Csóka és balafánt

Az Európai Bizottság engedélyezné a borelőállítást olyan évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból, mint az otelló és a noah. A szakemberek szerint ez hazárdjáték, sokat árthat a kontinens borkultúrájának, ezért Magyarország tizenkét másik tagállammal közösen ellenzi a javaslatot.

Középiskolás diákok szőlőt telepítenek a filoxérajárvány előtti borvidék emlékére a budai Vár lejtőin, 2010 Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Amikor európai szőlőről beszélünk, akkor alapvetően a Vitis vinifera fajra gondolunk. A XIX. században Európában megjelent néhány új, a szőlőre veszélyes gombabetegség: a lisztharmat, majd a peronoszpóra. Gyógymódként rezisztens amerikai szőlőfajokat telepítettek Európába, de ezzel sikerült egy harmadik kórokozót is behozni: a filoxérát, azaz a szőlőgyökértetűt, amely a XIX. század második felében kiirtotta a viniferát Európában. Mezőgazdasági összeomlás következett be a kontinens szőlőtermelő országában.

A vészhelyzet megoldását a hibrid direkt termőktől remélték, a most vitatott hat fajta is közéjük tartozik. A direkt termő szőlők ellenálltak a filoxérának. A másik út a filoxérára rezisztens, homokos talajokba való ültetés, a harmadik pedig az oltánykészítés volt, amikor a filoxérára rezisztens gyökérrészre ráoltották a nemes viniferarészt.

Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője szerint az eltelt évtizedek alatt bebizonyosodott, hogy a hibrid direkt termő fajták kétes választ adnak a problémára, ugyanis való igaz, hogy ellenállnak a filoxérának, egyes gombabetegségeknek viszont nem. Nagyobb probléma viszont, hogy az ezen fajtákból készített borok minősége kívánnivalót hagy maga után, és az alkohol- és savtartalmuk sem elegendő, ami az eltarthatóságukat teszi nehézzé.

– Ezek a fajták nem véletlenül koptak ki a termesztésből. Az oltványok alkalmazása sokkal jobb, hatékonyabb, és magasabb minőséget hozott. Amióta komoly borjogi szabályozás van Európában, azóta ezek a fajták tiltólistásak – fejti ki a szakember.

De mit jelent valójában az, hogy tiltott egy szőlőfajta? Magyarországon ezer négyzetméterig, tehát egytized hektárig nem vonatkozik megkötés a szőlőtermesztésre, amennyiben a nedű nem kerül kereskedelmi forgalomba. Tíz hektoliter bort saját fogyasztásra bárki előállíthat megkötés vagy szabályozás nélkül, így a kert végében nyugodtan lehet termeszteni otellót. A hivatalos statisztikákban ezek a mennyiségek nem szerepelnek.

Az Európai Bizottság azért nyúlna vissza ezekhez a fajtákhoz, mert megítélésük szerint a szőlőborágazat komoly fenntarthatósági kihívásokkal küzd, elsősorban környezetvédelmi szempontból. Gál Péter aláhúzza, hogy Magyarország is célként fogalmazza meg az ágazat környezeti fenntarthatóságát, a problémát senki sem tagadja, a megoldás viszont azoknak a fajtáknak a nemesítése lehet, amelyek ötvözik a vinifera pozitív tulajdonságait és a nem viniferafajták rezisztenciáját. Magyarországon engedélyeztetés küszöbén állnak ilyen új, hibrid fajták.

– Nagyon érzékeny az egyensúly a borpiacon, hiszen megváltoztak a borfogyasztási szokások. A minőség került előtérbe, nem a mennyiség. A fogyasztók egyre tudatosabbak, nem tehetjük meg, hogy az okkal stigmatizált szőlők borait a ­piacra engedjük. Ezzel az egész európai borszektorra lennénk negatív hatással. Ebben láttuk a legnagyobb kockázatot – összegez a szakember, aki szerint példaértékű összefogás történt a közös ügy érdekében 13 tagállam között.

Középiskolás diákok szőlőt telepítenek a filoxérajárvány előtti borvidék emlékére a budai Vár lejtőin, 2010
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának titkára szerint is fontos a környezetvédelmi megfontolás, de nincs helytálló indok a tiltás feloldására.

– Egy XXI. századi kihívásra nem lehet a XIX. században előállított fajtákkal megoldást találni – szögezi le.

Brazsil Dávid szerint vannak sokkal korszerűbb fajták, amelyek egészségvédelmi és borászati szempontból is előnyösebbek, mint az otelló és társai, amelyeknek magasabb a metilalkohol-tartalmuk, ízviláguk pedig ellentétes a ma ismert európai borokéival. Ez az úgynevezett „rókaíz”. A Hegyköz­ségek Nemzeti Tanácsa szerint a jelen kérdése az, mely fajták adhatnának választ a környezetvédelmi kérdésekre. Minden európai borvidék a saját borászati-szőlészeti hagyományainak a figyelembevételével kísérletezik.

Csókaszőlő, gohér, sárfehér, juhfark: régi vinifera-szőlőfajták, amelyek dédapáink idején voltak közkedveltek. Kutatóintézetek génbankjaiban átvészelték az elmúlt évtizedeket, ma pedig már kuriózumként újra készítenek belőlük bort. Vajon megoldás lehet, ha visszanyúlunk a gyökereinkhez?

Szentesi József pincéje Budaörsön található. Szőlői a Velencei-tótól északra, Nadap község határában, gránitos talajon teremnek. A szakember úgy tartja, a bor minőségét a szőlő minősége határozza meg, ezért drasztikus hozamkorlátozású szőlőből készíti borait. Évek óta kutatja az elfeledett fajtákat, közel húsz Kárpát-medencei szőlővel kísérletezik. A kék szőlők közül a csókaszőlő, a feketefájú bajor, a tihanyi kék, a kék bajor, a purcsin, a laska és a tarcali kék, a fehérek közül pedig a balafánt, a szerémi zöld, a hamvas, a lisztes, a fehér gohér, a piros bakator és a sárfehér fajtákkal.

– Az 1880-as években íródott könyvekben jókat olvastam róluk, így hát először tíz fehér és tíz vörös fajtával kezdtem foglalkozni. Régen első osztályú borszőlőnek tartották őket. Tapasztalatom szerint ahhoz, hogy ítéletet mondhassak, kell tíz-tizenöt szüret. A csókaszőlő már itt tart, de a többiek is ígéretesek – meséli Szentesi József, akinek pincéjében külföldi szakírók, szakemberek, ­sommelier-k, borászok kóstolták már a régi szőlőfajtákból készült nedűket, és csodálkoztak, hogy nincsenek termesztésben. Szentesi Józsefnek 2004-ben készült el a legelső ilyen bora. Néhány pincészet már vitt tőle tövet szaporítani.

– A termesztésben levő fajták között is akadnak szuperérzékenyek, mint például az ezerjó vagy a kadarka, a régi fajták többsége azonban átlagos. A nálam kóstoló külföldi szakemberek szerint aranyáron lehetne eladni ezeket a borokat – meséli a borász.

Amikor a filoxéra elpusztította a hegyvidéki szőlők kilencven százalékát, behozták a világfajtákat: cabernet, merlot, chardonnay, sauvignon blanc… Átálltak a tömegtermesztésre, a régi szőlők közül azonban nem mind alkalmas erre.

– Amit az elmúlt rendszerben csináltak a szőlészettel, az velejéig rossz volt. A Magyarországra látogató külföldi vendégek nem itt akarják meginni az ezredik chardonnay-t vagy cabernet-t, ezeket bárhol megkaphatják. A helyi fajtákra kíváncsiak, de ezekből nekünk kevés van. Vörösből kettő, a kadarka és a kékfrankos, fehérből pedig talán húsz-huszonöt, miközben Spanyolországban hatszáz, portugáliában ötszáz! A helyi fajtákat nálunk sem a borászok, sem a fogyasztók nem tartják becsben – véli Szentesi József, akinek panaszkodtak már kollégák, hogy nem tudják eladni a kadarkát vagy a kékfrankost, miközben Ausztriában hetven euróba kerül egy jó kékfrankos.