A fügefalevéltől a baseballsapkáig

A szakmában mindenki ismeri. Egyedi stílusáról – és azért is, mert közel négyszáz produkcióban dolgozott. Húros Annamária díszlet- és jelmeztervező otthona olyan, mint ő: kedves, színes, bohém.

Húros Annamária jelmeztervező Fotó: Kurucz Árpád

– Melyik a kedvenc kora, stílusa?

– A századforduló, az 1890-es évek szerelmese vagyok. Balázs Péter rendezte Szolnokon a Naftalin című bohózatot. A közönség elájult a szecessziós jelmezektől. A színésznők akkora kalapot viseltek, mint egy malomkerék. A korhű ruha nem azt jelenti, hogy ugyanolyan szövetből vagy bőrből készítjük el a jelmezeket, mint régen. Mi olyan anyagokat használunk, amelyek kibírnak ötven-száz előadást, és gyakran moshatók. Az is fontos, hogy ha más ugrik be a szerepbe, akkor a jelmezt lehessen szűkíteni vagy bővíteni.

A műszállal kevert anyagokat szeretjük, mert azok bírják a nyüstölést. Márciusban a Soproni Petőfi Színházban a Stabat Mater című táncjátékot mutatjuk be a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójában. A balettművészeknek mindig kényelmes ruhát kell tervezni. Testre feszülőt, de rugalmasat, mert a táncos a fejéig emeli a lábát. Az nem fordulhat elő, hogy emelkedik a karja, és megy vele a zakó. Emiatt ék alakú, úgynevezett békát szabunk a hónaljba, hogy a ruha tágulhasson.

– Könnyebb úgy alkotnia, ha a darabhoz nemcsak jelmez-, hanem díszlettervezőnek is felkérik?

– Rengeteg feladat, de imádom. Ebben az esetben ikrek születnek. Szeretem a nagy munkákat, mindent, ami mozog, forog, csillog. Az az én világom. Nem könnyű másik tervező stílusához igazodni, főleg, ha az én elképzelésem más, s abból nem nagyon engedek.

– Munka közben hány kollégának ad feladatot, mondja el az elképzeléseit?

– Öt ágazat embereinek: lakatosoknak, asztalosoknak, festőknek, világosítóknak és a kellékeseknek. Máig csodálom a díszletfestőket, mert én valóban sokat festetek. Az az alapja a látványvilágomnak. A mindenkori színpadmester életem nagy szerelme. Ha jelmezt tervezek, akkor két-három asszisztenssel szaladgálok a városban. A varrónő kiemelkedően fontos kolléga, és persze a varrólányok is, akik a részfeladatokat végzik. Fölhajtják, gombozzák, leengedik a ruhákat. Mindannyian kellenek ahhoz, hogy a terveim megvalósuljanak. Mivel szabadúszó vagyok, mindig azzal a csapattal dolgozom, amelyik a színházhoz tartozik. Érdemes mindenkivel jó kapcsolatban lenni, mert ők vannak otthon, ők ismerik az ottani viszonyokat. Nemrég találtam egy fantasztikus férfi szabót – Lordot –, aki mögött varroda is áll. El kell ismerni, hogy egyenruhát nő nem igazán tud varrni. Lordnál felöltöztettünk két színészt – mindkettő nehéz alkat, és mindenbe belekötnek –, de mikor belenéztek a tükörbe, elájultak maguktól.

Fotó: Kurucz Árpád

– Sok gondja van a színészekkel?

– Nem szoktunk vitatkozni, mert az első pillanattól kezdve megmutatom nekik a ruhákat, és kis változtatásokat elfogadok. Galambos Erzsit és Psota Irént soha nem felejtem el. Vagányak voltak, elegánsak, pontosan tudták, hogy mi áll jól nekik. Sose tették hátra a mikroportot, mert dudort okozott. Galambos betette a válltömésébe. Psota Irénnel napokat töltöttem együtt. Amikor kezdő tervező voltam, fogta a kezemet, rengeteget segített. Életem legnagyobb ajándéka Tordai Teri. Az az elegancia, ahogy a krinolinos ruhákat viseli! Minden kiállításomon szerepelnek a róla készült fotók. Édesanyám imádta a színházat, verseket is írt, mindig szeretett volna színpadon szerepelni. Nem valósult meg az álma, viszont Tordai Teri az egyik darabban az ő kabátját viselte. A színészeknek vigyázniuk kell a jelmezekre. Szólok nekik, ha abban mennek a büfébe, vagy nem emelik fel, és húzzák az uszályukat a folyosón. A színpadot is megtiszteljük, és nem vonszoljuk be az alsószoknyával a folyosó porát. Ez már viselkedéstan. Tudniuk kell, hogy jelmezben mit tehetnek, és mit nem, hogyan kell le- és felvenniük, illetve viselniük a ruhát.

– Mekkora összeget kap a jelmezekre?

– Mindig a gazdasági igazgatók szabnak korlátot a vágyaimnak. A szobaszínházakban nagyon keveset. Engem édesanyám úgy nevelt, ha kell, ingem-gatyám odaadom másoknak. A Budapesti Kamaraszínházban A pókasszony csókja című darabban a fiúk az én ruháimat hordták. Jól illett rájuk a lebernyeg. Amíg Szegvári Menyhért, a kedvenc rendezőm ott dolgozott, mindig engem kért fel. Sok díszletet és jelmezt terveztem a Tesla Teátrum előadásaihoz is. A színház művészeti vezetője, Vas-Zoltán Iván rendező kedveli a minimalizmust. A darabjaihoz itthonról vittem szőnyeget, székeket, étkezőasztalt. Ha nagyon kevés pénzem van, akkor először mindig a színház raktárába megyek. Békéscsabán Radó De-

nise-szel a My Fair Lady című darabhoz 25 évvel azelőtt tervezett ruháimat találtuk meg, és azokat adtuk az énekkari tagokra. Gyakran a régi jelmezeket alakítjuk át vagy egészítjük ki. Leszedjük róluk a fodrot, levágjuk az aljukat, vagy csipkét teszünk rájuk. A saját munkáimhoz szívesen nyúlok, a másét nem szeretem szétvágni. Itthon a szekrényekből is jelmezek lógnak ki. A hátam mögött az a gyönyörű darab az Aidához készült, a fotel tetején a kalap a Naftalin című darabhoz. A lámpát sem tudtam elviselni magában, ezért a NOX együttes énekesnőjének a ruhájába öltöztettem. Péter Szabó Szilvián is csinosan állt, de itt is jól mutat. A fekete felsőt is ő viselte az Eurovíziós Dalfesztiválon. A NOX a népies dallamokat építette be a rockzenébe. Ezt vettem figyelembe a tervezésnél, mert a ruha teszi az énekest is.

– Hogyan változott a stílusa az elmúlt évtizedekben?

– A szabadságom mindig megvolt, és most is megvan. Mára egyszerűsödött a világom.

A díszlettervezésnél a funkció és a forma a lényeg. Régóta nagyon szeretem a fémet, azt használom alapnak, s azt ruházom fel lágy esésű anyagokkal. Az Ex című darabhoz hajszálvékony betonvasból készítettem oszlopokat. A Karinthy Színházban a Szent Péter esernyője című előadásban másfél méter magas fémvirágok mozogtak. Pazar hatásuk volt megvilágítva. Sajnálom, hogy levették az Újszínház repertoárjából A bolond Ásvayné című darabot, gyönyörű díszletet terveztem hozzá. A biedermeier korból építkezve rendeztem be a nagypolgári lakást eredeti bútorokkal, melyeket a váci antikvitásban vettem. A függönyöket világítással varázsoltuk bordó színűre. Titok, de festéssel bármilyen ruhát bársonnyá lehet változtatni. Szolnokon Radó Denise rendezte A dzsungel könyvét, természetesen az erdőt is fémből terveztem meg. Denise mindig emlegeti, hogy egyszer vízzel árasztottam el egy előadást… Néha történnek bakik. Az esőgéppel eláztattam az egri színpadot. A funtineli boszorkányban pedig tüzet használunk, nem is egyszer.

– Meddig követi a darabok sorsát?

– Mindig visszajárok a színházba, hogy ellenőrizzem, milyen állapotban vannak a jelmezek és a díszlet. Főleg, ha a darab már több mint száz előadást megért, mint az Országjáró Mátyás király az Újszínházban.

– Szabadúszóként hány felkérést tud egyszerre elvállalni?

– Most két hónap alatt három darabot tervezek. Szeretem, ha egy munkára három hónap tiszta idő jut, de néha összecsúsznak a feladatok. Olyankor nagyon összeszedettnek és határozottnak kell lenni.

– Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy tervezőnek, hogy hosszú távon megmaradjon a pályán?

– Alázattal kell viseltetnie a munka és az emberek iránt. Én igazi idomulóművész vagyok. Soha nem dühöngök nyilvánosan. Mindent tudok tolerálni, kivéve a szemtelenséget. Lassan negyven éve dolgozom különböző színházakban, és nincs haragosom.

– Két évvel ezelőtt a soproni színházban Tovább a sárga úton címmel nyílt kiállítása. Szeptemberben Budapesten a Derkovits-galériában mutatott be néhányat a századforduló ruháiból.

– Először 2002-ben kaptam anyagi támogatást, hogy vándorkiállításon mutassak be színházi ruhákat. Tavaly Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, rendezője – akivel imádjuk a nagy zenés előadásokat – a Zentai Magyar Kamaraszínház közreműködésével állította színpadra a Zenta, 1697 című rockoperát. Ez alkalomból a Magyar Teátrumi Társaság rendezett nekem kiállítást Zentán, ahová idén is visszahívtak. Nyáron a színház barokk ruhakölteményeit állítottuk ki, én pedig olyan jelmezeket vittem, melyeket a látogatók felpróbálhattak. Igenis a ruha teszi az embert, mert azonnal megváltozott a tartásuk, és másként kezdtek el viselkedni. A nők hölggyé, a férfiak úrrá váltak. A paróka pedig csodát tesz. Zentán február 12–16. között egyiptomi, barokk, rokokó, húszas évekbeli ruhákban, illetve magyar népviseletben lehet pózolni és fotókat készíteni.

– Megvalósul az álma, sikerül létrehozni a ruhatörténeti múzeumot?

– Három raktáram van tele ruhával, cipővel. Ha kapnék helyet, bármikor meg tudnám nyitni a Fübát, mely a Fügefalevéltől a baseballsapkáig név rövidítése. A jelmezek tárháza bemutatóterem lenne, ahol a látogatók ruhákat is bérelhetnének. Régi vágyam a múzeum, nem szeretném feladni.