Fotó: InterCom
Yorick Le Saux operatőr a tinédzserkori jeleneteket ügyesen elkülöníti a felnőttkoriaktól: szűrője hol melegebb, otthonosabb, hol pedig szürkébb és sokkal kevésbé álomszerű, hiszen felnőni végtére is kiábrándító dolog. A múlt és a jelen folyamatos párbeszédben vannak egymással, a történetmesélés dinamikája egy pillanatra sem törik meg, és a váltakozás nem zavarja össze a nézőt. Jacqueline Durran kosztümjei hibátlanok, ahogy Alexandre Desplat zenéje is – a Kisasszonyok olyan film, amelynek világába bármikor szívesen beköltöznénk.
Saoirse Ronan (Lady Bird, Két királynő) nagyon jó a gyerekként vadóc Jo szerepében, aki felnőttként először elbizonytalanodik, majd végül újra magára talál. Mellette a lányok hű barátja, Laurie szerepében Timothée Chalamet (Szólíts a neveden) inkább nőies vonású, hősszerelmes ifjú, ezáltal igazán jól működik Ronan fiús karakterével. Florence Pugh (Lady Macbeth, Fehér éjszakák) Amyje a legkisebb March lányként viszont kifejezetten üdítő: a korábbi adaptációkban inkább hisztis, idegesítő és számító kislányként maradt meg ez a karakter, azonban a rendezőnő most végre megmutatja, mi minden rejlik benne. Az ő hármasuk mellett kicsit elhalványul a másik két lánytestvér, de lényegében mindenki jó még a kisebb szerepekben is: Laura Dern aggódó, hatalmas szívű anyaként és természetesen Meryl Streep rémes természetű March néniként.
Ritkán lehet kijelenteni, hogy minden kétséget kizáróan szükség volt egy sokadik adaptációra, de a Kisasszonyok lényegében a család, a szeretet és a női ambíció ünnepe. Izgalmasan elmesélve, szép képekkel és nagyszerű alakításokkal. Az ilyen személyes, egyszerűnek tetsző történetek pedig, ha végül a világot nem váltják is meg, azért jólesően felmelegítik az ember szívét.
(Kisasszonyok. Amerikai romantikus dráma, 135 perc. Rendező: Greta Gerwig. Premier: 2020. január 30.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!