnek kell lennie egy társadalomnak, hogy már az alkoholja se legyen jó. Egyébként Ken Smithet, egykor Londonban élt ír költőt én szoktattam rá Kelet-Európára, és az idézett mondatból – „the beer is much better, but yet undrinkable” – több műsort csinált a BBC kulturális adásának. Akkor még érdeklődtek Kelet-Európa iránt, ma már nem.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=1oWxMwYyFh8[/embed]

– A két falu története arra is rávilágíthatna, hogy a közép-európai népek előbb-utóbb meg kell béküljenek egymással?

– Ha ez bekövetkezik, akkor csodálkozni fogok. Sok baráti gesztust tettem, aktív újságíró koromban rengeteg cikket írtam például a hazai szlovákokról, de ezek válasz nélkül maradtak. Még mindig tart a Trianon-pszichózis, miközben pontosan látszik, hogy magunkra vagyunk utalva, ez a politikában rajzolódik ki. A saját értékeink élesen eltérnek a nyugatiaktól, de egyelőre nem látom ennek a kulturális hozadékát, a rokonszenv kialakulását, pedig a kisembernek kell rájönnie arra, hogy „szeretnünk kell egymást”.

– Ön egyszer azt mondta, hogy csak arról érdemes írni, amiről nem szabad. Manapság van olyan téma, amiről nem lehet szabadon írni?

– Amikor elkezdtem írni A kettézárt falut, egy kicsit ilyennek számított, később már nem volt az. Ma a rendszerváltással összefüggő ezernyi dolgot, főleg az új elit megszületését tartom ilyen témának. Ez szerintem tabunak számít, nem igazán juthatsz hozzá a valódi információkhoz, ám hogyha mégis, akkor bajba keveredhetsz. Ma már egy újságíró kisfiú egy rendszerváltás környékén megjelenő milliárdoshoz képest.

– Mivel tölti a nyarat, dolgozik új könyveken?

– Jövőre jelenik meg az új könyvem, a Kárhozati útmutató, melyben a próza meg a líra határát kutatom, és egy médiaregényen is dolgozom, hisz sokat tudok a korabeli médiáról, van ezernyi történetem, melyek nemcsak szórakoztatók, hanem tanulságosak is.