Kétféle ember létezik: aki a végén, és aki a közepén nyomja meg a fogkrémes tubust. Aki a tejet önti a müzlibe, és aki a müzlit a tejbe. Aki fel tud kelni elsőre az ébresztője hangjára, és aki ötpercenként szundizik. Aki töri a csokit, és aki harapja. Aki körkörösen nyomja ki a ketchupot, és aki cikcakkban. Aki villával eszi az ázsiai ételeket, és aki pálcikával. Aki a klasszikus óralapot szereti, és aki a digitálisat. Aki ki tudja rakni a Rubik-kockát, és aki nem. Aki semmit nem hashtagel, és aki mindent. Aki nem használ jelkódzárat, érintésvédelmet, nem takarja le a laptopja kameráját, és aki igen. Aki lelkesedése dacára kinyír minden szobanövényt, és aki nem. Aki belülről hajtja a vécépapírt, és aki kívülről. Aki könyvet olvas, és aki e-bookot. Aki meghagyja a pizza szélét, és aki megeszi, aki sosem tenne ananászt a pizzára, és akinek veszélyes ízlésficama van. Aki könyvjelzőt használ, és aki szamárfület hajt. Akinek nincs nyitva állandóan kismillió böngészőablak, és akinek de. Akit nem zavarnak a felgyülemlett levelek és értesítők, és akit nagyon. Aki Apple-szektás, és aki Android-hívő. Aki tévében nézi a sorozatokat, és aki laptopon. Aki fülhallgatót használ, és aki fejhallgatót. Aki vicces neveket ad a wifijének, és aki nem.
Kétféle ember létezik: az introvertált és az extrovertált. Persze, mondhatnánk, hogy ez ordas hülyeség, mint hogy az egy hónapon belül született embereknek hasonló lenne a jellemük, hiszen nem lehet valaki kizárólag befelé figyelő vagy közösségbe vágyó, kell ez is, és az is. Kell a nyugi, kell a nyüzsi, kell a négy fal (na jó, mostanában az azért annyira nem kell) és kell a szabadság, a csend és a zaj, a város és a zöld. Szerencsére létezik egy utazási iroda, amelyik ráérzett az elkényeztetett modern ember ösztönös vágyaira: fizethetünk azért, hogy elveszhessünk a vadonban. És hát Paulo Coelho sem mondhatná szebben: néha el kell tévednünk, hogy megtalálhassuk magunkat – főleg ezekben a víruszivataros időkben!
Ahogy egy mémen a férfi mondja a nőnek az ágyban fekve: igen, valóban szimpla viharnak hallatszik, de 2020-at írunk, szóval szerintem a Godzilla van odakint. Bármi megtörténhet, vagy talán mégsem, hiszen végletekig unalmas, kényelmes és kockázatmentes életet élünk, a legnagyobb kihívás a nap végén pedig az, hogy dűlőre jussunk, vajon honnan rendeljük a vacsit, és milyen filmet nézzünk meg elalvás előtt. Valami hiányzik, de hát az állatkerti oroszlán sem rohan ki egyből a szavannára, csak mert megteheti. A Black Tomato (fekete paradicsom) nevű vállalkozás éppen ezt, a szunnyadó kalandvágyunkat és nem sokat edzett életösztönünket szeretné kicsit felpiszkálni. A vállalkozó szellemű kuncsaftokat teljesen egyedül ledobják a vadonban, méghozzá azzal a céllal, hogy tapasztaljanak meg olyan élményeket ebben az elszigeteltségben és magukra utaltságban, amilyeneket még egy tradicionális extrém túra során sem élhetnének át.
