Egyre feljebb ugrott a neve

A Vörös csillagok kiállítást Karády Béla emlékének ajánlják, annak a férfinak, aki szembe mert nézni önmagával, és ezáltal lehetővé tette a múlt megismerését.

Sem a cirkuszt, sem a varietét nem volt könnyű ideológiával megtölteni Fotó: Teknős Miklós

A Vörös csillagok kiállítást Karády Béla emlékének ajánlják, annak a férfinak, aki szembe mert nézni önmagával, és ezáltal lehetővé tette a múlt megismerését. Karády 1949-től, 27 évesen a Fővárosi Népszórakoztató Intézmények, a Főni művészeti vezetője és hat színház műsorának irányítója lett. A kommunista igazgatók, Major Tamás, Hont Ferenc és Gáspár Margit felosztották egymás között a színházakat – a varieték kivételével.

Molnár Dániel színháztörténész, a kiállítás kurátora hét évvel ezelőtt a doktori disszertációjához kezdte el kutatni a Rákosi-korszakban lenézett szórakoztatóipart. A téma kapcsán jutott el Karády Bélához, aki szívesen mesélt a Népművelési Minisztériumnak „nem kellő” színházakról. Az ötvenes évekre a politikai kontroll, az állandó harc a fiktív ellenségek ellen és az önmagát szajkózó kormányzati propaganda volt jellemző. A kiállítás fotókon és emlékeken keresztül mutatja be az előadásokat, illetve a favorizált és a letiltott színésznők, revüsztárok karrierjét a korszakban.

A műsorokat régi, bevált szakemberek készítették, például Fényes Szabolcs zeneszerző és Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező. Szabolcs Ernő nevére ma már senki sem emlékszik, pedig a két világháború között az egyik legismertebb operettrendező volt. Ambivalens feladat hárult rájuk: miközben szórakoztatták a nézőket, egyidejűleg a szocialista propagandát is „le kellett nyomni a torkukon”.

De sem a cirkuszt, sem a varietét, sem a revüt nem volt könnyű ideológiával megtölteni. A szocialista realista szerepekben az új ideál a pozitív főhős lett, nem a revüsztár. A közönséget viszont nem nagyon érdekelte – például a Jó reggelt, Budapest! című darabban – a reakciós kulák fia, aki gyapotot lopott a soroksári téeszcséből. Az előadást a hagyományos, erotikus show-műsoroktól idegen történettel és elemmel tűzdelték tele. A darabba még egy gyermekotthon is bekerült hatfős gyermekkórussal – olyan műfajba, ahol korábban pucér nők léptek fel.

Sem a cirkuszt, sem a varietét nem volt könnyű ideológiával megtölteni
Fotó: Teknős Miklós

A kor sztárjai, Karády Katalin és Déry Sári teljesen másféle ideált testesítettek meg, mint a „zenés táncos vidám játék” főhősei, emiatt megpróbálták ellehetetleníteni őket. Ez idő tájt kezdte karrierjét Klapka György és Galambos Erzsi, mindketten táncosként, Szenes Iván és Romhányi József pedig szövegíróként.

Romhányi egy ideig a Főni vezetője is volt.

A színházakban nem a teljesítmény számított, hanem a politikai beállítottság, illetve a párt iránti hűség. Miután Kardos Magda színésznő megismerkedett egy amerikai követségi taggal, azonnal megkereste az ÁVH, hogy jelentsen nekik, amit a nő visszautasított. Büntetésből fél évig nem léphetett színpadra, és a családját is vegzálták.

Boros Ida viszont vállalta a feladatot. Kiugrási lehetőségért és színházi szerepekért cserébe szívesen jelentett a barátjáról. A plakátokon is megfigyelhető, hogyan ugrott egyre feljebb a neve. Természetesen a színésznőt is megfigyelték, de azt is, aki őt megfigyelte. Az ötvenes években a közönség hamar megtanult a dolgok mögé látni, megértette a kikacsintást és a kettős beszédet, tudott olvasni a sorok között. A tárlaton a látogatóknak is a vörös függöny mögé kell benézniük, ahol mindent beborít a propaganda. Karády Bélát az első évad végén a Fővárosi Tanács sztálinista képviselői elbocsátották. Helyére a margitszigeti Nagyszálló takarítónőjét, Sásdi Károlynét nevezték ki.

(Vörös csillagok – kamarakiállítás, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, Budavári Palota F épület, VI. emelet, Színháztörténeti Tár

– Zeneműtár katalógustere. A kiállítás 2019. július 20-ig látható.)