Damnatio memoriae – az emlékezet kiirtása. Régi büntetési tétel, amikor valaki méltatlanná vált az utókor dicséretére, s rájött a közvélemény, hogy az, akit annyira nagyra becsült és tisztelt, valójában egy alávaló gazember, így ki kell irtani emlékét. Kivésni a nevét a falfeliratokból, ledönteni szobrait, s minden lehetséges fórumon elhíresztelni, hogy micsoda szörnyűséges alak volt, amíg aztán el nem feledi mindenki. Azt hihetnénk, hogy ez mondjuk Caligulával megesett, aki kvázi istenként uralkodott, majd legközelebbi barátai mészárolták le, de ugye ez a császárkori Róma volt, azóta pedig rengeteget változtunk. Nem, valójában pontosan ugyanúgy megvan ez a módszer most is, azzal a különbséggel, hogy a média intézi, és bárkire sor kerülhet politikai elveinek megfelelően.
Ugyanis a média egyszerűsít, a hosszú véleménykifejtések nem férnek bele a megszabott keretekbe. Ez a cikk itt 7800 karakter, szokatlanul hosszú, és csupán egy témával foglalkozik, de véleményt alkot. Ugyanez már sokkal, de sokkal rövidebb a napilap esetében, az online felületekről pedig ne is beszéljünk, ott nagyjából ennek az ötöde a maximális terjedelem, de úgyis mindegy, az olvasók a címek alapján tájékozódnak. Meg a képek alapján, természetesen. Így aztán a Deák téri késelést követő tüntetésen megjelent fiatalok a baloldali oldalakon néhány perc alatt váltak futballhuligánokból szélsőjobboldaliakká. Ott egy fotó, kiált valamit egy ember, alatta a szöveg, hogy szélsőjobboldaliak tüntettek, azaz a szóban forgó ember bizony szélsőjobboldali. Ez pedig nem más, mint a damnatio memoriae ma élő változata. Mert a szélsőjobboldali politikai értelemben deklasz-szált személy, a társadalom selejtje, amolyan kiirtható és kiirtandó alak. A gonosz megtestesítője, aki mint valami súlyos betegséget terjeszti eszméit.
Néhány zárt határon túllépve, Németországban ugyancsak az utcára vonultak sok százan, néhány ezren. Persze nem késelésről volt szó, hanem arról, hogy elegük van a kijárási korlátozásból. Álláspontjuk szerint a német kormány elveszi szabadságjogaikat, nincs is semmiféle vírus, az egész egy nagy humbug. A résztvevők vajon kik voltak? Oltásellenesek, akik hirtelen egyfajta politikai mozgalomként tűnnek fel. Radikális környezetvédők, vegánok, mindenféle nagyon furcsa alakok. Egyik vezetőjük, Attila Hildmann még rendőrkézre is jutott, és utána azt mondta, el kell tűnnie a közéletből, mert a demokrácia meghalt Németországban. Attila Hildmann nem magyar, még ha a neve erre utalna is. Ő német, mégpedig az új német társadalom egyik tipikusnak tekinthető képviselője. Török származásúként született Németországban, nevelőszülők vették gondozásukba, majd mikor nevelőapja meghalt szívinfarktusban, Attila úgy érezte, ez azért történt, mert a férfi rengeteg húst evett. Ezért aztán vegán lett, vagyis majdnem vegán, mert néha eszik húshoz hasonló dolgokat, ebből írt néhány szakácskönyvet, amelyek roppant népszerűvé tették őt. Szerepelt beszélgetős műsorokban és olyan tévés vetélkedőkben, ahol ismert emberek táncolnak, és a zsűri szavaz, hogy a potsdami egyetem dékánhelyettese csacsacsázik-e jobban, vagy a McLaren tesztpilótája. Aztán Attila Hildmann tett egy kijelentést 2015-ben, miszerint az integráció Németországban nagyon kényes téma a német történelem miatt, s ez vezetett az országban tapasztalható kulturális öncsonkításhoz. Így aztán Hildmann szélsőjobboldali lett, ki is mondta róla a közrádió. Olyan világot élünk, ahol már a török származású ember is szélsőjobboldali, vagyis bele lehet szuszakolni abba a kicsi fiókba, ahol ezeket az embereket tartják. Persze az archetipikus szélsőséges kopasz, fehér és általában izmos, húsz év körüli, és mindig gyűlölettel az arcán üvöltözik.