Hosszúhetény festői fekvésű sváb település a Mecsek lábánál, és bár távol esik a főutaktól, Pécs közelsége és a természeti környezet miatt kedvelik a turisták. A falut átszelő patakra egykor tíznél is több vízimalmot építettek. Ezek akkor álltak le, amikor a hatvanas években elterelték a vizet. Az egyik malom generációk óta Ásványi Rita családjának tulajdonában van. Ő maga sok szép nyarat töltött itt gyerekkorában. Ide álmodták meg az Almalomb nevű helyet.
Kirándulás Hosszúheténybe – Vízimalomból étterem
Amikor egy régi épület funkcióját veszti, sokszor az új szerep megtalálása a kulcs a fennmaradásához.

– Jelenleg nem Magyarországon élünk, de a férjemmel együtt úgy éreztük, meg kell mentenünk a műemlék épületet – meséli Rita, aki kivásárolta örököstársait, majd belevágott a felújításba. Így született meg az Almalomb kulináris kitérő és találkozóhely.
Álomból Almalomb
– Olyan új funkciót kerestünk, ami lehetővé tette, hogy megnyissuk a házat a nagyközönség előtt, emellett persze fontos szempont volt, hogy a vállalkozás fenntartsa önmagát – magyarázza a tulajdonos.
– Végül étterem és rendezvényhelyszín kialakítása mellett döntöttünk. Az Almalomb hangulatos találkozó- és pihenőhely, ahol a látogatók kiszakadhatnak a hétköznapokból. Kiállításokat, koncerteket is rendezünk, és minden a hely szellemét tükrözi: számunkra egyaránt fontos a hagyományok tisztelete és a folyamatos megújulás. Már az építkezésnél is ez volt a vezérfonal.

Fotó: Almalomb
Komoly kihívás egy műemléki védelem alatt álló épület felújítása. Egyrészt igazodni kell a szigorú előírásokhoz, másrészt jóval magasabbak a költségek. A tulajdonos viszont mindennek a jó oldalát hangsúlyozza.
– Előnyt láttam a műemlékstátusban, hiszen így nagyobb az épület eszmei és építészeti értéke, még egyedibb, különlegesebb a hely – mondja Rita.
A teljes cikk ITT olvasható tovább.














