Merítés

A horgászok a folyami halászokat, a halászok a horgászokat nem kedvelik, hiszen mindkét társaság ugyanarra a zsákmányra utazik. Amikor kevés a kifogható hal, a másikat okolják a hiány miatt.

Fotó: Havran Zoltán

Fotó: Havran Zoltán

A közel hat és fél kiló hal nyolcvan százaléka import, többségében feldolgozott tengeri hal, amely nem a legjobb választás. „Egyre több beszámoló érkezik ugyanis arról, hogy a tengeri állatok nagymértékben szennyezettek például nehézfémekkel, higannyal és arzénnal. Az amerikai partok közelében néhány éve radioaktív anyaggal szennyezett halakat fogtak ki, nagy valószínűséggel a fukusimai atomerőmű katasztrófájából származott az állatokat mérgező adalék. Ezzel szemben az édesvízi halakat (elsősorban pontyot, busát és pisztrángot) Magyarországon olyan igényes halastavakban tenyésztik, amelyek közül több védett vizes élőhelynek minősül” – tájékoztatott Rodics Katalin, a Greenpeace agrárkampány-felelőse. Általánosságban jellemző a hazai halastavakra, hogy nádasokkal körülvett, öntisztuló, számos védett fajnak, vonuló és vízi madárnak otthont adó élőhelyek. Ez kelet-közép-európai jellegzetesség, nyugaton az intenzív, betonmedencés haltenyésztés a jellemző.

A hagyományos haltenyésztés mellett egyre népszerűbb az úgynevezett intenzív termelés. Az intenzív telepeken felnevelt halak mennyisége tavaly meghaladta a 4100 tonnát. A legtöbben afrikai harcsát tenyésztenek, ez a faj adja az intenzív haltenyésztés 94 százalékát. Népszerűségének oka, hogy jól bírja a rendkívül mostoha körülményeket, de egy feltételből nem enged: csak 17 Celsius-fokosnál melegebb vizet visel el. A hatalmas meleg vizes medencében nevelt állatok táplálása nem igényel nagyobb odafigyelést. Ezenkívül különböző tokféléket, pisztrángféléket és egyéb halfajokat nevelnek. A kiváló minőségű halhúsként emlegetett afrikai harcsából exportra is bőven jut, leginkább Lengyelországba és Olaszországba szállítanak.

A balatoni hekkel szerencsére minden rendben, mondhatnánk, de nem mondjuk, mert a hekk nem magyar halból készül! A magyar tenger partján nyaranta egymásba érő sütödéknél vehető hekk az argentin partok közeléből származó, tőkehalak családjába tartozó tengeri csuka. A múlt század hatvanas, hetvenes éveiben megjelenő hekk rendkívül könnyű elkészítése miatt hamar közkedvelt halétel lett, mert például a keszegfélék szálkásabbak, a ponty zsírosabb, a süllő pedig drágább.

A hazairól nemzetközi vizekre evezve megállapítható, hogy a tengeri halászat az utóbbi negyedszázadban stagnál, ami elsősorban a túlhalászat miatt következett be. (A túlhalászat azt jelenti, hogy a természetes szaporulatnál több halat fognak ki, ez a gyakorlat az állomány folyamatos csökkenésével jár.) Világszinten a tengeri halállomány 31 százaléka túlhalászottnak számít, míg 58 százaléka már a maximálisan halászható szintekhez van közel (mindössze 11 százalék az alulhalászott). Egyes értékes halfajok, mint például a kékúszójú tonhal állománycsökkenése olyan mértékű, hogy a faj egyes területeken kihalás közeli helyzetbe került. Az agroforum.hu-n megjelent világbanki elemzés szerint a globális tengeri halászat nemcsak ökológiai értelemben fenntarthatatlan, hanem gazdaságtalan is.

A globális halászati flotta az elmúlt negyven évben megduplázódott (közel ötmillió hajó szeli a világ vizeit), az alkalmazott halászok száma pedig megháromszorozódott (világszerte 58 millió ember). A halászhajóflották évente 460 millió kilométert tesznek meg a világ óceánjain, ez háromszor hosszabb útvonal, mint a Föld és Nap közötti távolság – emelték ki az amerikai Global Fishing Watch környezetvédelmi szervezet vezetésével dolgozó kutatók a Science tudományos lapban megjelent tanulmányukban. Az MTI által szemlézett publikáció szerint a kereskedelmi halászat 85 százalékát a világ öt országa – Kína, Spanyolország, Japán, Dél-Korea és Tajvan – folytatja. A legfontosabb halászati régiók az Atlanti-óceán északkeleti és a Csendes-óceán északnyugati térsége, Afrika nyugati partjai és a Dél-Amerika menti vizek.

Utóbbi helyről származik a balatoni hekk. Vajon meddig lesz kisütnivaló?