A motor leáll, az öreg szivarra gyújt, s egy kék felhővel a legény arcába fújja:
– Ezen Fedák utazott, fiam, úgy nézze.
A füst elszáll, s vele az üzlet.
*
A Fiat körül, amely úgy állt meg, mint egy térdre roskadó bivaly Széchenyi Zsigmond golyójától találva Tanganyikában – az üzletkötés zsíros illata szállong. Az eladó fiatal nő baboskendővel, feszes pantallóban s még feszesebb pulóverben. Nagy lila száj, hegyes és piszkos körmök. A vevő egérszínű emberke, magas keménygallérral, amelybe gyöngyös twistnyakkendő simul. A párja szigorú, kövér asszony. Hallgatag, büszke, és finnyás. Óriási lakkretikült szorongat, nyilván abban van a vételár. Az egérember fürge tekintettel mustrál.
– A rossz utakat birja?
– Mint egy öszvér.
Az ember szűk, sekrestyés mozdulatokkal körültapogatja a kocsit, meghimbálja, végül a tetőt veszi szemügyre, ránehezedik nevetséges testsúlyával, nyomkodja.
– Bírni kell neki a tetőterhelést.
Az eladó lila száján elsőosztályú fesztivál-mosoly.
– Vásároznak?
A vevő zavartan tágít a millenáris celluloid-galléron.
– Főleg búcsúkra járunk.
– Szentkép?
– Mondjuk, falvédő. Próbaút lehetséges?
– Ha komoly a szándék?
– Vevő vagyok.
Beülnek. Amikor vevőné az ülésre huppan, a kocsi megdől, mint egy öreg bárka, ellenszélben. Az eladó egyetlen profi-lendülettel elhajt. Nem is jönnek vissza.
(Részlet Baróti Géza Meseautók a perzsavásáron című riportjából. Megjelent a Magyar Nemzet 1964. május 19-i számában)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!