Ő az

Negyvenéves pályafutása egytizedét töltötte Budapesten. Az irodalom legszebb férfi főhőseit vidéken játszotta el. Első filmfőszerepét 45 évesen kapta Janisch Attila Másnap című alkotásában. Tavaly mutatták be Gyöngyössy Bence Cseppben az élet című televíziós sorozatát, melyben Béres József kutatót alakítja. Február 6-tól vetítik a mozikban a tévéfilmből készült filmet. Gáspár Tiborral a Miskolci Nemzeti Színházban találkoztunk.

Fotó: Teknős Miklós

– Hányszor játszott együtt a testvérével?

– A főiskolán többször, s mivel nagyon hasonlítunk egymásra – még a hangunk is –, filmen néhányszor ikreket alakítottunk. Egy idő után úgy gondoltuk, hogy ennek véget vetünk. Tavaly a Centrál Színházban Ibsen Kísértetek című darabjában ismét együtt léptünk fel. Nagy élmény volt, bár majdnem belehaltam, mert közben esténként Miskolcon is játszottam, de utólag is hálás vagyok a sorsnak, hogy egy színpadon állhattam Sanyival és a csodálatos Básti Julival.

– Előfordult, hogy a testvérével nagy szükségük volt egymásra?

– Igen. Tudjuk, hogy aki sikeres, nem lesz állandóan az. Mindig adódhatnak magánéleti, szakmai, anyagi problémák. Olyankor jól jön a másik őszinte, megnyugtató, sokszor kritikus hangja. Én évtizedekig súlyos szenvedélybeteg voltam. Játékautomatán játszottam, odahordtam a pénzemet. Hála istennek, sikerült elengednem. Visszaemlékezni is szörnyű rá, a család is megsínylette. A bátyám végig mellettem állt, mindig segített, ahogy tudott. Sanyival mindennap telefonálunk egymással. Nem röviden. Az éjszakai órákban, különösen akkor, amikor autóval utazom. Előfordult, hogy az egész utat végigbeszéltük. A testvéremmel a családi összejöveteleken kívül harminc évig nem nagyon találkoztunk, mert én vidéken játszottam, míg ő javarészt Budapesten. Otthonról hozott ajándék, hogy nagyon jó testvérek vagyunk, családcentrikusak, mint a szüleink. Édesapám boltos volt, anyukám könyvelő. Már a főiskola idején megfordultak nálunk az osztálytársaink. A szüleink érdeklődve figyelték ezt a világot. Apám – jó kereskedő lévén – mindenkivel megtalálta a hangot, élvezte a társaságukat. A diplomaosztó után a bátyámmal kaptunk tőle egy-egy delfinszürke Trabantot. Egy szám különbség volt a két rendszám között. Én 13 évig használtam, s közben az autószerelést is megszerettem. Sanyiék is sokáig megtartották, a volt felesége, Bánsági Ildikó imádta, rengeteget járt vele.

– Már a kis delfinszürkét is szerelte?

– Igen, azon bátorodtam föl. Később Békéscsabán összebarátkoztam autószerelőkkel, és ma már kulcsom van egy óriási műhelyhez. Imádok a szakik között lenni, nagyszerű emberek.

– Csak a saját kocsiját szereli, vagy másét is vállalja?

– Nem. Csak a sajátjaimat.

– Hány van?

– Egy az asszonynak, nekem kettő, a lányom is kap majd autót, és a fiamnak is összerakok egyet. Ha hazamegyek Békéscsabára, én teljesen más ember vagyok. Jólesik kiesni a színészi munkából. Szeretek a galambjaimmal foglalkozni és autókat szerelni. Mikor visszajövök Miskolcra, egészen más szemszögből nézem a világot. Édesapám többször látott színházban, de sajnos túl korán ment el, azt már nem érhette meg, amikor tévé- és mozifilmeket kezdtem el forgatni. De bizonyára látja odafentről.

Fontos, hogy elfogadjanak

– Biztos neki is nagyon tetszett a Cseppben az élet című tévésorozat, mely Béres József életéről, a Béres Csepp születéséről szól. Február elején mutatják be a tévéfilmből készült A feltaláló című filmet a mozikban. Hogyan lett a tévéfilmből mozifilm?

– Ugyanezt a kérdést én is feltettem a rendezőnek és a producernek. Azt mondták, úgy vették fel az anyagot, hogy a tévé-, illetve a mozifilmet is össze tudják vágni belőle ennek a csodálatos magyar embernek az életéről és harcáról. Emlékszem, gimnazisták voltunk, amikor Béres Józsefet perbe fogták. Minden este néztük a Híradót, hogy hol tart az ügye, és szurkoltunk neki. Akkor már látszottak repedések a rendszeren, és ő éknek számított, aki a repedést feszítette. Ha azt mondom, hogy Béres József nagyon ismerős nekem, akkor érzelmi és intellektuális azonosságra gondolok. A film nagy részében nem játszottam, csak léteztem, vele voltam. Fogtuk egymás kezét. Egyszer megkérdeztem az alkotókat, hogy miért engem választottak a szerepre. Azt mondták, hogy két évvel azelőtt, amikor láttak Fekete Ibolya az Anyám és más futóbolondok a családból című filmjében, még keresték a főszereplőt. A vetítés után összenéztek, és bólogattak: ő az. Ahogy megyünk kifelé az időből, egyre kevesebb a lehetőség az idősödő színészek számára. Isten ajándéka, hogy hatvanévesen megtalált ez a gyönyörű férfi főszerep. Mindenért elégtételnek érzem.

– Mit szólt az alakításához a testvére?

– Nagyon tetszett neki. A bátyám végigforgatta a pályáját, amíg én alig, most meg én forgatok elég sokat. Amikor a Másnap című filmért 2004-ben a Magyar Filmszemlén megkaptam a legjobb férfi főszereplő díját, Sanyi volt a legboldogabb. Sírt. A Cseppben az élet című tévéfilm után azt mondta: „Öcsi, elképesztő melegség és szerethetőség van benned anélkül, hogy azt erőltetnéd vagy eljátszanád. Ez olyan ajándék, melyről ne is tudjál!” Ha közösségben vagy társulatban dolgozom, számomra fontos, hogy elfogadjanak, szeressenek. Én is mindenkivel nyitott vagyok. A fiatalokat a tenyeremen hordom.

Fotó: Teknős Miklós

Nem bolondítok be fiatalokat

– Békéscsabán színészmesterséget tanított, a diákjai közül néhányan a főiskolára is bekerültek. Miért hagyta abba a tanítást?

– Ez úgy kezdődött, hogy Konter László igazgató bevezetett egy terembe, ahol fiatalok ültek, és azt mondta: „Itt az osztályod.” Nem nevezném tanításnak, inkább együttlétnek olyan fiatalemberekkel, akik meg akarják ismerni a színházat. Rajongásig imádtuk egymást, sokat tanultam tőlük. Azért hagytam abba, mert láttam, hogy milyen kínszenvedést élnek át azok, akik nem jutnak szerződéshez, nem tudnak a pályán maradni. Ezt nem tudtam nézni, és azt mondtam, hogy többet nem bolondítok be fiatalokat.

– A saját gyerekei nem akartak színészek lenni?

– Meg sem próbálták. Megszenvedték az én színészi létemet. Nem sokat voltam otthon. Emese lányom, akivel most már nagyszerű a kapcsolatom, kifejezetten haragudott rám. Több dologban igaza volt. Ma már háromdiplomás, 28 éves nő, Pesten dolgozik egy francia cégnél. A fiam, Bendegúz 21 éves, néptáncos. A harmadik gyermekem, Ábel Debrecenben él, elsős, a gimnáziumban drámatagozatra jár. Talán ő…

– Hogyan kapta meg Lajos szerepét Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjében?

– Amikor Fekete Ibolya meglátott a szereplőválogatáson, kivette a kezemből a kapott szöveget, és azt mondta: „Te ne is azt tanuld meg, inkább ezt!” Egy hét múlva megkérdezte, hogy eljátszanám-e az apukáját. Sírva fakadtam a gyönyörűségtől. Ónodi Eszter alakította a feleségemet. Jó érzés volt, hogy Ibolya végig nagyon bízott bennünk. Az Anyámat a rendszerváltás utáni filmek egyik legjobbjának tartom.

– Herendi Gábor Kincsem című filmjét 2017-ben mutatták be, melyben Otto von Oettingen bárót formálja meg. Az Anyám… sikere után is részt kellett vennie a szereplőválogatáson?

– Igen. A mai napig járok meghallgatásokra annak ellenére, hogy az a véleményem, hogy jól nem lehet castingolni. Sokat beszélgettünk erről a bátyámmal, és úgy gondoljuk, hogy a szereplőválogatásra nem tud megérni a szerep, ezért egy dolgot tehet az ember: nem játszik, hanem önmagát adja. Én magam is beleestem abba a hibába, hogy a castingon már eljátszottam a szerepet.A Kincsemben egy apát alakítok, s mivel vannak gyermekeim, tudom, hogy milyen az, ha nekik fáj valami. A válogatáson csak magamat adtam.

– Idén nemcsak A feltalálóban láthatjuk, hanem az Így vagy tökéletes és a Toxikoma című filmekben is. Utóbbit szintén Herendi Gábor rendezte.

– Fölhívott, hogy egy fontos szerepre, a pszichiáter főorvoséra szeretne felkérni. Megkérdeztem: „Nem akarsz castingolni?” „Tibikém, én az elmúlt években annyit láttam az arcodat a vágószobában és a vetítéseken, hogy teljesen megbízom benned.” – válaszolta. Aztán az Így vagy tökéletes című film gyártásvezetője keresett meg, és elmondta, hogy náluk minden szerepet, a legkisebbet is színészek játsszák. Kértem, mondjon néhány nevet. Fekete Ernő, Ónodi Eszter. Úgy gondoltam, ha ilyen igénnyel készül a film, akkor nem maradhatok ki belőle. Egy napot forgattam, ott traumatológust játszom.

– Már erre az évre is érkeztek felkérések?

– Igen, vannak tervek. Nagyon boldog vagyok, hogy foglalkoztatnak. Azok a felkérések, melyek most megtalálnak, szívem szerint valók. Én már kinőttem a népszerűség-hajhászásból, persze azért jólesik, ha felismernek, de már nem az motivál. Ma az izgat, hogy minél igazabbul, fájdalmasan, humorosan, szerethetően fogalmazzam meg a szerepemet.