A Vörös csillagok kiállítást Karády Béla emlékének ajánlják, annak a férfinak, aki szembe mert nézni önmagával, és ezáltal lehetővé tette a múlt megismerését. Karády 1949-től, 27 évesen a Fővárosi Népszórakoztató Intézmények, a Főni művészeti vezetője és hat színház műsorának irányítója lett. A kommunista igazgatók, Major Tamás, Hont Ferenc és Gáspár Margit felosztották egymás között a színházakat – a varieték kivételével.
Molnár Dániel színháztörténész, a kiállítás kurátora hét évvel ezelőtt a doktori disszertációjához kezdte el kutatni a Rákosi-korszakban lenézett szórakoztatóipart. A téma kapcsán jutott el Karády Bélához, aki szívesen mesélt a Népművelési Minisztériumnak „nem kellő” színházakról. Az ötvenes évekre a politikai kontroll, az állandó harc a fiktív ellenségek ellen és az önmagát szajkózó kormányzati propaganda volt jellemző. A kiállítás fotókon és emlékeken keresztül mutatja be az előadásokat, illetve a favorizált és a letiltott színésznők, revüsztárok karrierjét a korszakban.
A műsorokat régi, bevált szakemberek készítették, például Fényes Szabolcs zeneszerző és Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező. Szabolcs Ernő nevére ma már senki sem emlékszik, pedig a két világháború között az egyik legismertebb operettrendező volt. Ambivalens feladat hárult rájuk: miközben szórakoztatták a nézőket, egyidejűleg a szocialista propagandát is „le kellett nyomni a torkukon”.
De sem a cirkuszt, sem a varietét, sem a revüt nem volt könnyű ideológiával megtölteni. A szocialista realista szerepekben az új ideál a pozitív főhős lett, nem a revüsztár. A közönséget viszont nem nagyon érdekelte – például a Jó reggelt, Budapest! című darabban – a reakciós kulák fia, aki gyapotot lopott a soroksári téeszcséből. Az előadást a hagyományos, erotikus show-műsoroktól idegen történettel és elemmel tűzdelték tele. A darabba még egy gyermekotthon is bekerült hatfős gyermekkórussal – olyan műfajba, ahol korábban pucér nők léptek fel.
Fotó: Teknős Miklós
A kor sztárjai, Karády Katalin és Déry Sári teljesen másféle ideált testesítettek meg, mint a „zenés táncos vidám játék” főhősei, emiatt megpróbálták ellehetetleníteni őket. Ez idő tájt kezdte karrierjét Klapka György és Galambos Erzsi, mindketten táncosként, Szenes Iván és Romhányi József pedig szövegíróként.
