Visszautasítom – az értelmező kéziszótárban és a fiatalok szótárában

A tanár attól igazi tanár, hogy diákjainak, hallgatóinak a kötelező órákon, oktatáson túl is kínál lehetőséget emberi, erkölcsi, szakmai fejlődésükhöz. Például értékes, személyre szabott kulturális, szabadidős programokat, szakmai elfoglaltságokat, olvasmányokat. Esetleg szaktáborokat, nyári egyetemeket.

Hősünk is ilyen tanár volt. Minden nyáron szervezett diáktáborokat, szabadegyetemeket, s ezekre meghívta arra érdemes tehetséges tanítványait. Mert ő is iskolás kora óta járt rendszeresen ilyen táborokba: úttörőtáborba, építőtáborba, szaktáborba, szakmai gyakorlatokra, nyári szabadegyetemekre. És óriási élményt jelentettek. Szempont volt az is, hogy ezek jórészt ingyenesek vagy rendkívül olcsók voltak.

Egy ideig nem is volt gond: a diákok, hallgatók örömmel jöttek, és a táborok végén többnyire elérzékenyülten távoztak, ígérték: jövőre ismét jövünk. És sokszor így is volt. Ám ahogy elszaporodtak a fesztiválok, kezdtek el-elmaradozni a szaktáborokból a fiatalok. Udvariasan hárítottak: nyáron dolgozni kell, és nem marad idő másra. Azután kiderült, hogy azért egy-két méregdrága fesztivál belefért.

De mi ebben a nyelvi kérdés? Az, hogy a kezdeti hárítás után felbukkant a nyílt visszautasítás. Idézet két levélből, amelyet hősünknek legjobb kiválasztott tanítványai írtak az ingyenes szabadegyetemi meghívásra, természetesen minden bántó szándék nélkül. Mégis úgy hatnak, mint egy sértés. Az egyik a kevésbé udvariatlan formát mutatja: „Köszönöm szépen a lehetőséget, de sajnos vissza kell utasítanom, mert a további szabadságaimat a nyáron egy lakásfelújításhoz kötöttem. Egyébként szívesen részt vennék.” A másik az egyetemistákra is jellemző helyesírási változattal már a legkevésbé sem udvarias (bár annak szánták): „Tisztelt X. Y. tanárúr. Köszönöm szépen a megtisztelő lehetőséget de egészségügyi okokból kifolyólag vissza kell utasítanom.”

A tanár elmélázott. Visszautasították. Ajándékot nem szokás visszautasítani. Udvarias felajánlást, kérést sem. Képzeljük csak el: Itt a születésnapi ajándékod. Visszautasítom. Hoztam neked egy szál virágot. Visszautasítom. Menjünk sétálni. Visszautasítom. Segítek neked a házi feladatban. Visszautasítom. A tanár szótárában – és az értelmező kéziszótárban is – a visszautasít meglehetősen határozott, mondhatni erőszakos tartalmú: Elutasít valakit. Például vizsgázót megbuktat. Elhárít, nem fogad el. Megtagadja valaminek a teljesítését. A sajtónyelvben: Tiltakozik valami ellen. A visszautasító melléknév (és melléknévi igenév) jelentése pedig egyértelműen: barátságtalan, rideg (ember).

Szinte bizonyos, hogy a két kiváló tanuló nem akart udvariatlan, barátságtalan, bárdolatlan lenni. A legnagyobb tisztelettel írták: „vissza kell utasítanom”. Vagyis a diákok szótárában a visszautasít ige semleges, sőt talán udvarias árnyalatúvá vált. Vajon otthon is így használják? Anyuka, visszautasítom a vajas-lekváros kenyeret. Illetve a kell segédigével talán kicsit kevésbé udvariatlan, de azért nem is udvarias: Anyuka, vissza kell utasítanom a vajas-lekváros kenyeret. És az iskolában: „Tanárúr” (helyesen: Tanár úr), vissza kell utasítanom a házi feladathoz nyújtott segítségét.

Az emberi kapcsolatok minőségének jelzője a nyelvhasználat. A visszautasít jelentésének effajta durvulása intő nyelvi példa. Hogyan mondhatnánk másként? Mentegetőzéssel, kimentéssel: sajnos már más programom van, fáj a szívem, hogy nem lehetek ott, talán majd jövőre…

És még véletlenül sem utasítgatunk. Különös tekintettel arra, hogy ma már a tanár sem nagyon utasíthat. Viszont vele szemben minden iskolai „fokon” megjelent a visszautasítás.