Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.– Ez a falu, ennek a falunak erdeje, mezeje – emlegette gyakorizben édesapám – ősfoglalás. Három nemzetség az ősfoglaló: a Benedek-, a Benkő- s a Boda-nemzetség. A többiek: a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok mind jövevények.
Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerüen a történeti igazság megállapitása ez. Szegről-végről csaknem valamennyi jövevény familiával atyafiságba keveredtünk, s hogy messzebb ne menjek, édesapám anyja Gál Rebeka volt.
Már a Rebeka név sejteti az avatottabb olvasóval, hogy az én nemzetségem annak a népnek sarjadéka, amely még nem oly régen Mózes népének neveit igen kedvelé. Az öregebb rend emberek közt még szép számmal vannak Mózesek, Jakabok, Jákóbok, Judák, Ezékiások, Izsákok, Timotheusok, Benjáminok, s dédapámnak, aki, a hagyomány szerint, nagyerejü, nagyvirtusu ember vala – Jeremiás volt a neve.
Ezeknek a neveknek a gazdái – e könyv irójával együtt – már mind a temetőkert felé tekintgetnek; a fiak, az unokák közt már alig akad bibliai nevü: a mi nevet az uri rend magához méltónak talált, mind eljutott az én falumba. Elhozta a vasut. Ide, az Isten háta mögé. Mind a temető felé tekintgetnek a Rebekák, Rákhelek, Judithok is, s bár büszkén emlegeti a nemzetségem, hogy Judith volt az ősanyja, (e névnél merül homályba a nemzetség terebélyes fája a XI. században), egyetlen Judith sincs köztünk, pedig ugy-e, szép e név? […] Vajjon az én unokáim gondolnak-e majd azzal a könnyező meghatottsággal az én gyümölcsös kertemre, mint ahogy én gondolok András nagyapáméra, mely századrésze sem volt az enyémnek? Az ő kertje – kert volt, semmi egyéb. Kert, amelynek minden fáját maga ülteté, a XIX. század hajnalán. Minden fa egy-egy óriás, kik szép sorjában álltak s hirdették a dédunokáknak is András nagyapó meleg szivét. A falu alsó végén volt a kert, a felső vége táján a mi házunk, s nyárnak és ősznek nem volt egy napja tán, hogy egy mezitlábos kis fiu e faóriásokra föl ne másszon.
Ma is érzem szájamban az eleinérő körte édes levét; ide száll a babos pettyes „zsiros” alma illata a tulipántos ládából, melynek ruhanémüi közé néhányat elrejtegetett édesanyám. Ez az illat megörökösödött a ládában, a ruhanémü minden darabján, a lehelletemben, s hogy soha el ne szálljon, a lelkemben is. Látom az öklömnyi nagy nyakas körtéket, a borizü irósalmákat, s még mindig mosolyognak rám a kerités tövéből a sötétpiros málnaszemek – óh, édes jó András nagyapó, be nagy szived lehetett neked, hogy még málnabokrokat is ültetél, nekem, aki világon sem voltam akkor! Nekem, aki sohasem csókolhatám kezedet: tiz esztendő esik a te halálod s az én születésem közé.
Ezt a kertet nem őrizte senki más, csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület. Magas, födeles kerités vette körül, nem a tolvajok ellen, csupán azért: ha kert, – legyen kert. Illő, hogy a képnek rámája is legyen, ugyebár? Galambbugos, ősrégi módi székely kapu szabta meg az elejét; madár- és virágdiszét nagyapó véste, faragta.
Vén emberek, kik 48 előtt játszottak a porban, – még görnyedez egy-kettő közülök – ma is büszkén emlegetik nagyapót, aki irásban és faragásban a falu s a vidék első embere vala.
– Azóta sem születék – vallják erős hittel – „Erdővidék országában” ilyen soktudó ember.
Igy növeszti a nagyot még nagyobbra a távolság, az emlékezés, de bizonnyal nagy volt András nagyapó: ő a halhatatlanságnak dolgozott, mivelhogy gyümölcsfát ültetett. Nemcsak ültetett, de kedves fáinak külön kertet is szentele.
Ludpennával rajzolt gömbölyü betüi mind egy-egy nevető gyöngyszem. Minden mondata, mit kontraktusokba, protokulumokba vésett, kerek mondat, nincs egy henye szava. Pedig iskolája a falusi, akkor még latin szavakat is tanitó iskola volt s a katonaélet! A katonaélet tizenkét esztendeje. Többet idegen tartományokban, mint a haza földjén. Mégis magyar betü volt az ő betüje s nem az a jobbra dülő, amely a Bach-korszakból maradt ránk örökül…
András nagyapó asszeszor volt, Bardocz-szék asszeszora, amely hivatalnak azért meg nem felelője a táblabiróság, mert a táblabiró emléke hosszuszáru pipából pöfékelő, lustálkodó, nekigömbölyödött tipusban maradt reánk, ellenben András nagyapó „fakó szekéren” meg gyalogszerrel járta be falvait; nem volt nekigömbölyödött, de sőt inkább sovány ember vala; nem vette fel az uri viseletet: háziszőttes ruhát viselt, tán valamivel csinosabbat, mint az atyafiai. Olyan táblabiró volt őkigyelme, ki hol az ekeszarvát fogta, hol a pennát, hol a faragó fejszét, de az ő hivatalában restancia mégsem találtaték.
Vannak-e még ilyen emberek?
(Részlet Benedek Elek Édes anyaföldem! című könyvéből, 1920)
Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját.
Nem József Jolán – kétségtelenül meglévő – saját tehetsége, képességrendszere, személyisége vezette a sikerre, hanem az egyedi élethelyzete, miszerint József Attila testvére volt.
Sorsa egy olyan művészsors, amely a XX. század nagy kataklizmái között is meg tudta őrizni emberi arcát, hiszen nem tett engedményt semmilyen irányzatnak, tetszetős festészeti divatnak, politikai ideológiának, de a műkereskedelemnek sem.
Egy felvidéki magyar szociáldemokrata képviselő a cseh választási reformot a magyarsággal szembeni kannibalizmusnak nevezi, s a pártokra való forgácsolódás helyett egységes listát javasol.
Hibát hibára halmoz az amerikai repülőgépgyár, de lehet számára visszaút.
Nem József Jolán – kétségtelenül meglévő – saját tehetsége, képességrendszere, személyisége vezette a sikerre, hanem az egyedi élethelyzete, miszerint József Attila testvére volt.
Sorsa egy olyan művészsors, amely a XX. század nagy kataklizmái között is meg tudta őrizni emberi arcát, hiszen nem tett engedményt semmilyen irányzatnak, tetszetős festészeti divatnak, politikai ideológiának, de a műkereskedelemnek sem.
Egy felvidéki magyar szociáldemokrata képviselő a cseh választási reformot a magyarsággal szembeni kannibalizmusnak nevezi, s a pártokra való forgácsolódás helyett egységes listát javasol.
Hibát hibára halmoz az amerikai repülőgépgyár, de lehet számára visszaút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem József Jolán – kétségtelenül meglévő – saját tehetsége, képességrendszere, személyisége vezette a sikerre, hanem az egyedi élethelyzete, miszerint József Attila testvére volt.
Sorsa egy olyan művészsors, amely a XX. század nagy kataklizmái között is meg tudta őrizni emberi arcát, hiszen nem tett engedményt semmilyen irányzatnak, tetszetős festészeti divatnak, politikai ideológiának, de a műkereskedelemnek sem.
Egy felvidéki magyar szociáldemokrata képviselő a cseh választási reformot a magyarsággal szembeni kannibalizmusnak nevezi, s a pártokra való forgácsolódás helyett egységes listát javasol.
Hibát hibára halmoz az amerikai repülőgépgyár, de lehet számára visszaút.
Dunaújvárosban a Rockmaraton igazi családias fesztivál képét nyújtotta.
Amiről pedig beszélünk, az a rántott borjúmáj szarvasgombás burgonyapürével.
Franciaország újra börtönt akar építeni dél-amerikai külbirtokán.
Miközben a magyar emberek többsége biztonságot, stabilitást és fokozott határvédelmet szeretne, a Tisza Párt épp az ellenkezőjét célozza.
Egy temesi pilóta halt meg a balesetben.
Kudlik Júlia a miniszterelnöknél járt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
