Csónakházak, büfék, romok, vadregény, por és luxus egy eklektikus csomagban. Harminc éve nem lehet tudni, mi az irány, merre fejlődjön a Római-part, amelyre egyébként, mint aktív kikapcsolódást szolgáló zöld helyre, égető szükségük volna a budapestieknek. Állunk a víz mellett, surrog a kavics a vontatóhajó hullámai nyomán. A túlparti fák mögül az újpesti szennyvíztelep zöld iszaprothasztó tornyai, gömbölyű gáztartálya, szögletes gépháza látszik, tőle délre a vasúti hídon át az esztergomi személy zakatol a Nyugati felé, északra pedig egy viharvert uszály horgonyoz. Ipari idill. Ideát, a Római-parton igazi tavaszi zsongás, a kellemes hétvégén kirajzott a levegőre vágyó pesti nép. Kerekező karavánok kerülgetik a sétálókat, a parti fövenyen szerelmesek álmodják magukat az elhaladó szállodahajók meghitt kabinjaiba. A sétányról figyelő ősz párok pedig egymásba karolva emlékeznek a régi szép időkre.
– Dzsesszikánakrántotthalhasábkóla elkészült! – hadarja egy büfés, majd sorolja tovább az elvihető rendelést „Péternekzolinaksomának”, amihez hasonló szódarálást csak a lóversenyen hallani futam közben. A hol szerb rablóhústól, hol rántott haltól illatozó büfésor csúcsra jár, a teraszok mentén folyik a helyvadászat, az asztalok csak másodpercekre maradnak üresen. Azt gondolná az ember, hogy aranybánya itt vendéglátózni, mégis van valami nyomorúságos is ebben a teraszsorban. A finom illatok keverednek a várótermi vécék szag- és vizuális élményével, a panorámás teraszok meghittsége a kopott-felgörbült linóleummal, a régi jó vendéglőket idéző kockás abroszok a ragadós asztalokkal. Egyszóval a jó törekvés a kisvállalkozói igénytelenséggel, az ötletes belsőépítészet az olcsó műanyag székekkel, a kacéran társalgó, kellemes pincérlányok a „haggyámá’miközömvannekemehhezaszarhoz” típusú pályatévesztettekkel.
A vendéglősök egy része ad magára, mások nulla befektetés mellett is orbitális haszonra hajtanak. Van, aki a pénztelenségből igyekszik erényt kovácsolni: szétnéz lomtalanításkor, odaszállít két roncstelepre érett buszt, elkereszteli romkocsmának, és szemlátomást már működik is a dolog, vevők rá az emberek. Magyaros megoldás magyaroknak. Akinek ez nem jön be, a foghíjas sétányon megtalálhatja az ellenkező végletet is. Ücsöröghet valamely all inclusive helyen együtt az élet császáraival, akik széttett lábbal elterülve sütkéreznek önnön királyságuk dicsfényében. Az ilyen sznob helyeknek is kétségkívül megvan a maguk vendégköre. Nagyjából lehet sejteni, hogy olyanok, akik már leelőlegeztek egy klassz kis apartmant valamely hullámtérben épülő lakóparkban. Mosolyog a haversrác a százéves csónakháznál, aki nem szól, ha később érsz vissza az evezésből, de kérésre félreteszi kedvenc kajakodat, vagy betolhatod a motorodat az udvarába, mert odakint belekötne a közteres. Ő mindig ott ül a csónakház előtt, tíz éve valami szigorlatra készül, de amikor unatkozik, távcsövezni szokott.
